2023. október 19., csütörtök

A fájdalomról

A fájdalomról

 

A daganatok *sebészi eltávolítása* során bizonyos idegek sérülhetnek, illetve átvághatják őket. Ez az oka például az emlőműtött betegek gyakori panaszának, hogy kellemetlen, égő érzés jelentkezik a hónaljtájon, illetve a felkar belső oldalán. Ugyanez előfordul mellkasi műtét után, ahol a bordaközi idegek sérülnek. Ezek a tünetek akár hosszú éveken keresztül fennállhatnak. Ha egy végtagot csonkolni kell, a nem létező végtag fájdalma, ún. fantomfájdalom jelentkezhet.

*Sugárkezelés* után nagyon gyakori a hegesedés, és a hegesedés érintheti az idegeket. Ez ideg-eredetű fájdalmat okozhat, sőt, szerencsétlen esetben akár gerincvelői sérülés is kialakulhat a sugárkezelés miatt.

*Kemoterápiánál* nagyon gyakori az ún. poli-neuropátia, tehát több ideg károsodása, ami nagyon kellemetlen égő jellegű fájdalommal jár, hosszú hónapokig fennáll, és nehéz enyhíteni.

Ezt mondta az onkológiai intézet fájdalom ambulanciáján a főorvos. Ezek itt mind idegi eredetű fájdalmak. Arról, hogy vannak-e másmilyen fájdalmak, illetve azok miért fájnak, még nem szólt.
Az isiászt injekció kúrával és konzervatív kezeléssel hozták helyre, itt a gerinc meszes csigolyái kínoztak.
A mostani bajokat lehetett tűrni egy darabig, de most már elég.

 

2023. október 6., péntek

Nagy magyarokról mit tudunk?

 


Nem tudtam, hogy Zágonban létezik egy régi, öreg fa, Mikes Kelemen fája.
A fa történetéről megtudva a lényeges tudnivalókat, elolvastam a Törökországi levelek írójának életrajzát, melyet Benedek Elek ad elő ebben az online olvasható kötetében:
http://www.wekerlekos.hu/download/irodalom/benedek_nagy_magyarok_elete.htm
Csodálatos nyelven, őszinte és tiszteletre méltó szeretettel ír Mikes Kelemenről, nehézségekkel sújtott, boldogtalan életének derűsebb időszakairól történeti hűséggel, a 19 század elejétől követi a magyar királyság és a török porta áldatlan viszonyait, miközben Rákóczi fejedelem és udvara Rodostóban várja a diplomáciai viharok elcsendesedését, és igazságot kaphatnak a magyar szabadságért tett küzdelmes sorsukért.
Most a hosszú és nem túlságosan vidám történetet nem idézem fel, mindenki elolvashatja a fentebbi linken, milyen volt régen a kultúra és a hazaszeretet, mit jelent a fa, amelynek emlékezetét blogtársunk megidézte. Mikes Kelemen levelei az elemzők bemutatása szerint olyanok lehetnek, mint a mi blogbejegyzéseink: a mindennapjainkról, a körülményeink változásáról, családi múltjaink megidézéséről, irodalmi élményeinkről szólnak, és egyszer, ha már a blogírás szokása teljesen kihal a közéletből, olyanok leszünk mint Mikes Kelemen képzelt nagynénikéjével egyetemben, egy olyan korszak életlenyomatát adjuk át az utánunk jövőknek, akiknek feltehetően lesz türelmük belenézni, honnan hová jutottunk a huszadik század elejétől a huszonegyedik közepéig, amikor is egy ma készülődő háború elsöpréssel fenyegeti Közép-Európa népeit.

 

2023. augusztus 30., szerda

Mai álom

Álom az időutazó hírei után

 


Edittel, a húgommal ültünk a régi konyhában, ami teljesen üres volt. Néztünk egymásra,  hogyan folytassuk, és akkor hirtelen benyitott Pannika unokám. Még nem szült,  elég nagy volt a hasa. -Adjatok valamit enni!- mondta. Nem tudtuk, mit csináljunk. Asztal, üres polcok alatt nézelődtünk, és találtunk két sárgarépát. Mutattuk Panninak, hogy ebből próbálunk neked levest főzni. - Nem baj, csak csináljátok, mert nagyon éhes vagyok! - sápadtan kérte Panni, közben lerogyott a székemre. - Sokáig, sokat jöttem - mondta.

*

A valóságban ezen a reggelen vagy hajnalon kirabolták a kiskertemet. Valaki megszedte a zöldbabomat, már gyönyörű volt. Éppen főzni akartam belőle. Ennyi maradt. A rebarbarát jól meggyérítette az ismeretlen látogató, azt is most a hidegebb időben terveztem, hogy lepényt sütök belőle. Kis kompótnak való szárakat még hagyott.  Szemben a málnát szintén leszedte. A fehér csumák mutatták, hogy legkésőbb hajnalban vihette el a pár szem málnát, amit egész nyáron óvatosan locsoltunk a tövénél, ne jöjjön rá a tetű.

 

2023. július 23., vasárnap

Nemzedékek egymás nyomában


Itt ez a nagy fügefa. Jó háttér az idei családi találkozóhoz a szegedi kertben. Ha még édesapám velünk lenne, elmesélhetné, hogyan és mikor ültette a fügefát. Nem mostanában volt, az biztos.
Valamikor az ötvenes évek elején kora ősszel éppen családlátogatásról jött haza. (Akkoriban ugyanis a kötelező óraszámon fölül a pedagógusoknak ellenőrizniük kellett, hogyan viselik otthon a szülők a gyerekeik gondját.) Apácskánk felakasztotta a kabátját a fogasra, a zsebében egy nagyobb újságpapírban rejtőzködött valami. Nyilván a kertészetben dugták a zsebébe a kis fügehajtást, amit semmiképpen sem akart elfogadni tanítványa apjától. Mit tegyen, elültette.


Pár év múlva egész szép fácska lett belőle, de télre még mindig nagyon óvni kellett a fagytól. Már hét éves, ágasbogas alacsony fa volt, amikor egyszer utoljára még körbeásták a férjemmel, ágait szépen a fölbe hajlítgatták, csomagolópapírral letakarták, körbe jócskán tettek a kifordított földből, a papírra is szórtak homokos földet, így telelt az egyre erősebb fügefa. Még néhány szem zöld termés is volt rajta a téli bundája alatt.  Tavasszal kibontották a fügetemetőt,  a gallyakat, erősödő ágakat alátámogatták, és attól kezdve már nem kellett télre annyira óvni. Megerősödött, akklimatizálódott a csemete.

 

Most látható, mennyien nőttek föl a fa védelme alatt. A férjem meg én hiányzunk innen, már nem bírjuk az utazást. Stali is távozott több éve. Testvéreim gyerekei, unokái itt vannak, meg a mieink is, sőt, két kismama még az idén szülni fog. Ők a kép bal szélén mosolyognak. Ha édesapám itt lenne, együtt örülnénk az ükunokáinak.   



2023. május 21., vasárnap

Karácsonytól mostanáig

 


 

Itt egy képekkel beborított falat fogunk látni, amikor elkészül. Részleteket az életünkből és a vágyainkból. Ami elmúlt, és remélhetően soha nem jön vissza, egy olyan is van köztük. Pedig milyen szép, milyen békés így ránézésre! Persze, nem minden borzasztó körülötte, csak a városi forgalom, meg a lakók. Az unokáink legszebb felejthetetlen emlékei kicsi korukból ide kapcsolódnak. Ha meggondolom, hát nekem is ez a bölcsis-óvodás-zeneiskolás- tanítás utáni kikapcsolódós vidámkodás rémlik föl a képen jobb kéz felől, a kopasz akácfa fölötti ablak mögül. Jutka festette olyannak, amilyennek élvezni tudtuk még a környéket is, meg elsősorban egymás társaságát. Minden itt van a képen. Alatta robog a Szentendrei út hat sávon, de ez már nem látszik, csak hallatszik annak, aki itt nézett ki az ablakon.

*

Középen fönn egy vágykép csúcsa mutat fölfelé. Valamikor leromlott épület volt, most az látható rajta, mi lehetett volna belőle, ha törődni tudnak vele a gazdáik. Azt hiszem, sok kitisztítani való belső épületünk van nekünk is.

*

Az aranyos kétszintes ház bal kéz felől néhány éve épült. Ugyan, készen volt már, csak felújította a kisebbik unokám, aztán férjhez ment. Gondolt egyet, és párjával egyetértésben beépítette a padlásteret. Gyors, jó brigád dolgozott rajta.  Most kész a dolgozószobája, a háló, és a gyerekszoba is. A kis erkéllyel szemben nyári konyha és halastó van. Panni egyedül ásta ki a gödröt, még szingli korában. Két aranyhalat vett bele, azóta minden évben szaporodik a halcsalád. A ház előtti sövény mögül kilátszik egy bicikli. Ezen jár dolgozni Bálint télen-nyáron. Nem tudom, hány kilométer Csillaghegytől  Budafokig. Minden nap kétszer. 

Pannika íróasztala az emeleten van. Ablaka éjjel sokáig világos, számítógépes feladatai sose akarnak elfogyni. Villanyoltás előtt még benéz az ablakán a mókus, szörnyen kíváncsi teremtés.

*

A negyedik képről semmit sem tudok. Csak azt, ami látható, Arany Jánossal szólva:  Már a nap is lemenőben, tüzet rakott a felhőben.

2023. április 17., hétfő

Meghívó

Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet...

 

Itt fogunk reggelizni

Délelőtt sétálni megyünk


Aztán beugrunk a kocsiba és elutazunk Nakonxypanba




2023. április 8., szombat

Húsvéti emlék

A harangok Rómába mentek

2009-04-10 15:07:32


Most ocsúdtam föl, hogy tényleg, reggel nem harangoztak.  Délidőben  kisfiúk kereplőkkel masíroztak az ablak alatt, forgatták veszettül a fanyelves szerszámokat, és svábul kiáltoztak, ami olyanformán kezdődik, hogy „eeejja’ eeejja’. Talán a leselkedő rossz lelket űzték ki a faluból, az utcákat többször bejárták. Nem maradt ki egyetlen porta sem a nagypénteki varázslásból.
Holnap a kereplőkkel végigjárják még néhányszor a falut, de nagyszombaton estére visszajönnek a harangok Rómából, és ünnepélyesen zengik majd, hogy  Krisztus feltámadott.  

Ez egy több mint 10 éves bejegyzés, az akkori falusi élményem lenyomata. Addig még nem láttunk kereplőt se, meg a gyerekeket sem ismertük.  Mára felnőttek. Ha megnézi valaki a fotót, kiderülhet, ki kicsoda.

Jó lenne kitenni a fészbukra. Nem biztos, hogy sikerül.