2017. június 10., szombat

Két könyvet olvasok egyszerre



mert nekem semmi se elég. Megkaptam a gyerekektől Nádas Péter Világló részletek címmel megjelent rendhagyó emlékiratát. Másnap jelentkezett a dorogi könyvtár olvasószolgálata, hogy beszerezték kérésemre  Krasznahorkai László új könyvét, a Báró Wenckheim hazatér-t. Elkényeztetnek.
Most beleragadtam a Nádasba, pedig eleinte a Békés megyei díszletek között éreztem jól magam Krasznahorkai életmű-összegző (!) vezérletével. Kis képzavar, kit zavar.
Szóval: Nádas. Most megtudtam, amit eddig is sejtettem, hogy a pesti gyerekek egészen másmilyenek voltak, mint a vidékiek. Az íróval egykorúak lévén, sok háború alatti és utáni élmény, megfigyelés, esemény, életkép majdnem azonos, de vannak meghatározó különbségek. Ő következetesen úgy nevezi meg az időszakot, hogy "az ostrom alatt", "az ostrom után"... mi a délvidéki városban a háború alatt, a háború után  eszméltünk föl, hogy már nem kell elsötétíteni. Mi a húgommal rühesek voltunk, nekik az öccsével gilisztájuk volt. Mi nem láttunk egyetlen halottat sem, ők az ostrom alatt és után a kemény télben fagyott hullákat szállítottak jobb napokat megért szánkójukon a gyűjtőhelyre.  Poloskánk nem volt, de a svábbogár máig kiirthatatlan.
Az író a családjáról kíméletlen tárgyilagossággal ír. Gazdagok voltak, életvitelük nagypolgári, nevelésük merev szabályok között zajlott, fölvett kereszténységük nem hagyott akkora nyomot az életükben, mint nálunk. A pesti családokban nem szerették egymást!
Az emlékirat egyes részeit szorongva olvastam. Nádas Péter írói attitüdje a háromkötetes nagyregényében is nyomasztó volt: túlrészletező, olyan élethelyzeteket jelenített meg, amilyenekről általában nem beszélünk. Mert belügy, mert degusztáló, anélkül, hogy általános tanulsága vagy nagyszabású közlendője lenne általa.
Befejeztem az első kötetet, amelynek végén a nagybátyja kezdődő demenciájánál tartott. A második kötet ezzel a témával folytatódik.  Rettenetesen reménytelen, megalázó helyzetben van a bácsikája, hiába, hogy kommunista ellenálló volt, a feleségével együtt röplapokat és pénzeket, tiltott könyveket hoztak ki-be a határon titokban, nem is értettem, hogyan, de később a háború után "szochazások" lettek, kiváltságaik voltak, aztán a Rajk-per közben és után kegyvesztettek lettek. Ezt próbálja Nádas ki-és megmagyarázni jó néhány oldalon át a második kötet elején.
Nagy kár, hogy nem fogom soha megérteni, mi miért történt.
A Nádas-mű rétegezettségéről még fogok írni, de nem most.
Azért is haladok lassan az olvasással, mert a másik könyvet, Krasznahorkai új regényét párhuzamosan olvasom. Valamivel könnyebb, mint Nádasé. A kesernyés humor közelebb áll hozzám, mint a drámai keserves. Ismerős persze a Krasznahorkai-féle kiszolgáltatottság, a lelki hajléktalanság is. Báró Wenckheim több szót érdemelne. Legközelebb folytatom.

4 megjegyzés:

  1. Nádasnak erre az új könyvére én is fenem a fogam...:) (hú, ez nem volt stilszerű megjegyzés:( addig is folytasd a könyves beszámoló(i)d! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, köszönöm a biztatást. Jó lenne, ha tudnánk beszélgetni erről a könyvéről (is).
      :)

      Törlés
  2. Szeretem én is az emlékiratokat, még jobban a naplókat, esetleg a beszélgetéseket... S amikor a más emlékeiről szóló recenzióban tükrözodnek a cikkíró saját emlékei is, mintegy "előhívásként", az még jobb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, nagyon sok naplót olvastam, pl.Széchenyi, amilyen okos és kulturált, ugyanakkor őszinte, vagy Jósika Miklós, előre látott dolgokat, ezek mindig lenyűgöznek. Nádasnál a szerkesztése tetszik a legjobban, de ezt még érlelem, hogyan is mondjam el. Örülök, hogy azonos hullámhosszon vagyunk.

      Törlés