Műhelyek a házban

   

Valamilyen csoda folytán 1951-ben vagy 52-ben visszakaptuk a házunkat. Nyilván rájöttek a tanácsnál, hogy pénzbe kerül a fenntartása, miközben jelentéktelen hasznot hoz a két kisiparos műhely meg a hatósági húsbolt üzemeltetése. Más oka is lehetett a nagylelkűségnek, talán éppen a biciklijavító bérlő jó kapcsolatai játszottak közre. Bandi bácsi nagyon ügyes ember volt, nemcsak a szakmájában. Jó kapcsolatokat ápolt a városi sportvezetőkkel, érmeket, jelvényeket gyártott megrendelésre, meg átjárt az akkori Jugóba határsávigazolvánnyal. Rokonai részvételével ott is művelte az iparát.  Szerszámokat tervezett, néha újra gyártott egy-egy elromlott és már nem javítható munkaeszközt, esetleg spéci szerszámot talált ki valamilyen addig nem végzett munkához.

Ezekben a korai években történt, hogy megbízást kapott a köztisztasági vállalattól, tervezzen olyan gyalogosan tologatható  kocsit, amelybe az utcaseprők hatékonyan tudják összegyűjteni és szállításra előkészíteni a piaci napi szemetet. Akkoriban még lovaskocsikkal jártak be az őstermelők a környező tanyákról, iszonyatos mennyiségű szalma, lótrágya, újságpapír, romlott zöldség, elhullott baromfi, galamb maradt a piaci nap után a jókora téren. Aszfalt helyett keramit téglával volt kirakva a kocsiút, csúszós volt a szennytől, de takarítás után fényesen ragyogott, jó volt ránézni a sárgán fénylő belső utakra.

Bandi bácsi tudta jól, mire vállalkozott. Azt hiszem, ma ergonómiai szempontnak hívják a munkavégzéshez legcélszerűbb formák megtervezését. Szemétgyűjtő kocsiját fémlemezből hajlította és szegecselte össze, az öblös tartály szélére keskeny tartókat tervezett a lapát és a cirokseprű számára. Mint a talicskát, úgy lehetett tolni a szemetest, két jókora átmérőjű biciklikeréken gurult,  emlékeztetett a régi velocipéd kerekeire. A tartály kiürítését kinyitható ajtó segítette, visszazárni - vagy csak időszakosan kitisztítani(?) -  magasnyomású vizes öblítés után lehetett. Nagyon sokáig használatban volt, amíg az utcaseprőket föl nem váltották a takarítógépek. Remélem, a városi műszaki régiségek gyűjteményében (ha van ilyen),  Bandi bácsi kerekes szemétgyűjtője is helyet kapott, hogy a homályos emlékeztünkben életre kelhessenek ezek a retro darabok.

Csak néhány éves lehettem, amikor kidugtam a fejem a terasz rácsán, de visszahúzni már nem sikerült. Bandi bácsi jött föl, hogy kiszabadítson.  Megmelegítette a kovácsolt vasrácsot a fejemtől távolabb, így tágabbra feszítette a térközt, apánk meg kihúzta a fejemet a rácsok közül. Nem tudom, mivel melegítette meg a kovácsolt vasat, hogy mozgathatóvá lágyult. Aki erre emlékezhetne, már egy sincs köztünk.

Később, a hatvanas évek elején a műhelyben nemcsak bicikliket, hanem motorkerékpárokat is javítottak. Finom rézcsövek tekervényes hajlítgatására emlékszem, meg arra az elviselhetetlen szagra, amelyet egy bizonyos karbidlámpának nevezett eszközzel hoztak létre. Azt sem tudom, világított-e vele a homályos műhelyben, amíg hegesztenie kellett a fényes rézcsöveket, vagy másra használta, de az biztos, hogy gáz keletkezett, miközben dolgoztak a karbidlámpával. Már az utca végéről érződött, mikor hoztak motort Bandi bácsinak javításra.

A szomszédos műhelyben  (de még a mi házunkban) másfajta munkát végzett Lajos bácsi a piacra igyekvő vagy onnan a villamoshoz siető megrendelők számára. Gyorsan dolgozott, szakszerűen, mellesleg igen jó, forgalmas helyen nyitotta meg a műtermét. Millió igazolványképet csinált villamosbérlethez, személyi igazolványhoz, tagsági könyvekhez, meg amihez fénykép kellett a régi időkben.

Művészi fotókkal is kisérletezett. Ezeket nem mondanám kivételes munkáknak. Ő maga szelíd, figyelmes, tisztességes ember volt. Nagyon alacsony bérleti díjat kértek tőle a szüléim. Megpróbálta viszonozni azzal, hogy a családunk tagjairól, később a gyerekekről, unokákról készített fényképekért nem fogadott el pénzt. Mostanáig a fülemben van, ahogy beszélt. Sváb származású volt, nem is tudott rendesen magyarul, főként a kiejtése hangzott idegenszerűen a dél-alföldi utcában. Azt mondta apánknak lakbérfizetés mellé, hogy "Minden évben mekcsinálom a tyerekeket." Pedig nem éltek valami fényesen, ahogy akkoriban senkinek se ment jól. Talán Bandi bácsi a járműveivel keresett annyit, hogy Jugóból narancsot, kakaóport, Vegetát, rumpuncsot hozott karácsonyi ajándékba, szintén az alacsony bérleti díj kompenzálásaképpen.

Anyukámat egyszer nagyon megsértettem azzal, hogy Pestről hazalátogatva először a lenti lakókat, műhelyeket kerestem föl, és utoljára hagytam a szűkebb családot az emeleten. De a házbeliek szinte a születésem óta velünk voltak, többet és közelebbit jelentettek számomra, mint némelyik rokon.