Idén nagyon jól néz ki a februári jázmin.
Kicsit korábban, úgy harminckét évvel ezelőtt csodálatos virágot dédelgettünk.
Újabb virágocskánk lett egy későbbi februárban, mára őt is legalább harmincszor köszöntöttük a születésnapján.
Nálunk a február elég sűrű. A házassági évfordulónkat (ötvenkilencediket), E. húgom születésnapját (79) és a két unokánkét ebben a hónapban ünnepeltük.
Amikor férjhez ment a kislányunk, mindannyian bizonytalanok voltunk. Persze tudtam, hogy előbb-utóbb útjára kell bocsátani, és hogyan alapozza meg a jövőjét, abban segítünk mindenképpen. .Először is elcseréltük a nagy belvárosi lakást két kisebbre. Rossz tapasztalatom szerint együtt lakni a szülőkkel önálló családként, sőt, együtt egy másik fiatal családdal, rémes súrlódások forrása.
Lányoméknak a Jósika utcában ajánlott föl a cserepartnerünk elég tágas, egyszobás állami lakást, nekünk egy kétszobás óbudait. Ez oldotta meg a fiatalok lakásgondját egy időre, bár élniük nem volt miből, főiskolás feleség, pályakezdő technikus, nem dúskáltak az anyagi javakban. Valahogy elvergődtek, segítettek a másik szülők is sok szeretettel, megértéssel.
Ez a fénykép a napokban került elő egy régi erdélyi néprajzi könyvből. 1981-es friss megjelenés lehetett, mert az amatőr előhívás, másolás felszívta a nyomdafestéket, sűrű betűkkel hintette tele az azóta csont szárazra pácolódott régi képet. Csak néztem, mit üzen a több mint negyven éve készült fotó, mit mond az akkori időkről, helyzetről, elképzelhető-e, milyen étel fő a jövő fazekában...
GaracziLászló: Hasítás öt életrajzi kötetéből az utolsó (eddig).
"…Írni talán azért akar az ember, igenis, azért akar, mert az írás nem egyéb, mint a végtelenség érzete. A végtelenségé mindenféle változatban. Hiszen az öröm sem igazi öröm távlat nélkül, s a halál sem igazi halál, ha nem múlik el vele a világ is. Amikor írok: szabad vagyok, szabadabb, mint bármikor… az írást én soha nem éreztem kárpótlásnak. Aki teremt, az nem helyettesít, s nem kárpótol semmit és senkit, ellenkezőleg: új föltételeket törvényesít: új stílust, ami mindenkor föltartóztatja a hanyatlást."
Fölfedezésekre még mindig lehet számítani, ha életrajzi
regényeket olvasunk - mondom én. Igaz, hogy a kimetszett bekezdést itt fenn, Csoóri
Sándor írta a Készülődés számadásra
című könyvének fülszövegében, mintegy figyelmeztetésül, mit várhat az
olvasó gyűjteményes kötetétől, amiben
gyerekkori életemlékeit és felnőttkori megfigyeléseit gyúrja egybe (hm, teszi
egymás mellé mint saját története elemeit??).
Garaczi László és Csoóri Sándor együvé helyezése merész és felületes mozdulatnak
tűnik. Pedig nem az. A szabadság távlatait keressük mindannyian.
