Valamilyen csoda folytán 1951-ben vagy 52-ben visszakaptuk a
házunkat. Nyilván rájöttek a tanácsnál, hogy pénzbe kerül a fenntartása,
miközben jelentéktelen hasznot hoz a két kisiparos műhely meg a hatósági
húsbolt üzemeltetése. Más oka is lehetett a nagylelkűségnek, talán éppen a
biciklijavító bérlő jó kapcsolatai játszottak közre. Bandi bácsi nagyon ügyes ember
volt, nemcsak a szakmájában. Jó kapcsolatokat ápolt a városi sportvezetőkkel,
érmeket, jelvényeket gyártott megrendelésre, meg átjárt az akkori Jugóba
határsávigazolvánnyal. Rokonai részvételével ott is művelte az iparát. Szerszámokat tervezett, néha újra gyártott
egy-egy elromlott és már nem javítható munkaeszközt, esetleg spéci szerszámot talált
ki valamilyen addig nem végzett munkához.
Ezekben a korai években történt, hogy megbízást kapott a
köztisztasági vállalattól, tervezzen olyan gyalogosan tologatható kocsit, amelybe az utcaseprők hatékonyan
tudják összegyűjteni és szállításra előkészíteni a piaci napi szemetet.
Akkoriban még lovaskocsikkal jártak be az őstermelők a környező tanyákról,
iszonyatos mennyiségű szalma, lótrágya, újságpapír, romlott zöldség, elhullott
baromfi, galamb maradt a piaci nap után a jókora téren. Aszfalt helyett keramit
téglával volt kirakva a kocsiút, csúszós volt a szennytől, de takarítás után
fényesen ragyogott, jó volt ránézni a sárgán fénylő belső utakra.
Bandi bácsi tudta jól, mire vállalkozott. Azt hiszem, ma
ergonómiai szempontnak hívják a munkavégzéshez legcélszerűbb formák
megtervezését. Szemétgyűjtő kocsiját fémlemezből hajlította és szegecselte össze,
az öblös tartály szélére keskeny tartókat tervezett a lapát és a cirokseprű
számára. Mint a talicskát, úgy lehetett tolni a szemetest, két jókora átmérőjű
biciklikeréken gurult, emlékeztetett a
régi velocipéd kerekeire. A tartály kiürítését kinyitható ajtó segítette,
visszazárni - vagy csak időszakosan kitisztítani(?) - magasnyomású vizes öblítés után lehetett.
Nagyon sokáig használatban volt, amíg az utcaseprőket föl nem váltották a
takarítógépek. Remélem, a városi műszaki régiségek gyűjteményében (ha van
ilyen), Bandi bácsi kerekes
szemétgyűjtője is helyet kapott, hogy a homályos emlékeztünkben életre
kelhessenek ezek a retro darabok.
Csak néhány éves lehettem, amikor kidugtam a fejem a terasz
rácsán, de visszahúzni már nem sikerült. Bandi bácsi jött föl, hogy
kiszabadítson. Megmelegítette a
kovácsolt vasrácsot a fejemtől távolabb, így tágabbra feszítette a térközt, apánk
meg kihúzta a fejemet a rácsok közül. Nem tudom, mivel melegítette meg a
kovácsolt vasat, hogy mozgathatóvá lágyult. Aki erre emlékezhetne, már egy
sincs köztünk.
Később, a hatvanas évek elején a műhelyben nemcsak
bicikliket, hanem motorkerékpárokat is javítottak. Finom rézcsövek tekervényes
hajlítgatására emlékszem, meg arra az elviselhetetlen szagra, amelyet egy
bizonyos karbidlámpának nevezett eszközzel hoztak létre. Azt sem tudom,
világított-e vele a homályos műhelyben, amíg hegesztenie kellett a fényes rézcsöveket,
vagy másra használta, de az biztos, hogy gáz keletkezett, miközben dolgoztak a
karbidlámpával. Már az utca végéről érződött, mikor hoztak motort Bandi
bácsinak javításra.
A szomszédos műhelyben (de még a mi házunkban) másfajta munkát
végzett Lajos bácsi a piacra igyekvő vagy onnan a villamoshoz siető megrendelők
számára. Gyorsan dolgozott, szakszerűen, mellesleg igen jó, forgalmas helyen
nyitotta meg a műtermét. Millió igazolványképet csinált villamosbérlethez,
személyi igazolványhoz, tagsági könyvekhez, meg amihez fénykép kellett a régi
időkben.
Művészi fotókkal is kisérletezett. Ezeket nem mondanám
kivételes munkáknak. Ő maga szelíd, figyelmes, tisztességes ember volt.
Nagyon alacsony bérleti díjat kértek tőle a szüléim. Megpróbálta viszonozni
azzal, hogy a családunk tagjairól, később a gyerekekről, unokákról készített
fényképekért nem fogadott el pénzt. Mostanáig a fülemben van, ahogy beszélt.
Sváb származású volt, nem is tudott rendesen magyarul, főként a kiejtése
hangzott idegenszerűen a dél-alföldi utcában. Azt mondta apánknak lakbérfizetés
mellé, hogy "Minden évben mekcsinálom a tyerekeket." Pedig nem éltek
valami fényesen, ahogy akkoriban senkinek se ment jól. Talán Bandi bácsi a
járműveivel keresett annyit, hogy Jugóból narancsot, kakaóport, Vegetát,
rumpuncsot hozott karácsonyi ajándékba, szintén az alacsony bérleti díj
kompenzálásaképpen.
Anyukámat egyszer nagyon megsértettem azzal, hogy Pestről
hazalátogatva először a lenti lakókat, műhelyeket kerestem föl, és utoljára
hagytam a szűkebb családot az emeleten. De a házbeliek szinte a születésem óta
velünk voltak, többet és közelebbit jelentettek számomra, mint némelyik rokon.