Boldog új esztendőt !

 

Ajándékkísérők 2000 körül

 

Viszonylag egyben volt még ekkor a nagy család. A kísérő ajánlások közül Édesapámé, keresztanyámé már hiányzik, bár az utóbbi - mondjuk - 15 év állandó jelenlévői voltak. A következő évben már nem volt velünk húgom legnagyobb unokája, elment Kati hűséges társa, aztán felgyorsultak az események, néhány év múlva Anyukám, pár évvel utána a testvérhúga, szeretett nagynéném, vele az élete párja kb. 3 év múlva, nem írtunk már ajándékokhoz kísérőket és az ünnepi ebédek is megszűntek szép lassacskán. Mostanában már odáig jutottunk, hogy össze se jövünk, szinte soha. A fészbukon köszöntjük egymást, a fiatalabbak még úgy se, nem is emlékeznek, kik, mikor, mit csináltak, hogyan illeszkedtek a családba ők maguk régebben. Nem merem megkérdezni, hány évet tudnak felidézni múltjukból a mostani fiatal felnőttek.

Az életvitel változik, az értéktudat szint' úgy.
El lehet fogadni, érdeklődésük megtisztelő. Ha beépül valamennyi belőlünk, az meg nagy öröm. A mi unokáink igaz ragaszkodását a gyerekeink alapozták meg. Nem volt kötelező, de már pici korukban személyre szóló ajánlásokat kaptunk tőlük. Csak egy példa: vásár volt a kisebbik iskolájában. Kis unokám 10 éves se volt,  a zsebpénzéből szép halványzöld konyharuhát vett nekem. Már lyukasra kopott, de azért használom. Szűkre szabott idejükből ma is áldoznak ránk, beavatnak a terveikbe, bár néha szótár kellene hozzá, milyen informatikai vagy társadalmi fejlesztések foglalkoztatják őket.
Kicsikéim! Harmincon, sőt ötvenen felüli kicsinyeink! Ti magatok legyetek most hét végén az ajándékkísérők! 

Óraátállítás

 

Ma, október 30-án átállítjuk az órákat, már, amelyiket kell, kézzel, mert a digitális eszköz automatikusan megteszi.

Tegnap egész nap nem voltunk túl jól, de rosszul sem. Éjfél felé úgy éreztem, mintha nem is ezen a világon lennénk, és terveznénk együtt, hogyan használjuk a gázt, hogy ne kelljen fagyoskodnunk. Veszünk még fát, a lenti mosókonyhában szuperül működik a cserépkályha. Hátha le kell költöznünk az alagsori nem-lakásba, ahol már van kályha, laptop és rádióra szerelt lemezjátszó, magnószalagokon zenekazetták, csak hangfelvevője nincs.
Mi lesz, ha elesem/elesik és ott marad valahol bekómálva a hidegben? Egy kis feltáratlan cukorbetegség vagy fel nem derített agydaganat végez majd végzetes támadást az életünk ellen? Hajnalban ezen töprengtem, hogyan tovább annak, aki itt marad. Nem mertem benyitni az alvóhoz. Kosztolányi Dezső visszhangzott a fülemben:

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

 

November, mielőtt a naptár mutatná

 Váratlan szép napok, hegyek közé vezető turistajelzések, főleg az Országos Kék csábítja a fiatalabbakat. Az esztergomi Babits Mihály utca hozta ide  a festményt, utána a verset.

 

Babits Mihály: Csak posta voltál

Ki ugy véled, nyomot hagysz a világnak,
kérdezd a szőnyeget mely dupla lábad
nehezét únja s rímét ismeri:
marad-e rajta valami magadból,
vagy csak az utcán cipődre ragadt por
amit emlékül továbbadsz neki?

Aztán menj ki és kérdezd meg az utcát
melyet oly égve és merengve futsz át
naponta többször hogy már, azt hiszed,
minden ház lelked mély szineit itta
s lelked rongyait lengi mindenik fa
s a sarki szél is tégedet sziszeg,

kérdezd és olvasd amit rájuk irtál,
s vedd ki a szélből mit beléje sírtál
mint gramofonba mely megőrzené:
miről beszélnek? Régibb otthonodról
s a vad hegyekről, melyek alul egykor
közéjük jöttél, s amelyek felé

emléked visszanéz közűlük; ez vagy
te, ez az emlék! egy csöpp Fogaras vagy
Pest közepén, azt hordasz és vetítsz,
s ha árnyat festesz a város falára,
az csak a hűvös havasoknak árnya,
mely rádtapadt s amelyet közvetítsz.

Nem! hiszen ott is csak valaki voltál,
és a hegyekkel egy csak ott se voltál.
Mi voltál ott? keresd tovább magad!
Ott nyájas szőllőtőkéket cipeltél
s a barbár csúcsoknak nemet feleltél,
mert szülőfölded felelt általad.

Nagyapád háza s a szelíd Dunántul:
de abban se lelheted igazánbul
magad lelkét, lázadó siheder!
Más voltál ott is! más táj, messzebb útak
voltak még amik rajtad áthuzódtak
s csak posta tudtál lenni és meder.

Életed gyenge szál amellyel szőnek
a tájak s mult dob hurkot a jövőnek:
amit hoztál, csak annyira tied
mint a por mit lábad a szőnyegen hagy.
Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy
magad is, kit a holtak lépte vet.

 

Találtunk egy dinnyét

 

Észrevettem már régebben, hogy a kertkapun túl   sárgadinnye  szára fut a fűben, de nem foglalkoztam vele. Most, a sok eső után, hogy száradni kezdett, fűnyírásra szánta el magát a ház ura. Még délelőtt jelentette, hogy talált  két-öklömnyi dinnyét  azon a száron. Zöld még szegényke,  ilyeneket tettünk régen a vegyes savanyúságba zöld paradicsomok, kis káposztacikkek sárgarépa szeletek és egészben hagyott uborkák közé. Megpróbálom, hátha be tudok még szerezni egy ötliteres üvegre valót a hozzávalókból. Két szál torma is kell hozzá, de ez nem biztos...

A recept: Brassói saláta

Egy ötliteres üvegbe teszünk fél kiló cikkekre vágott fejes káposztát, néhány szelet vöröskáposztát, 25 deka zöldpaprikát, ugyanennyi kicsi gömbölyű paprikát, 30 deka uborkát, 8 darab kis éretlen dinnyét, apró zöld paradicsomokat, rózsáira szedett karfiolt, két darab négy hasábba vágott sárgarépát, egy nagy csomóba hajtogatott kaprot, néhány zellerlevelet szárastul, esetleg egy-két szőlőlevelet vagy meggyfáról két szép levelet. Mindet szépen rendezve üvegbe rakjuk, kb. 3 liter vizet három púpos evőkanál sóval felforralunk, és ha kihűlt, ráöntjük a zöldségekre. Az üveget úgy zárjuk le, hogy ne jusson be levegő az egyveleghez, különben megpenészedik. Ezt én úgy értem el, hogy átlátszó fóliát tettem az üveg nyakára, és leszorítottam egy megfelelő átmérőjű befőttes üveggel, amibe apró köveket szórtam, hogy súlya legyen, és a keletkező gázok nehogy fölemeljék, a zöldség viszont a lé alatt maradjon.

A savanyítani valót hagyjuk magára egy hűvösebb helyiségben az asztalon. Néhány nap múlva megzavarosodik, de várni kell, hadd tisztuljon ki magától. (Mivel csak egy dinnyém van, középre teszem, és körberakom a többi hozzávalóval.) Remélem, jó ízű lesz az egydinnyés változat mindenféle sült húshoz, marha vagy sertés pörkölthöz. A tartósító és ecet nélküli savanyúságban a káposzta önműködő tulajdonsága savanyít.

Később, ha sikerült az eltenni való, utólag ide teszem a fotóját. Azt hiszem, fermentált zöldség az előkelő neve.(Már találtam a neten értelmesebb ismertetőket ehhez a tartósítási eljáráshoz, ott lehetne utánanézni. Üveglezáró apparátus is kapható már, kővel súlyosbított lezárás helyett.)

 

Javítás a kerámián

Mert eltört. Eltört a legszebb tálkám még régen, hamutartónak használtam a belvárosi lakásban, a sötétkék kerek asztalon.

 Minthogy édesapám egész életében szeretett javítani, az elromlottat működővé tenni, elvitte  a törött tárgyat is. Epokitt nevű ragasztót használt a törött kicsi tál egybeillesztéséhez. Megcsinálta a hamutálamat, de amikor átadta, nem tetszett. A cserépről azt gondoltam, láthatatlanul is összeragasztható lett volna, mondjuk a Rapid nevű tubusos ragasztóval. Pedig édesapám tudta, mit csinál. Az utóbbi években virágcserép alátétjeként használtam, nem szökött el belőle az öntözővíz.

Megszoktam a javítása sárga, sőt egyre jobban sárguló nyomait. Sose gondoltam volna, hogy a munkája művészi értéket képvisel. Rátaláltam éppen most a neten, mintha nekem nyílt volna ki az ismertető:
"Jacqueline Rose brit feminista tudós az Anyák című könyvében egy lehetetlen anyai feladatról ír. Arról az elvárásról, hogy az anyának „meg kell javítania a világot és biztonságossá kell tennie”. Ebben Adrienne Rich amerikai költőt idézi, aki 1976-ban megjelent, Conditions for Work című esszéjében így ír: The Common World of Women (A nők közös világa) című írásában a nők „a világ védelmének, megőrzésének, megjavításának” tevékenységét végzik – „egy megkopott és elkopott családi élet láthatatlan szövésébe” kezdenek. Ebben az értelemben a látható varrási vonalak, a ragasztások vagy toldások lehetnek a törődés, az igyekezet, egy lehetetlen feladat feletti fáradhatatlan próbálkozás lenyomatai is. Ezért pedig nem érezhetünk mást, csak hálát és áhitatot."

 

Ilyen a cikkben bemutatott ragasztott japán tál. Bámulatos, mennyire emlékeztet édesapám régi-régi munkájára. Nemcsak a nők tudnak gyengéd szeretettel bánni a családdal.

 

Vidám hétvége

Kijöttek hozzánk a gyerekek teljes létszámban. Hűvös nap volt, de a kedvünket nem rontotta el. Bemutattuk az újra rendezett mosókonyhát téli lakókonyhává alakítva, megettük a vegán meggyes pitét torta alakzatban sütve, kávét ittunk rizstejjel, összehasonlítottuk a növényi eredetű illatkompozíciókat, és megtudtuk, kinek milyen tervei vannak a jövőre nézve. A mi terveink sem teljesíthetetlenek, de erről máskor.

Most leírom a torta alakú meggyes pite receptjét, hátha érdekel valakit.

A meggy natúr, magozott, édesítés nélkül készült saját levében dunsztolva.
Tészta:
25 deka fehér tönkölyliszt, 10 deka eritrit, fél csomag vanicukor, 1 sütőpor, fél citrom leve, pici só, 2 dl víz, 1 dl növényi tej, fél dl olaj.

A nedves hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk a por alakúakat, jól kikavarjuk, kikent - kiszórt formába öntjük, kirakjuk a lecsöpögtetett meggyel, és előmelegített sütőben 180 fokon sütjük. Tűpróba!!
Úgy megettük, hogy elfelejtettem lefényképezni.

 

Fekete macskák

 

 

 Károlyi Amy írta, hogy Weöres halála után lement a proszekturára, és amint belépett a kórház kertjébe, nagyon sok fekete macska rebbent föl a jöttére. Elszaladt akkor a fekete ruhás gyászbrigád, talán Sanyikától búcsúztak  -  gondolta az özvegy.
A napokban hasonló élményem volt, mintha a régi fekete macskám üzent volna az új picivel, aki meg-megjelent a kerítésünk mellett, de be nem jött. Csak nézett, majd elment. Pár nap múlva egy ismerősömmel beszélgettem az utcán, hirtelen úgy éreztem, valami könnyű anyag megérintette a bokámat. Nem néztem le, az asszony éppen egy drámai történetet mesélt egyik ápoltjáról. Sok öregre vigyázott már a faluban. Elköszöntünk. Akkor néztem a járda szélére, mi volt az a simítás. A fekete cica volt, a lábam mellé feküdt. Nyakán szép új kék nyakörv hirdette, hogy valaki befogadta. Mintha a régi cica kezdett volna új életet, de utoljára még egyszer odajött volna hozzám.

----------------------------


KÁROLYI AMY:
ODA KELL ADNI, AMI VAN


Mindennek ára van,
vagy ára lesz.
Oda kell adni,
ami van,
hogy megkaphassuk,
ami lesz.

Oda kell adni asztalunk,
oda kell adni ceruzánk,
és tudni, hogy asztaltalan
s ceruzátlan lét vár reánk.

Odaadni a takarónk,
és langyosra fűtött szobánk,
és tudni, hogy takaratlan
és párnátlan lét vár reánk.

Az is lehet, hogy az a mínusz,
a földöntuli, pluszt megér,
és minden láznál égetőbb
a csillagok termelte dér.

Papírkosárba vethetők
a szerzett tapasztalatok,
és átképzőssé változom,
ha itt hagyom, mi itt vagyok.

Mi vagyok itt egyáltalán?
és megérem-e a papírt,
amire egykor jobb kezem
még zsinórírás nélkül írt,

csak jobbra dőlve egyszerűn
mint a szélfútta fák,
ahogy diktált a tél, az ősz
vagy amit a május fujdogált,

lehet, hogy máris ott vagyok,
a határtalanban kerengő,
hol színtelenbe torkollik a szín,
és milliárd év egy esztendő.

forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

Köszönöm szépen margitanya szívességét, hogy nem haragszik, amiért versgyűjteményéből kiemeltem ezt a megindító verset.

 

 

Búcsú a nyártól

Szerettem volna legalább két bejegyzést szülni az augusztusi híradások közé, de hiába igyekeztem, nem találtam közlésre érdemes témát a nyár végi, feszített tempójú munkák között. Igaz, régebben bemutattam, hogyan készül nálunk a szilvalekvár, mindenféle régi emlékkel és recepttel körítve tudtam előadni. Az ideihez nem volt semmi kedvem. Elkészült hat üveggel három nekibuzdulásra, jó is lett, csak mit meséljek. Megvan, aztán kész.
Takarítani, rendet csinálni elképesztően utálok, nemhogy írogassak is róla. Ha kellő távolságra jut az időben a történet, lehet, hogy előszedem valamelyik nyugalmas téli estén. Bosszankodva vettem észre, hogy eltelt az augusztus, anélkül, hogy megszólaltam volna.Nincs már annyi életkedvem, mint volt régebben, még az augusztusi népes családi ebédre se vittem fényképezőgépet, akkor most mit beszéljek róla. Aranyosak voltak a kicsik, a most megismert új családtagok, a régiek nemkülönben. Szeged váratlanul kellemes idővel fogadott, a délelőtti 400 kilométeres, viharral és rosszullétekkel tarkított utazást nem érdemes újraélni egy beszámoló erejéig sem. Visszafelé gyorsabb, jobb volt a közlekedés az autópályán, kedves vejem vállalta, hogy elhoz bennünket a falunkból Szegedre és vissza. Egész nap dolgozott miattunk, pedig ő is megérdemelt volna egy jó pihenőnapot a nemzeti ünnepen.
A napokban kis kikapcsolódás jutott nekik: a vejemnek meg a lányocskámnak. Erről szól a fenti kép.

Rendezkedünk

 

Ha tehetnénk, ha még lenne erőnk költözni, kisebb házba mennénk lakni. Megoldhatatlan.

 

 Próbálunk megszabadulni a több évtizedes, háztartásunkban felhalmozott, összevásárolt holmiktól, az örökölt tárgyaktól, a könyvektől. Egy kisebb könyvtárt megtöltenének a kézikönyvek, szótárak, a rengeteg szépirodalom, néprajz, a bölcsészettudományi szakkönyvek, filozófia, nyelvészet, számítástechnikai szakkönyvek, képzőművészeti albumok, lexikonok. Révai, Pallas, Új Idők lexikona, a 21 kötetes Brehm: fantasztikus magyar fordítógárda, tudós hozzáértők munkája. Jaj, Istenem, meg kell halni, meg kell halni. Ki fogja tovább szeretni a könyveinket? (Babits is, ugyan ki fogja még olvasni?)

 

Most meg jön a tél. Felkészülünk a fűtés kiegészítésére, ha nem lesz gáz, mégis melegítsünk valamivel. Kigondolni, megszervezni, helyet teremteni hozzá, rengeteg munka és munkás kellett. Még jó, hogy a tájékozódást manapság számítógépes keresők segítik.

A viszontagságokról egy későbbi posztban jobb lesz beszámolni. Még sok minden hátravan, mire beköszönt a fagyos idő. 

 

 

Például szombaton

Tiszta hülye vagyok, miért nem írom le, hogyan sikerült a tervem: elmenni kenyérért, hazahozni, amire szemet vetettem az útba eső két boltban, amiből kiderülne, honnan származik a felhalmozás ösztöne, ki beszél hátul a fejemben, miközben a süteményes pultot firtatom, honnan kapok fölmentést, ugyan ne sütögess kánikulában, nem olyan nagy költség két mákos rétes, melynek darabja négyszáz forint.
A vállon hordható táskámba legalább három kilót gyömöszölt a kedves eladólány: legalul a kenyér, szeletelve, rá öt darab fehér zsömle kettőnk vacsorájához, el is gondolom, mivel töltöm a másikunkét, mivel az enyémet. Jön még a következő napok reggelijéhez való teljes kiőrlésű tönköly zsemle, a sok magvas sváb sütemények kávéhoz, egy kicsi rozscipó, csak, hogy legyen, ha arra támad gusztusunk, legfölül a két retro rétes papírtálcán, szépen becsomagolva, ez a mai ebédhez kell. Kell? Nekem mindig fáj a gyomrom a darált máktól.

A lépcső tetején araszolok a másik bolthoz: Papírszalvéta, mosogatószer,  felmosó rongy szaporítja a hazavinni valót.
Néhány lépcső vezet az útra, lenn várnak a következő vásárlók. A botommal keresem, hová lépjek le, másik vállamon a nehéz táska meglódul. -Segítsünk a néninek?  - Köszönöm, elboldogulok magam is - mondom büszkén, de koránt sem őszintén.
A közelben nincs zebra, átevickélek a jövő-menő autók között a szembeni járdára. Ez a napos oldal. Majdnem hazáig. A mi utcánkban nincs akkora forgalom, mint a főúton, viszont magasra nőtt a gyom a sarki lakatlan ház előtt, úgy próbálom a botommal elhajtani a  gazokat, hogy lépni tudjak. Még ötven méter a kapunkig. Ha megtalálom a kulcsomat, nem tart sokáig a tervbe vett kirándulás.

Egy múló pillanat

 

A lopott cím Lin Yutangtól való. Tíz éves lehettem, amikor először olvastam Kínáról, a kínai középosztály kultúráját és életvitelét éppen egy olyan regényből megismerve, amelynek igazságai mára a múlt töredékeivé válhatnak, bár ezt innen, most éppen mi nem tudhatjuk. A korai bestseller olvasás minden esetre úgy rögzítette a gyerekkorban elképzelt képsort, mint egy röliefet a távoli ország mindennapjairól, a főszereplő kislány szemével látva a gazdag polgári házat, berendezését, apja nagy tekintélyét a hatalmi negyedben, a cselédek nyüzsgését a menekülésre készülő háziak között, és eszembe juttatta a nemrég véget ért háborút (a másodikat: németekkel és oroszokkal találkozva), múló pillanatnak érezve a háborút megelőző békét, ugyanolyan biztonságban tudva a szegedi házat, mint ahogy Mulan is érezte sajátjukat  a boxerlázadás előtt.

A múló pillanat akkoriban, az én tíz-tizenegy éves koromban egy távoli, érdekes kultúra lenyomata volt. Még nem éltem eleget ahhoz, hogy a múló pillanatokat történelemnek vagy szépirodalomnak nevezzem, és nem hallottam még annyi zeneművet, annyi szimfonikus vagy szórakoztató zenét, hogy különös adománynak tekintsem például sok kitűnő zongorista között Yuja Wang előadásait mint a képzeletbeli kőfalból kiröpülő és anyagtalanul szerte szálló üzenetet az örökkévalóságból.

A kínai kultúra mostanában mintha közelebb jött volna hozzánk, nem mindig a mi várakozásunk szerinti értéket és minőséget hordozva. Vajon Mulan nagyra becsült jóscsontjai megidézték-e a közeli jövőt? Nem emlékszem, hogy a múlt századi regény fiatal hősnője találkozott volna a Kínában sok évezredig iránymutató jóscsontok ilyenfajta erejével. 

 

 

Június elseje

Csak azért jöttem, hogy szégyenkezzek. Már megint elröppent egy hónap, bár nem éreztem, hogy ne lettem volna jelen a blogvilágban. A közös témája eléggé lefoglalt hogy hozzá tudjak tenni valamit, az itthoni viszonyok nem mindig teszik lehetővé a könnyed megszólalást.

Szerencsére a kartörés utáni gyógytorna ismét bevált, egész jól megerősödtem a gyomláláshoz, locsoláshoz, egyéb házi munkákhoz. Pünkösd utánra van időpontom az onkológiára. Ha kedvező véleményt kapok a jövőre nézve, tudatni fogom itt a blogon. 

Most bemutatom a lányom legújabb festményét. Talált egy képzőművész oktatót, együtt kutatják, milyen technikával nyúljon a neki kedves témákhoz. Az erdei út szélén, amíg a kutya élénken szaglászott a bokrok között, ez a gyomnövény mutatta meg Jutkának, milyen lenne, ha nem gaznak, hanem tündérfűnek születik.

Május elseje

Az unokáim édesapja írta ezeket az emléksorokat:

Kis óvodásként egész másként életem meg az ünnepeket. Számomra a május elseje is ünnep volt. Egy különleges nap, amit izgalommal vártam. Bár nagyon korán kellett kelni aznap. Hajnali 5 körül egy teherautó ment végig a lakótelepen, a platóján pedig egy teljes fúvószenekar forradalmi dalokat játszott. Ez még a kukásautónál is nagyobb csodálattal töltött el. A reggeli mosakodás, fogmosás után Édesanya szép ruhába öltöztetett minket. Mentünk Édesapával a vagongyár felvonulására. Valahol a Sportpálya környékéről indultunk, ott kapott mindenki táblákat, transzparenseket én pedig egy igazi lufit. De nem ám csak olyan sima levegővel töltött lufi volt, hanem rendes, emelkedő, amit tartani kellett hogy el ne szálljon! Édesapa a csuklómhoz kötötte, nehogy elveszítsem. Nagyon boldog voltam és büszke a nagy, fehér lufimra. Végigsétáltunk a tömeggel a forgalom elől lezárt, Vörös Hadsereg útján. Bal kezemet fogta Édesapa, a jobbal viszont hadonásztam és gyönyörködtem csodálatos lufimban, ami érezhetően húzta fölfele a kezemet, és én irányíthattam hogy mikor milyen magasra engedem! Az én saját lufimat! Meg is tarthattam, mert azt mondták hogy a végén sem kell visszaadni, örökre az enyém lehet! Tele volt az út emberekkel, így mi a hömpölygő tömeg szélén, a járdán haladtunk a Baross-híd felé. A munkásőrség márvány lépcsőjén álldogáltak páran és ebből a magasságból szemlélték az előttük elhaladókat. Egy férfi, mikor elé érkeztem, lomhán kivette cigarettáját a szájából, előrenyújtotta és egy laza mozdulattal kidurrantotta a lufimat. Egy világ omlott össze bennem. Nem értettem, hogy miért. Mit követtem el amiért ezt a büntetést kaptam? A felnőttek már nagyok, ezért ők tudják, hogy mit miért kell csinálni. Az ember, aki ezt tette bizonyára tudott valamit, amit nem mondott el nekem, csak egyszerűen elvette a játékomat. Nem is elvette, hanem tönkretette, megölte! Talán azért maradt meg bennem ilyen élesen ez az élmény, mert itt találkoztam először a teljesen értelmetlen, gonosz pusztítással.

 

Gyümölcsfák áprilisban

*

Ragyogó rügyön álldogál a nap,
indulni kész, arany fején kalap.
Fiatal felhő bontja fönt övét
s langyos kis esőt csorgat szerteszét,
a rügy kibomlik tőle és a nap
pörögve hull le és továbbszalad.

Radnóti Miklós, versrészlet

                                                                          

                

 

Utolsó márciusi kép

 Ezen a göcsörtös úton sikerült úgy letenyerelnem, hogy jól eltört az orsócsont vége. Egy hete nem tudunk orvost találni. Legalább a röntgen elkészült, csak a szakrendelés maradt el. Bocsánat a nyavalygásért, de már nagyon elegem van az orvosozásból. 

Sok szép frissítő esőt és tavaszi virágözönt kívánok mindenkinek!

Nashi körte meg a többiek

 

Itt van március vége, és meg se szólaltam ebben a hónapban. Elég sok munkánk volt a házban, a ház körül,  persze orvosokhoz is jártam hol Óbudára, hol Esztergomba, semmi vész, csak unalmas. Március 25-ig úgy ahogy helyrejöttem, elkezdtem kertészkedni, mindjárt az első locsolóval hasra estem, felkelni se bírtam. Most végre összeszedtem magam annyira, hogy le tudtam menni a kertbe fényképezni. Megmutatom, hogyan tavaszodik  minálunk

Évának ígértem a sárga nárciszt az ablakom alatt. Mindössze néhány napja nyílt ki, a háta mögött a piros tulipánok jobban igyekeznek. Bimbójuk még nincs, de legalább van már szép nagy levelük.

Az udvar másik oldalán megmetszettem egy orvos mentes napon a rózsákat. Nagyon szeretném, ha ugyanezt a tövet ugyanebből a szögből fényképezve akkor is megmutathatnám, ha már  nyílnak rajta a virágok.

 

A napokban itt volt a kertész, a nagyobb illetve magasabb gyümölcsfákat jól leápolta, remélem, lesz rajtuk termés. Az itt látható Nashi körtét én metszettem még a hűvösebb időkben, mivel a körte bírja a hideget, és egyébként is elég nagy virágrügyei voltak már csaknem egy hónappal ezelőtt.  A körte örül a mostani melegebb napoknak, ezt látom rajta.

 

A jövő héten vetni fogok: kapor, petrezselyem, retek lesz a kis ágyásban, később veszek paradicsom palántákat, és május első napjaiban helyre vetem  a cukkinit.

A málnát meg se mutatom. Más években ilyenkor minden tő mellett kibújt az új hajtás, most még a tavalyi vesszőkön sincs semmi. Egy-két ványadt levélrügy mutatja, hogy ennek a két éves fajtának idén még nyár elején teremnie kellene...

Februári virágok

 

 

Idén nagyon jól néz ki a februári jázmin.

 

Kicsit korábban, úgy harminckét évvel ezelőtt  csodálatos virágot dédelgettünk.

 

Újabb virágocskánk lett egy későbbi februárban, mára őt is legalább harmincszor köszöntöttük a születésnapján.

Nálunk a február elég sűrű. A házassági évfordulónkat (ötvenkilencediket), E. húgom születésnapját (79) és a két unokánkét ebben a hónapban ünnepeltük.

Az első lakásban

 

Amikor férjhez ment a kislányunk, mindannyian bizonytalanok voltunk. Persze tudtam, hogy előbb-utóbb útjára kell bocsátani, és hogyan alapozza meg a jövőjét, abban segítünk mindenképpen. .Először is elcseréltük a nagy belvárosi lakást két kisebbre. Rossz tapasztalatom szerint együtt lakni a szülőkkel önálló családként, sőt, együtt egy másik fiatal családdal, rémes súrlódások forrása.

Lányoméknak a Jósika utcában ajánlott föl a cserepartnerünk  elég tágas, egyszobás állami lakást, nekünk egy kétszobás óbudait. Ez oldotta meg a fiatalok lakásgondját egy időre, bár élniük nem volt miből, főiskolás feleség, pályakezdő technikus, nem dúskáltak az anyagi javakban. Valahogy elvergődtek, segítettek a másik szülők is sok szeretettel, megértéssel.

 

Ez a fénykép a napokban került elő egy régi erdélyi néprajzi könyvből. 1981-es friss megjelenés lehetett, mert az amatőr előhívás, másolás felszívta a nyomdafestéket, sűrű betűkkel hintette tele az azóta csont szárazra pácolódott régi képet. Csak néztem, mit üzen  a több mint negyven éve készült fotó, mit mond az akkori időkről, helyzetről, elképzelhető-e,  milyen étel fő a jövő fazekában...

 

Hasítások

 

GaracziLászló: Hasítás öt életrajzi kötetéből az utolsó (eddig).

"…Írni talán azért akar az ember, igenis, azért akar, mert az írás nem egyéb, mint a végtelenség érzete. A végtelenségé mindenféle változatban. Hiszen az öröm sem igazi öröm távlat nélkül, s a halál sem igazi halál, ha nem múlik el vele a világ is. Amikor írok: szabad vagyok, szabadabb, mint bármikor… az írást én soha nem éreztem kárpótlásnak. Aki teremt, az nem helyettesít, s nem kárpótol semmit és senkit, ellenkezőleg: új föltételeket törvényesít: új stílust, ami mindenkor föltartóztatja a hanyatlást."

Fölfedezésekre még mindig lehet számítani, ha életrajzi regényeket olvasunk - mondom én. Igaz, hogy a kimetszett bekezdést itt fenn,  Csoóri Sándor írta a Készülődés számadásra című könyvének fülszövegében, mintegy figyelmeztetésül, mit várhat az olvasó  gyűjteményes kötetétől, amiben gyerekkori életemlékeit és felnőttkori megfigyeléseit gyúrja egybe (hm, teszi egymás mellé mint saját története elemeit??).
Garaczi László és Csoóri Sándor együvé helyezése merész és felületes mozdulatnak tűnik. Pedig nem az. A szabadság távlatait keressük mindannyian.

árvacsáth

 

Versfüzér Tolnai Ottó előadásában. Egy részlet onnan:

 

árvacsáth

 

a bálványfára kötött hintán gubbasztottam

meg voltam győződve a szellő himbál

csak másnap vallotta be hilda hogy

ellopta nővére szaténkesztyűjét

ő volt a sellő

de én nem mertem bevallani hildának

a bálványfára kötött hintán gubbasztva

miről is álmodoztam

vannak dolgok mondta a nagyi amiket

sírba visz magával az ember

hát bizony nekem jó nagy batyum lesz

hordárral érkezem a túlvilágra is

 

 Ilyeneket ír Tolnai Ottó a nemrég megjelent Szeméremékszerek c. kötetében, egyre-másra írja ezeket a fragmenteket Szabadkáról, Palicsról, a tengeri kagylóról, régi kesztyűkről és más rongyikákról. A könyvet karácsonyra kaptam, de még olvasom esténként. Olyan, mintha a Tisza-parti füzesben időznék, mocsár- és homokszagban. Hangok is vannak, de erről máskor...

Januári felvételek. Visszatekintés

 

2017.01.16. Felhők vihar előtt 

2018. (januárban nem készült fénykép)

 

2019.01.20. Január közepén

 

2019.01.28. Fekete macska

 

2020.01.17.  Hideg van

2021. (április végéig feküdtem)

2022. 01.15. Oké, január