Javítás a kerámián

Mert eltört. Eltört a legszebb tálkám még régen, hamutartónak használtam a belvárosi lakásban, a sötétkék kerek asztalon.

 Minthogy édesapám egész életében szeretett javítani, az elromlottat működővé tenni, elvitte  a törött tárgyat is. Epokitt nevű ragasztót használt a törött kicsi tál egybeillesztéséhez. Megcsinálta a hamutálamat, de amikor átadta, nem tetszett. A cserépről azt gondoltam, láthatatlanul is összeragasztható lett volna, mondjuk a Rapid nevű tubusos ragasztóval. Pedig édesapám tudta, mit csinál. Az utóbbi években virágcserép alátétjeként használtam, nem szökött el belőle az öntözővíz.

Megszoktam a javítása sárga, sőt egyre jobban sárguló nyomait. Sose gondoltam volna, hogy a munkája művészi értéket képvisel. Rátaláltam éppen most a neten, mintha nekem nyílt volna ki az ismertető:
"Jacqueline Rose brit feminista tudós az Anyák című könyvében egy lehetetlen anyai feladatról ír. Arról az elvárásról, hogy az anyának „meg kell javítania a világot és biztonságossá kell tennie”. Ebben Adrienne Rich amerikai költőt idézi, aki 1976-ban megjelent, Conditions for Work című esszéjében így ír: The Common World of Women (A nők közös világa) című írásában a nők „a világ védelmének, megőrzésének, megjavításának” tevékenységét végzik – „egy megkopott és elkopott családi élet láthatatlan szövésébe” kezdenek. Ebben az értelemben a látható varrási vonalak, a ragasztások vagy toldások lehetnek a törődés, az igyekezet, egy lehetetlen feladat feletti fáradhatatlan próbálkozás lenyomatai is. Ezért pedig nem érezhetünk mást, csak hálát és áhitatot."

 

Ilyen a cikkben bemutatott ragasztott japán tál. Bámulatos, mennyire emlékeztet édesapám régi-régi munkájára. Nemcsak a nők tudnak gyengéd szeretettel bánni a családdal.

 

Vidám hétvége

Kijöttek hozzánk a gyerekek teljes létszámban. Hűvös nap volt, de a kedvünket nem rontotta el. Bemutattuk az újra rendezett mosókonyhát téli lakókonyhává alakítva, megettük a vegán meggyes pitét torta alakzatban sütve, kávét ittunk rizstejjel, összehasonlítottuk a növényi eredetű illatkompozíciókat, és megtudtuk, kinek milyen tervei vannak a jövőre nézve. A mi terveink sem teljesíthetetlenek, de erről máskor.

Most leírom a torta alakú meggyes pite receptjét, hátha érdekel valakit.

A meggy natúr, magozott, édesítés nélkül készült saját levében dunsztolva.
Tészta:
25 deka fehér tönkölyliszt, 10 deka eritrit, fél csomag vanicukor, 1 sütőpor, fél citrom leve, pici só, 2 dl víz, 1 dl növényi tej, fél dl olaj.

A nedves hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk a por alakúakat, jól kikavarjuk, kikent - kiszórt formába öntjük, kirakjuk a lecsöpögtetett meggyel, és előmelegített sütőben 180 fokon sütjük. Tűpróba!!
Úgy megettük, hogy elfelejtettem lefényképezni.

 

Fekete macskák

 

 

 Károlyi Amy írta, hogy Weöres halála után lement a proszekturára, és amint belépett a kórház kertjébe, nagyon sok fekete macska rebbent föl a jöttére. Elszaladt akkor a fekete ruhás gyászbrigád, talán Sanyikától búcsúztak  -  gondolta az özvegy.
A napokban hasonló élményem volt, mintha a régi fekete macskám üzent volna az új picivel, aki meg-megjelent a kerítésünk mellett, de be nem jött. Csak nézett, majd elment. Pár nap múlva egy ismerősömmel beszélgettem az utcán, hirtelen úgy éreztem, valami könnyű anyag megérintette a bokámat. Nem néztem le, az asszony éppen egy drámai történetet mesélt egyik ápoltjáról. Sok öregre vigyázott már a faluban. Elköszöntünk. Akkor néztem a járda szélére, mi volt az a simítás. A fekete cica volt, a lábam mellé feküdt. Nyakán szép új kék nyakörv hirdette, hogy valaki befogadta. Mintha a régi cica kezdett volna új életet, de utoljára még egyszer odajött volna hozzám.

----------------------------


KÁROLYI AMY:
ODA KELL ADNI, AMI VAN


Mindennek ára van,
vagy ára lesz.
Oda kell adni,
ami van,
hogy megkaphassuk,
ami lesz.

Oda kell adni asztalunk,
oda kell adni ceruzánk,
és tudni, hogy asztaltalan
s ceruzátlan lét vár reánk.

Odaadni a takarónk,
és langyosra fűtött szobánk,
és tudni, hogy takaratlan
és párnátlan lét vár reánk.

Az is lehet, hogy az a mínusz,
a földöntuli, pluszt megér,
és minden láznál égetőbb
a csillagok termelte dér.

Papírkosárba vethetők
a szerzett tapasztalatok,
és átképzőssé változom,
ha itt hagyom, mi itt vagyok.

Mi vagyok itt egyáltalán?
és megérem-e a papírt,
amire egykor jobb kezem
még zsinórírás nélkül írt,

csak jobbra dőlve egyszerűn
mint a szélfútta fák,
ahogy diktált a tél, az ősz
vagy amit a május fujdogált,

lehet, hogy máris ott vagyok,
a határtalanban kerengő,
hol színtelenbe torkollik a szín,
és milliárd év egy esztendő.

forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

Köszönöm szépen margitanya szívességét, hogy nem haragszik, amiért versgyűjteményéből kiemeltem ezt a megindító verset.

 

 

Búcsú a nyártól

Szerettem volna legalább két bejegyzést szülni az augusztusi híradások közé, de hiába igyekeztem, nem találtam közlésre érdemes témát a nyár végi, feszített tempójú munkák között. Igaz, régebben bemutattam, hogyan készül nálunk a szilvalekvár, mindenféle régi emlékkel és recepttel körítve tudtam előadni. Az ideihez nem volt semmi kedvem. Elkészült hat üveggel három nekibuzdulásra, jó is lett, csak mit meséljek. Megvan, aztán kész.
Takarítani, rendet csinálni elképesztően utálok, nemhogy írogassak is róla. Ha kellő távolságra jut az időben a történet, lehet, hogy előszedem valamelyik nyugalmas téli estén. Bosszankodva vettem észre, hogy eltelt az augusztus, anélkül, hogy megszólaltam volna.Nincs már annyi életkedvem, mint volt régebben, még az augusztusi népes családi ebédre se vittem fényképezőgépet, akkor most mit beszéljek róla. Aranyosak voltak a kicsik, a most megismert új családtagok, a régiek nemkülönben. Szeged váratlanul kellemes idővel fogadott, a délelőtti 400 kilométeres, viharral és rosszullétekkel tarkított utazást nem érdemes újraélni egy beszámoló erejéig sem. Visszafelé gyorsabb, jobb volt a közlekedés az autópályán, kedves vejem vállalta, hogy elhoz bennünket a falunkból Szegedre és vissza. Egész nap dolgozott miattunk, pedig ő is megérdemelt volna egy jó pihenőnapot a nemzeti ünnepen.
A napokban kis kikapcsolódás jutott nekik: a vejemnek meg a lányocskámnak. Erről szól a fenti kép.