Javulófélben

 

Be kell látni, hogy nem olyan könnyű egy testkép-változással járó műtétből felépülni. Már több mint fél év telt el az operáció óta, de még mindig vannak fájó részeim, nehezen mozgatható tagjaim, és nem mindig jó a kedvem. Hiába igyekszem, nehéz különbséget tenni a felépüléssel járó nehézségek és az életkor számlájára írható hanyatlás jelei között.
Sajnos, a fejem se mindig friss, pedig úgy de úgy szeretnék mindent érteni és követni, valamint az akaraterőm se a régi. Vagy talán nem is volt.

A sebészeti beavatkozás következménye viszont teljesen egyértelmű: az újra képződő idegek, izomrostok önálló életre törekednek, és eszük ágába sincs egyszerűen beépülni a nekik előkészített helyre. Lustán odatapad a bordákhoz a gyenge izom, vékony ín, őket erősíti a gyógytorna, amelyet 30 alkalommal teljesítettem Dorogon a jól felszerelt tornateremben, szakértő és empatikus gyógytornászok segítségével.
Úgy rászoktam a tornára, hogy a váll bemozgatására szolgáló csigával, amelyet a tornateremben használtam meglehetős sikerrel,  itthon is tudok gyakorolni, köszönettel a ház urának. Ő mindenben maximálisan segít!

A mellékelt fotókat a lányom készítette: egyet a házi kivitelezésű, de profi tornaszerről, egyet meg rólam, ahogy felhúzom jobb kézzel a mozdulni és kiegyenesedni nem akaró bal kart le-föl, le-föl sokszor, sokszor. Naponta többször teljesítek egy-egy menetet. A gyógytorna már csak ilyen. Minél többször fogod munkára a tagjaidat, annál biztosabb, hogy visszanyered, amit elvesztettél. (Na nem mindent, de a legfontosabbakat igen.)

 

Dióverés

 

Éppen most, október közepén van ideje a dióverésnek. Úgy látszik, a mi próbálkozásunk a termés megmentésére a szokatlanul korai szürettel, valahogy mégis bejön. A gyönyörű zöld golyóbisokra rászáradt az idő közben megbarnult burok. Nagy óvatosan többször feltörtem egy-egy példányt az elmúlt hetekben. Mindig egészséges bélűek voltak.
A fotón látni, hogy mire jutottunk. Talán egy kiló tisztított dió kikerül az idei  zsákmányból.
Jövőre még többször fogunk permetezni. Hátha kibírja a termés a fán fertőzés nélkül.  Mert a burokban megérett szemek mégiscsak szebbek. Egy próbát megért.

 

Egy szál virág

 

Születésnapok, halálozási évfordulók, friss temetések, örömmel várt babák világra jövetele követi egymást a naptári bejegyzésekben. A napi események  emléke idővel elhomályosodik, az aznapi szenzáció, elveszett a kulcsom, de meglett, hogy elfelejtettem bevenni a gyógyszert és hasonlók, mit számít egy hét múlva is akár.

A mai évforduló megújuló fájdalmat idéz fel: a testvérhúgom halálának óráit, hogy este még meghallotta, aludj jól, ő is ezt sóhajtotta nekem a telefonba, aztán délelőtt a hír, hogy nem ébredt fel, megrázott, hiába számítottunk erre mindannyian. 1914. október 1. Azóta hiányzik közülünk. A Hogy is volt? közös blog archívumában életteli bejegyzéseit az este újra olvastam. Hallottam a hangját, éreztem apánktól örökölt fanyar humorát, és ahogy a kór előrehaladását megtapasztalta, mintha az én közeljövőmet is előre vetítette volna. Ma reggel elég nagy fekete éjjeli lepke ült a konyhaablak mellett. Közelebb mentem, akkor is mozdulatlan maradt. Lehet, hogy pihent, talán messziről kellett idejönnie. Mire összekészítettem a kávéfőzőt, már nem volt ott. Elkezdődött a napi rutin.

*

A fenti rózsát egy hete kaptam a férjemtől születésnapi köszöntésül. Este hozta föl a kertből. A tüskéit lecsipkedte róla, a levelei úgy fénylettek, mintha nem is a poros ágon találta volna.  A gondolattól minden megtisztul.