Egy szál virág

 

Születésnapok, halálozási évfordulók, friss temetések, örömmel várt babák világra jövetele követi egymást a naptári bejegyzésekben. A napi események  emléke idővel elhomályosodik, az aznapi szenzáció, elveszett a kulcsom, de meglett, hogy elfelejtettem bevenni a gyógyszert és hasonlók, mit számít egy hét múlva is akár.

A mai évforduló megújuló fájdalmat idéz fel: a testvérhúgom halálának óráit, hogy este még meghallotta, aludj jól, ő is ezt sóhajtotta nekem a telefonba, aztán délelőtt a hír, hogy nem ébredt fel, megrázott, hiába számítottunk erre mindannyian. 1914. október 1. Azóta hiányzik közülünk. A Hogy is volt? közös blog archívumában életteli bejegyzéseit az este újra olvastam. Hallottam a hangját, éreztem apánktól örökölt fanyar humorát, és ahogy a kór előrehaladását megtapasztalta, mintha az én közeljövőmet is előre vetítette volna. Ma reggel elég nagy fekete éjjeli lepke ült a konyhaablak mellett. Közelebb mentem, akkor is mozdulatlan maradt. Lehet, hogy pihent, talán messziről kellett idejönnie. Mire összekészítettem a kávéfőzőt, már nem volt ott. Elkezdődött a napi rutin.

*

A fenti rózsát egy hete kaptam a férjemtől születésnapi köszöntésül. Este hozta föl a kertből. A tüskéit lecsipkedte róla, a levelei úgy fénylettek, mintha nem is a poros ágon találta volna.  A gondolattól minden megtisztul.