2021. október 1., péntek

Egy szál virág

 


Születésnapok, halálozási évfordulók, friss temetések, örömmel várt babák világra jövetele követi egymást a naptári bejegyzésekben. A napi események  emléke idővel elhomályosodik, az aznapi szenzáció, elveszett a kulcsom, de meglett, hogy elfelejtettem bevenni a gyógyszert és hasonlók, mit számít egy hét múlva is akár.

A mai évforduló megújuló fájdalmat idéz fel: a testvérhúgom halálának óráit, hogy este még meghallotta, aludj jól, ő is ezt sóhajtotta nekem a telefonba, aztán délelőtt a hír, hogy nem ébredt fel, megrázott, hiába számítottunk erre mindannyian. 1914. október 1. Azóta hiányzik közülünk. A Hogy is volt? közös blog archívumában életteli bejegyzéseit az este újra olvastam. Hallottam a hangját, éreztem apánktól örökölt fanyar humorát, és ahogy a kór előrehaladását megtapasztalta, mintha az én közeljövőmet is előre vetítette volna. Ma reggel elég nagy fekete éjjeli lepke ült a konyhaablak mellett. Közelebb mentem, akkor is mozdulatlan maradt. Lehet, hogy pihent, talán messziről kellett idejönnie. Mire összekészítettem a kávéfőzőt, már nem volt ott. Elkezdődött a napi rutin.

*

A fenti rózsát egy hete kaptam a férjemtől születésnapi köszöntésül. Este hozta föl a kertből. A tüskéit lecsipkedte róla, a levelei úgy fénylettek, mintha nem is a poros ágon találta volna.  A gondolattól minden megtisztul.

 

11 megjegyzés:

  1. Sokszor gondolok Katira én is. Bár személyesen sohasem találkoztunk, sokat leveleztünk privátban.
    Te is szereted és olvasod a jeleket, Klári...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, kialakult egy kép, személyes mondanivalókkal. Egy élet lezárult pillanataival ismerkedtél meg.
      A jelek, igen. Belülről telnek meg gondolatokkal.

      Törlés
  2. Utólag kívánok neked boldog születésnapot.

    VálaszTörlés
  3. Fájó emlékek, de sok szép is van köztük...
    Szép a rózsád és még tüskéi sincsenek, nem úgy, mint a Kishercegnek. Kívánok nagyon jó egészséget, boldogságot egy szép hosszú élethez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen a Kisherceg rózsájára gondoltam! :)

      Törlés
    2. Borka, hát persze! Köszönöm szépen.

      Törlés
  4. Boldog születésnapot kívánok magam is!

    VálaszTörlés
  5. Én is szoktam gondolni a testvéredre! (ma is pl, egy különvéleményű kommentje kapcsán) (és életem tán legemberségesebb fotóját ő készitette rólam, abban ő is benn volt)

    Te meg csak nézd a tövis nélküli, fényló levelű rózsát, örülj, hogy ilyen gondos férjed van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Aliz, meg vagyok lepve. Köszönöm, hogy nem felejtetted el őt és sajátos gondolatvilágát.

      Törlés