Arról a nagymamámról, akit nem ismertem

 

Ágika, nagyobbik unokám kért rá, hogy írjam le a felmenőim hölgytagjainak életét, esetleg ízes történeteikből valamennyit, hogy legyen képe, benyomása neki is, kitől mit örökölt, már ami főként az emberi, szellemi hagyatékot illeti.

Ehhez először bemutattam a leszármazási táblázatot, melyben föltüntettem Ági unokám üknagymamájának anyját és nagyanyját is, így keletkezett egy tisztességes idővonal 1850-től napjainkig. Ha valaki folytatja a mostani épkézláb utódok közül a történetfüzért, kb. 200 év családi hagyományaiból szemezgethet.

 

Ahány előd, annyi levél

(Részletek a második levelemből)

Tudom, megállapodtunk, hogy Mami (az én anyukám) következik, de egyre nyilvánvalóbb, hogy Mami élete és házassága nem megérthető a szüleitől örökölt és tanult életviteli és világnézeti normák nélkül. Mivel a nemrég napvilágra került írásos dokumentumok, levelek és jegyzetfüzetek, valamint Mami és testvére,Sárika szóbeli közlései nélkül egyoldalú kép bontakozna ki, megpróbálom Szekerke Irénke élettöredékeit ide leírni.

Irénke (az én nagymamám) a makói születésű Páhány Amália lánya volt. A fennmaradt fényképekből és kézírásos értesítéseiből, levelezőlapjaiból arra következtetek, hogy kissé hiú volt, valamint luxust igénylő várakozásai lehettek az élettel szemben. Nem tudom feloldani a furcsa képet: tanítványai, az első-másodikos elemisták valósággal bálványozták őt. Rendkívül jól magyarázhatott. Egyik, ugyanabból az első osztályából három kislány felnőttkorára akadémikus lett. Viccesen hangzik, de sztem, ha jól indítanak el valakit az élet útjain, fogékony lesz mindenre, ami érdeklődést vált ki belőle. Tehetségesen, szépen kézimunkázott, ezt is tanította rendes tanórán, a rajz és festeni tudásáról egy itthoni, bekeretezett akvarellje a bizonyság, mindössze 13 éves korában festette.

Valószínűnek tartom, hogy gyermekkorában jól elkényeztették, mindent megkapott, amit szeretett volna, viszont "megbecsülte magát". Ezt így mondták akkor. Szép ruháira láthatóan büszke volt és vigyázott rájuk, viszont felnőttebb korában megkövetelte ugyanezt a gyermekeitől is, sőt a férjétől is. Családi legendárium, hogy amikor a Szent Gellért utcai házat építették és kölcsönt kellett rá felvenni, hogy be lehessen fejezni, Irénke nagymamánk bundát akart karácsonyra, de hiába, a ház költségei miatt a férje nem engedte bundát venni. Valamikor ez idő tájt járt Irénke Párizsban, onnan írt és fennmaradt képeslapjai arról szólnak, hogy jól érzik magukat, férjét és édesanyját sokszor csókolja. Kivel lehetett a költséges utazáson, nem tudom. Mindenesetre a nagyapám nem volt ott.

Irénke nagymamám első szerelme egy katonatiszt volt, már a lánykérésen is túl voltak, amikor kiderült, hogy a vőlegénynek nincs pénze kaucióra. Irénke nagymamája, azaz Amália édesanyja ki tudta volna pengetni a kauciót, de nem akarta. Az indokairól nem tudok,csak gondolom, hogy nem a szívbéli gonoszság, hanem a józan ész vezérelte.

A módos polgári életvitel egyik eleme akkoriban a baráti társaságok összejövetelei, kártyapartik, családi ebédek voltak.A mi gyerekkorunkban ennek nyomai még léteztek, de nem olyan kötelező módon, mint ahogyan a Szekerke-házakban vitték. "Nagy házat vitt" - ez azt jelentette, hogy voltak fogadónapjaik a kérelmezők számára, kártyanapok, sokfogásos ebédek kötelező résztvevőkkel. Ezt úgy értem, hogy házassági évfordulók alkalmával pl. meghívták a plébánost, van is ilyen összkép Nagyikáék ötvenedik évfordulóján, ami pont olyan fényes és gazdag volt, mintha Szekerke háztartásban lett volna megszervezve.

Ebből csak az derül ki, hogy a középpolgár életvitelének elemei pontosan meg voltak szabva, a nézetek, a vélemények, az olvasnivalók, az ízléssel kiválasztott bútorok és berendezések a hasonszőrűek körében érvényesek voltak.

A viselkedés szabályai ugyancsak kötöttek voltak. Ha vendég érkezett, illett köszönteni annak is, aki nem volt jó kapcsolatban a vendéggel, de néhány barátságos kérdés után illett csak visszavonulni valamilyen belátható okra hivatkozva.

Színházba, hangversenyre rendszeresen jártak, ékszerek, alkalmi ruhák (a férfiaknak is: zsakett, frakk, szmoking, bizonyos fajta kalapok, gamásni télen, nyáron is zokni, hölgyeknek harisnya, mezítlábas cipőben nem jártak a polgári hölgyek. Kalapot szintén viseltek, minden alkalomra volt kalapjuk. Nyárra szalmakalap, de csak a piacra. Az új ház 1930 körül lett kész. Itt már volt fürdőszoba nagy vízmelegítős kályhával, külön szobája volt a cselédnek mosdószekrénnyel , cselédágyneművel (ez kockás durvább anyag volt, mint a háziak damaszt holmijai). Mindent külön mostak teknőben, mosónő járt a házhoz, bizonyos Jernei néni, aki a fiát ügyvédnek taníttatta, a felszabadulás után is évekig járt még hozzánk. Mosási napokon ebédre mindig bableves volt és valamilyen tészta, uzsonnát is kapott a mosónő ovális zománcos tányérban.

Szekerke Irén nagymamám férje, Dr Kováts József erdélyi származású, nagybirtokos apjának első gyermeke. Az erdélyi szokások szerint az első gyermeket taníttatták, a többiek gazdálkodással voltak kötelesek foglalkozni. Kováts nagyapám, azaz Mami édesapja szigorú, szabályokat következetesen betartó ember volt. Gyermekeit a nyári iskolai szünetben erdélyi rokonaihoz küldte nyaralni, hogy megismerjék az ottani magyar beszédet, a Trianon által elszakított hazát, a szokásokat, ételeket, embereket, a gazdálkodók életmódját. Ők szerényebben éltek, mint a dél-alföldi család, de igaz szeretettel fogadták Sárikát és Zsuzsikát, majd később minket, Lakner kislányokat is, mert a családi összetartás és ismeret nem szakadt meg az ősök halálával. ( Ma legközelebbi és szeretett erdélyi unokatestvérünk K. Ági, fenn van a fészbukon és Óbudán lakik az Auchan háta mögött a Dunaparton. Az ő Kováts nagypapája és a mi Kováts nagyapánk testvérek voltak, csak úgy megemlítem, mert most nem erről szól a történet.)

Ági unokatestvérünk szerint is a erdélyi családfő szigorú, sőt goromba természetű ember volt. Tőle vehette a példát a mi nagyapánk, amikor Zsuzsika kislányát föltette egy fal peremére, és bátorságot mutatva végig kellett járnia, pedig nagyon félt. Pénzügyekben családi gazdálkodási szabályokat hozott, az iskolában, ahol megbízott igazgató volt, a tanítványait  észszerű megtakarításokra ösztönözte. Bevezetett egy segélyszervezetet, ami arról szólt, hogy a végzett diákok volt iskolájukba egy- két évig pénzadományt küldtek a szegény és éppen tanulni kezdő tanulók számára, Egy idő után elég szép segélyszervezet épült föl ennek az ötletnek a segítségével a Női Felsőkereskedelmi Iskolában, ahogy azt 1948-ig nevezték.

Mami, vagyis az édesanyám az iskolájuk 100 éves évfordulójára írt egy cikket az iskola emlékkönyvébe. Megemlékezett az édesapjáról, akinek örökébe lépett ebben az iskolában, és mint igazgatóhelyettes ment nyugdíjba 30 évi tanári munkája végén.

 

A pók életének hossza

 Ismeretterjesztés, hírek, egyebek:

http://hvg.hu/elet/20180427_elkepeszto_kort_ert_meg_a_vilag_legoregebb_pokja#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2018_4_27

 

A közlemény tartalma

A világ legöregebb pókja 43 évig élt. Mert bokros terepen élt, helyben maradó életmódot folytatott, és az anyagcseréje is lassú volt. A tudósok azért tanulmányozták, hogy megtudják, hogyan élne túl egy atomháborút. Az éghajlatváltozásról közben szintén  előjelzéseket gyűjtöttek.

*

Nagyon kell vigyázni, miféle tudományos-ismeretterjesztő híradást fogadunk el igaznak. Először is, a híradás helye megbízható, az újság olvasott, jó színvonalat képvisel. De: a 43 évet élt pókról nem tudjuk, hány éves volt, amikor a "tudósok" tanulmányozni kezdték. Itt felmerül a kérdés, kik voltak azok a tudósok, és mennyi idős korukban kezdték el a kísérleti megfigyelést. Mint a következő mondatból kiderül: bokros terepen zajlott a munka, tehát ők is ott tartózkodtak 43 évig, valamint helyben maradtak, mint a pók, akit megfigyeltek. Szánandó tudósaink anyagcseréjével is probléma lehetett, ha életmódjukat a pókéhoz igazították.

A megfigyelés célja újabb kérdést vet fel. Ha a póknak egy esetleges atomháborút kellett volna átvészelnie, hogy a tudósok érdemleges megállapításokat tehessenek pókjuk ellenálló képességéről, úgy atomháborút kellett volna szítaniuk, hiszen a mondott időszakban az emberiség nem mutatott hajlandóságot egy atomháború kirobbantására. Azaz, a tudományos megfigyelés így lehetetlenné vált.
 Ehhez járul még az éghajlatváltozás tanulmányozása. Pókunk életviszonyaira bizonyára hatással lehetett  a jelenleg is zajló éghajlatváltozás, mely a Föld lakóinak évek óta egyre nagyobb problémát okoz. Úgy vélem, a bokros terepen élő és helyben maradó életmódot folytató pókok számára életvitelük önvédelmi fegyverként használható (legalább 43 évig).

*

Alig várom, lezárják-e és hogyan, a fenti tudományos kutatást.

 

Üzenetek

Üzenetek

 

Egy régebbi napi horoszkópomban érdekes figyelmeztetésre találtam :

Kedves Szűz!

Az emberek pontosan tudják,  hogyan dolgozzák fel az életükben előforduló tragédiákat és örömöket. Nem az a feladatod, hogy a szeretteidet megvédd ezektől a mély érzelmektől. Nem védhetsz meg senkit sem a saját érzelmeitől. Csak annyit tehetsz, hogy ott vagy, amikor szükség van rád. Annyit tehetsz, hogy segítesz annak, aki segítséget kér tőled, és meghallgatod őt.

*

Weöres írja: Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
*

A véleménykülönbségről

Nem szabad mindig önmagadból kiindulnod. Ha mindig azt gondolod, hogy mindenki olyan, mint amilyen te magad vagy, az megnehezíti a helyzetedet. Ilyenkor ugyanis elkerülhetetlen a csalódás abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy ő mégsem olyan, mint te magad vagy, és ezért nem is tudja úgy megcsinálni, amit elvársz tőle, mint ahogy te tudnád.

 

Ugyanezt Desartes így mondja:

A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak többet kívánni, mint amennyijük van, akiket minden más dologban igen nehéz kielégíteni. S nem valószínű, hogy ebben mindenki téved; ez inkább azt bizonyítja, hogy az a képesség, amelynél fogva helyesen ítélünk és az igazat megkülönböztetjük a hamistól - s tulajdonképp ez az, amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk - természettől fogva egyenlő minden emberben, úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataink különböző utakon járnak. -René Descartes: Értekezés a módszerről.