Akinek nincs diófája, legföljebb karácsony táján szembesül a ténnyel: egy kiló tisztított dió kilója úgy ötezer forintba kerül. Minthogy egy kiló darált dió kábé hetven deka lisztből készült kalácstésztához elegendő, az ünnepi kalács meg ebből a mennyiségből hat embernek elég egy napra, ki kell gondolni, hogyan tudjuk ellátni a családot a megszokott diós tekercsekkel, amelyek jó esetben és években akár húsvétig kitartanak.
Tavaly még beérés előtt megfeketedett a fán a termés a burokfúró légy kártétele miatt. Idén permeteztünk, a gubacsatkával fertőzött leveleket rendszeresen leszedtük, aztán újra permeteztünk az almamoly miatt, aki szintén szereti megfúrni a zöld gyümölcsöt, beleértve a dió zöld burokját is, tönkretéve a kemény héj alatti értékes részeket.
Most kitaláltuk, hogy még éretlenül leszedjük a diót, és megpróbáljuk beérlelni a széljárta, napsütötte teraszon. Naponta többször átforgatjuk a száradás kedvéért, a csirkeháló arra szolgál, hogy ne guruljon szét a zöld dió a kövön.
Ha már a burokfúró légy megszúrta a termést, hamarosan feketedni kezd a szép zöld burok, és fehér, apró nyűvek szaporodnak benne elképesztő gyorsasággal. A képen a lábasban összegyűjtött hibás darabok látszanak, ezeket el kell tüzelni, nehogy kiszabaduljanak a nyűvek és újabb légynemzedékek nőjenek föl a fa alatt.
Hát, így próbálkozunk a dió megmentésével. Még nem tudható, hogyan érnek be a szemek, hogyan fogjuk kibontani a remélhetően egészséges dióbelet, vajon elég lesz-e a zsírtartalma, mivel nem a fán érett be, csupa kérdőjel és aggodalom, megéri-e a ráfordítást, mert nem kevés pénzt és energiát fektettünk a műveletbe.
Kiszedek néha próbaképpen egy-egy szemet, eddig belül egészséges, csak sovány, még fehér, tejes a mag. Azon gondolkodom, előszedjem-e a kvarclámpát. Esetleg néhány perc naponta jót tenne az érésnek, de honnan szednek majd a burokban várakozó szemek energiát az érésükhöz? Mégiscsak kellene az élő fa hozzá, az a gyanúm.
