Dibdáb daruláb

Réges régen december közepén már tervlapokat írtunk. A gazdasági év március végéig tartott, de mivel a termelésnek folyamatosnak kellett lennie, az előző évben kigondolt témák egy része könyvterv-alakot öltött,  átnéztük a szerződéses állományt, szemrevételeztük  az év közben beérkezett javaslatokat, miből lehet új kiadás vagy másodközlés, felmértük a könyvtárak, óvodák-iskolák  szükségleteit, előjött még számos más szempont, mire összeállt a következő gazdasági év könyvkiadói programja.

A beérkezett kéziratok között már régóta várakozott egy napközis pedagógus gyűjteménye. Kiszámolók, mondókák, találós kérdések, napközisek viselt dolgai, humoros történetei  váltakoztak benne nagy költők alkalmi verseivel, ünnepélyekre szánt más szépirodalmi anyagokkal, egyszóval olyan saláta volt, amihez senkinek sem volt kedve, senki nem látta bele a majdani sikeres könyvet.

 

A gyűjtemény egy részét használhatónak gondoltam. Javasoltam, hogy emeljük ki a találós kérdéseket meg a mondókákat,  lehet belőle olvasmány és gyakorlati használatra  alkalmas kötet, kapjon játékos címet, mondjuk ezt: Dibdáb, daruláb. Rendben volt. Egy darabig ezen a címen futott a kiadói terveben, ámde a főszerkesztő később hivatkozott rá, hogy a dibdáb jelentése lekicsinylő, nem csinál kedvet a vásárláshoz. Erre én kigondoltam, hogy a mondókákat tegyük félre egy másik kötet anyagához, és maradjanak együtt  a találós kérdések. Így lett végleges a cím: Sző fon, nem takács. Mi az?

A teljesen rendszertelenül összevissza legépelt anyagot nem is tudtam másképpen megszerkeszteni, előbb a megfejtések szerint témakörökre osztottam szét a találós kérdéseket, ollóval széjjelvagdostam a kéziratoldalakat, és szépen fölragasztottam egymás alá a témájuk szerint összetartozó kérdéseket. A megfejtésekkel együtt nem annyira foglalkoztató könyv, inkább olvasmány lett belőle. Fekete vonalas rajzokat engedélyezett hozzájuk a költségvetés, valamit mégis ki lehetett hozni belőle. Például, hogy Bálint Endrét nyerték meg illusztrátornak a képszerkesztőségen.

Mellesleg a szöveg se rossz. Egyik-másik versbe szedett kérdés színtiszta népköltészet, népi szürrealizmus:

 "Két lelkes közt egy lelketlen.

Mi az?"

Vagy:

"Míg él, mindig áll,

holta után szaladgál.

Mi az?"

Vagy:

"Fut, fut, ficereg,

úgy tölti horpaszát..."

Vagy:

"Megyen kicinkocondáré,

két nagy dibindobondáré,

harmadik a suhondáré..."

Amikor megjelent a könyv, sokan fintorogva fogadták a kiadóban. Én meg gondoltam, csináltál volna te jobbat abból a szénakazalból. Most meg már mindegy. Megért vagy három kiadást, úgy látszik, valamire mégis jó volt. Az első kiadást a tanítónő ezzel a dedikációval adta át:

  

Nagyon fáradt lehettem akkor... Negyven év múlva most vettem elő a könyvet, és szembesültem a saját dibdáb munkámmal. Számos hibát fedeztem föl a hivatkozásokban, bár nem  tudom, hogyan lehetett volna egyeztetni a forrásokat a leadási határidőig rendelkezésre álló néhány hét alatt. Elnézést kérek mindenkitől. Majd egy másik életben jobb munkaerő leszek.

Újrafénykép

A Mai Manó Ház honlapján érdekes fotókat  közöl kép-párok címmel. Megismétlik nagyhírű művészek híres felvételeit, "amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában, vagy amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak" - írja a Manóblog szerzője.

Az unokáim hasonló elgondolással alkották meg a 2017. évre szóló személyes ajándékukat. Különös értéke a szakszerűség mellett az, hogy majdnem egész évben készítették. Összehangolták kevéske szabadidejüket, elutaztak  a régi gyerekkori fotóik színhelyére, ha kellett, berendezték a hátteret, ugyanolyan öltözéket kreáltak maguknak, szóval, az újra felvett fotó majdnem mindenben azonos  lett a régivel.

Még azt is megoldották legalább az illúzió szintjén, hogy a régi családi ház, az egykori nyaraló, a beépített Dunapart, ahol valamikor csak bozót volt, újra megjelenjen a felnőttkorú  szereplők környezetében. A mozdulatok, beállítások főellenőre: B, a fijju. Frappáns megoldásokhoz adott javaslatokat.

Látható lejjebb két kép-pár fotó Panni és Ági remekeiből.
Az idei falinaptáruk is havi bontásban mutatja az idő múlását. A kislányok megjelölték a családi ünnepek  időpontját, hogy előre tervezhessük, mikor jönnek ki hozzánk egészen biztosan.

A szótár mint olvasmány

 

Gyerekkoromban szótárolvasó voltam. Legjobban szerettem édesapám könyvei közül a Szinnyei tájszótárt, mert abban mindenféle különös szavak voltak összegyűjtve. Az egynyelvű szótárak közül az értelmező szótárak is érdekesek voltak. Később hivatalos szótárforgató lettem, de  nem pontosan erről szól a bejegyzésem. Most karácsonyra kaptam egy könyvet, egy mai értelmező szótárt, Daniss Győző munkáját. A nyest.hu  hírt adott róla, a Tinta Kiadó saját honlapján is megemlékezik a diákszótárról, én meg itt a blogon mutatom be a baráti ajándékot.

 

Először is meg kell említeni, hogy az értelmező szótárak sokféleképpen gyűjtenek (és egyúttal zárnak ki) édes anyanyelvünk kimeríthetetlen szókészletéből. A híres, sokat forgatott tájnyelvi szótárak mellett bizonyos nyelvállapotokat tükröznek  a történeti szótárak, és a ritkán, nagy alapossággal készített írói szótárak is. A szinoníma szótárak, helyesírási szótárak most nem tárgyai annak a különös érdeklődésnek, amely ehhez a karácsony előtt megjelent diákszótárhoz, régi szavak gyűjteményéhez  vezet.

Mit jelent az, hogy valamilyen műtárgy, épület vagy könyv régi? A régi könyvben a szavak is régiek? Nem feltétlenül, hiszen a nyelv él, időről időre megújul, miközben bizonyos elemei elhalnak, ha már nincs szükség rájuk. A diákok számára készült szótár ilyen átmeneti időt tükröz: dédanyáink még használták a szavakat, mi még olvassuk kötelező, ajánlott, esetleg személyes érdeklődés miatt előszedett írásművekben. Ha valaki megpróbálja kigyűjteni mondjuk a Légy jó mindhalálig ismeretlenségbe süllyedt szavait, meglepő mennyiségű szó, kifejezés, szólás, gondolati tartalom lesz a listáján. És most csak egyetlen, nem is terjedelmes regényről szól a példa.

A most megjelent diákszótár szótári formája tezaurusz: témakörökbe gyűjtött szavak értelmező magyarázatát tartalmazza. Itthon Ungváry Rudolf terjesztette el a szótárkészítés azóta ( értsd: ötvenhat óta) népszerűvé lett módszerét. Szakmai önéletrajzában szerényen mondja: " Fogalmam sem volt róla, milyen is az elektronikus adatbázis és a strukturált információkereső-nyelvi szótár, melyet az információk kereséséhez használnak, de miután megértettem, hogy fogalmak közötti, asszociatív összefüggéseket kell meghatározni az információk kereshető tárolására, világos volt, hogy..."

...szóval, az volt világos, hogy anyanyelvi szókészletünkből sokféleképpen lehet meríteni, nem előírás az alfabetikus rendezés sem.

Daniss Győző témakörökbe rendezett szógyűjtő munkája nem volt könnyű. Kijelölte a gyűjtés időbeli határait, emellett figyelnie kellett, melyik szótárforgató réteg számára dolgozik. Szigorú rendbe szedve meghatározott történelmi időben használt szavakat, fogalmakat gyűjtött össze úgy, hogy  a kiválasztott időszakról eleven, egyszersmind különleges képet fessen.

 Az író-újságíró-szerkesztő Daniss Győzővel könyve megjelenésekor a Tinta Kiadó külső munkatársa, Cserháthalápy Ferenc beszélgetett.  

"Cs. F.: A szótár címlapján azt olvashatjuk, hogy a szavakat 40 tematikus csoportba rendezte. Miért nem ábécérendben sorjáznak a szavak?
D. Gy.: Úgy gondoltuk,fogalomköri szócsoportok segítségével könnyebben megismerhető a múltnak valamely szelete. Ha valakit az érdekel, hogy mit ettek nagyanyáink, dédapáink, még régebben élt elődeink, hogyan próbálták leküzdeni különféle betegségeiket, milyen szerszámokkal dolgoztak falun, városban és így tovább, az ebben a szótárban egy helyen, egy fejezetben vagy alfejezetben találja meg azt, amire kíváncsi. Ott persze már ábécérendben. És biztos vagyok benne, hogy így ez a szótár nagyszerű olvasmány is."
Ez  érdekes szempont. A könyv tartalomjegyzékében kiválasztott vezérszók is különlegesek, figyelemfelhívóak, elmélyült olvasásra csábítanak. A régen használt eszközök rajzai ráismertetnek az otthoni kamrákban félretett tárgyak némelyikére. Nálunk például megvan még a hurkatöltő, a  bödön, a dédnagymama báli legyezője, a lemezjátszó is, igaz, nem a legelső tölcséresek, hanem az orosz márkák közül való. Nagy nehézségek árán lehetett tűt szerezni hozzá, de ez már nem a szótár, különösen nem a jelenlegi diákszótár tartozéka. A  régi szavak gyűjteménye bizonyítja, hogy a nyelvünk él, akkor is, ha tárgyak és fogalmak eltűnőben vannak, nyomtalanul sose fognak kiveszni, legalább az olvasmányainkból semmiképpen.

Ronda, de jó!

Ezt a narancsos kekszet hamarjában dobtam össze csak úgy emlékezetből. Néhány napja olvastam a neten a szilveszteri ajánlatok között.

Ahogy én csináltam, könnyű, gyors és egész jó nassolni való lett belőle.

Hozzávalók először:

22 deka cukor, 1 egész tojás, 1 evőkanál citromlé,  1 nagy narancs reszelt héja és leve, 10 deka vaj.

(A narancsot pár percig áztattam hideg vízben, aztán letöröltem papírtörlővel, és betettem a fagyasztóba jó fél órára. Félig fagyottan könnyű volt reszelni, és a citromfacsarón  kiválóan levet eresztettek a félbe vágott narancsok.)

Sikerült kikavarni az egyveleget, ezután hozzáadtam:

30 deka finomlisztet és tíz deka darált diót. Eredetileg mandulát írtak, de az nagyon drága.

Gombócokat formáltam a tésztából,  a papírral bélelt tepsiben tenyérrel lelapogattam őket.

Kb. 15 perc alatt megsültek 180 fokon, még melegen vaníliás cukrot szórtam rájuk.