Réz Pál életinterjúját éppen a napokban olvastam el. Azt,
hogy meghalt, ma délután tudtam meg. Nagyon sajnálom, nagyra becsültem. A
memoárja révén újra éltem egy jó időszakot a hetvenes évekből. A "piszén
pisze kölyökmackó" újra dörmögte a Báthory utcai írótalálkozók anekdotáit,
újra ízleltem munkaidő alatt egy kis "csé vitamint", Réz Pál életre
keltette a múlt század keserves és felejthetetlen történeteit.
A Hungária Kávéház fölötti díszes-szecessziós palotában az
elbeszélés idején irodaház működött. A mi könyvkiadónk a harmadik emelet belső
sarkában, a Szépirodalmi a negyedik emelet hátsó traktusában húzódott meg.
Ablakaink az Osvát utcára néztek. Közismert emberekkel a liftben lehetett
találkozni. Sokan közülük félig piás állapotban váltották meg a világot. A
könyv címe nemcsak erre utal.
A német megszállás napján a kamasz Réz Pál orvos édesapja
pezsgőgyűjteményét vagdosta a földhöz a kamrában, nehogy a pribékek igyák meg.
Anyja utána ment, és bokáig pezsgőben állva jól leteremtette.
Az emléksoroló könnyed hangvétele kizárja a drámát, pedig
szó esik a munkaszolgálatról, az ötvenes évek fényes szellőiről, amikor a
"szabadság elvtársak" úgy hangzott, mint a közösség akaratának
kinyilvánítása, amikor a polgári származás, a nyelvtudás gyanakvásra adott
okot, amikor egyes elvtársak följelentgették egymást, miközben a Szabad Nép
félórákon a párt és a rendszerhűség szólamait skandálták, és hogy ezeken
nevettek, bizalmi kérdés volt az írói körökben.
Hosszú emlékidéző szól ötvenhatról és az utána következett
pártállami időkről. A Holmi megalapításáról örömmel beszélt, mert új lendületet adott az irodalomszervező munkának.
Akit érdekel a
könyvkiadói műhelymunka, úgyis elolvassa a mára emlékirattá szelídült visszaemlékezést.
Érdekes megismerni az embert, hogyan gondolkodott, hogyan alakult ki szerkesztői
értéktudata, hogyan viszonyult másokhoz és a politika követelményeihez, hogyan
vette semmibe a hajbókoló pályatársakat, kiket kedvelt és kikben csalódott,
szóval a személyes megnyilatkozásaiban helyre tett néhány mérvadónak ismert
irodalmárt is. Tanulmányozni érdemes, kiknek a nevét említette meg mint hiteles
alkotókét, és az ötven-hatvan éven átívelő korszak nagy nevei közül kik azok,
akik nem jutottak el az ő látóköréig.
A hangos memoárt névmutatóval látta el a könyv szerkesztője.
Önálló olvasmány is lehetne: életre
hívta a megidézett korszak tényeit és
tanúit.
