2017. szeptember 17., vasárnap

A Bródy Sándor utcai lakásban mindig nagy volt a forgalom




Sárika néni ruhákat varrt a lányainak, meg persze a szomszédasszonyoknak, és nagyon sok jó ismerősük is ide járt kiskosztümöt, rövid kabátot, szoknyákat, nyári ruhákat varratni.  A hölgyek az óriási, faragott keretes tükör előtt forgolódtak. Sárika néni finoman irányította a megrendelőt aszerint, mi állt jól neki az éppen divatos fazonok közül. Például az egybeszabott princesszruhát az ötvenes évek végén nagyon kedvelték a nők, de sajnos, a széles magyaros csípő, a kissé hízásra hajlamos háziasszonyok gyomorfertályán kidudorodó hajlatok, egyéb dudorokról nem is beszélve, igénybe vették Sárika néni szabászi leleményességét és jó ízlését.

Mivel nem volt varrógépem, egyszer megkértem, hadd szegjek be nála valami anyagot géppel, hiszen úgy sokkal gyorsabban végzek. Azt látni kellett volna, mennyire örült a néni, hogy kedves munkaeszközét más is tudja használni. Nézte, hogyan fűzöm be a fölső szálat,  hogyan illesztem az orsóba az alsót, hogyan kattintom a helyére, hogyan indítom a kereket, hogy egy öltéssel felhúzza a szálat a helyére, és látta, hogy sikeres volt a művelet.  Már kattogott is a lábhajtós Singer gép, pont olyan, mint otthon, ahonnan Pestre költöztünk. Nem is volt más valaki  ilyen gondoskodó anyai szeretettel irántam, mint Sárika néni. Sokszor segített. Fiatal asszony koromban nem nagyon tudtam főzni. Csak egy telefonhívás kellett, és mindjárt elmagyarázott olyan rendkívüli dolgokat, mint például hogyan csináljam a paradicsomos káposztát, vagy a húsdaráló összeállításakor milyen irányba fordítsam a négyfelé mutató kést. Közben dolgozott szorgalmasan, endlizett vagy kihúzkodta a fércet, ezek nem géppel végezhető munkák. A varrás mintha nem is iparosság, hanem hivatás lett volna a számára.

Mesélte, hogy hajdanán, még a háború előtt nagyon jó szalonokban dolgozott. A Magyar Divattörténet ha nem is név szerint róla, de megemlékezik azokról az időkről, amikor a néni szabásztanuló volt, és amikor a harmincas évek elején felszabadult (így nevezték akkoriban a segédből önálló iparossá lett szakembert, majd később mestervizsgát is tehettek, és sokfelé specializálódhattak még a szabász szakmában is), jó nevű műhelyben kapott állást. Mint  képesítése szerint "francia női szabó" úri népekkel találkozott.

Egy bekezdés a Divattörténetből pontosan mutatja, hol és hogyan dolgozott Sárika néni fiatal korában, amikor "Párizs szerepe több szempontból is hangsúlyos volt. A francia főváros híres divatszalonjai (pl. a Lanvin, a Worth és természetesen a Chanel) a húszas évektől kezdték el kollekcióiknak az ún. mannequinnek (manöken) általi bemutatását művészi környezetben, nem egyszer ötletesen csoportosítva,  zenekísérettel. Ez a divatrevü, vagy ahogy mi ismerjük: a divatbemutató. Párizs mellett meghatározó divatcentrummá vált még London, Róma és New York is. Hazánkban a ’20-as években a Nőiszabók Országos Szövetsége rendezett ehhez hasonló divatrevüket, nem titkolt céllal a trianoni után megfeneklett magyar divatipar fellendítése, a magyar szabók megsegítése érdekében.

Holzer Simon divatháza[2], a Rotschild[3] és a Förstner nővérek szalonja a legtrendibb helyeknek számítottak. Egyedi tervezésű kalapokat Neumannál, Mergl Jankánál és Fürst Irénnél volt érdemes vásárolni, az Edelstein, valamint a Klein és a Lafayette cipőszalonban pedig felsőkategóriás lábbeliket lehetett beszerezni. A felsorolt divat-, kalap- és cipőszalonok a felsőközéposztálybeliek és az arisztokrácia tagjainak voltak elérhetőek. Bár utóbbiak, ha tehették, inkább a párizsi és bécsi szalonokban rendelték meg egyéni méretre és kívánságra készült toalettjeiket. Konfekciós, de pénztárcabarátabb darabokat az áruházakban - mint a Párisi vagy a Corvin - lehetett zsákmányolni vagy a korábbiaknál jóval egyszerűbb szabású zsákruhákat a háziasszonyok maguk is meg tudták varrni." 

Sárika nénim a fentebb említett Förstner nővéreknél tanult. A József körúton volt az üzlet, néhány évig a szakvizsga után náluk dolgozott, aztán bekerült egy még jelesebb üzletbe, a belvárosi Vadász utcába Goldman Berta szalonjába. 1944-ben bezárták a varrodát, a tulajdonossal együtt nagyon sok vendégét is deportálták, és  hiába várták őket, a legtöbben nem jöttek vissza.

A háború után kisiparossá lett Sárika néni közeli ismerőseinek varrt, a divattörténet nagy fejezetei lezárultak. Egyedül Rotschild Klára  Váci utcai szalonja maradt fenn, vele dolgoztattak az új uraságok, a vezető káderek előkelő feleségei. A kelmét a szomszédos Luxus áruházban szerezték be, nem messze volt a "dolláros bolt", divatos táskák, nyugati illatszerek, jó cipők beszerzőhelye.

11 megjegyzés:

  1. Tényleg, a princessz-szabású ruhák! Már el is felejtettem, hogy olyan is volt. :)
    Kerestem a bejegyzés alján a lábjegyzetet, azt hittem, megmagyarázod, melyik is volt a Holzer divatház (én tudom Anyu elbeszéléséből, de kíváncsi lennék, tudja-e még valaki az itt olvasók közül).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogalmam sincs, A Divattörténetből kimásoltam a bekezdést, de nem néztem meg a magyarázatot. Bocsánat!
      Na, és melyik volt a Holzer? Ne mondd meg, majd később. :))

      Törlés
    2. Ági, biztos van róla régi képeslapod, adnál hozzá linket?

      Törlés
    3. Akkor most már mondhatom? Szóval, a későbbi Úttörő Áruház volt előbb Holzer Simoné, majd a 30-40-es években (1945-ig) Nagykovácsi Milenkóé. Anyu tanúja volt, hogy nagymamám milyen rafináltan vásárolt ott: amikor a kiválasztott méteráru-véget elérakták, elkezdte lekicsinylően minősíteni, nem is tetszik, elég gyenge minőségű, stb., aztán elköszönt és indultak kifelé a boltból. Már kiléptek az ajtón, amikor a kereskedő utánukszaladt és jóval alacsonyabb áron kínálta fel az árut, amibe Nagymi persze nagy kegyesen beleegyezett. :-) Nekem az Úttörő Áruházról mindig ez a családi anekdota jut eszembe.
      Itt vannak képek is és leírás az épület rövid történetéről:
      http://egykor.hu/budapest-v--kerulet/holzer-divathaz/2446

      Egyébként nekem is megvan még a bőven százéves Singer varrógép, Anyu kislánykorában vette neki nagyapám. Tökéletesen működik ma is, soha nem volt vele probléma.

      Törlés
    4. Nahát, Ági, ez is mutatja, milyen jó kereskedő volt a Holzer. Először is az árba bekalkulálta a nyereséget úgy, ha valami miatt esetenként engednie kell, akkor se okozzon nagy hiányt. A másik, amit kereskedő koromban tanultam a nagykereskedőtől persze a rendszerváltás után, amikor még úgy látszott, minden jóra fordul: a vevőnek mindig igaza van. Valamely keleti őseim természete szorulhatott belém.
      A Singer az a Bashevis is lehetett volna, aki ilyen jó kis történeteket írt. :)

      Törlés
  2. Egy saját varrónő - mégpedig JÓ varrónő valóságos kincs volt az ötvenes, hatvanas években! Volt nekem is, 14 éves koromtól a menyasszonyi ruhámig ő varrt nekem, megvalósította ábrándjaimat, meglehetősen egyéni elképzeléseimet... Mindig nagyon hálásan gondolok rá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, kellett is képzelőerő meg szakmai tudás ehhez a munkához. A kedvesség és a tapintat szintén ide tartozott.
      Otthon varrónővel dolgoztattunk mi is, de Pesten rászoktam a konfekcióra. A tizenötös bakfis méret pont jó volt úgy harminc éves koromig.

      Törlés
    2. És persze az 50-60-as években titokban dolgoztak, jó ismerősöknek, legalábbis a mi környékünkön ez így működött - mert ugyebár "maszekolni" és így szerezni valamicske plusz pénzt büntetendő volt. Három "nénire" is emlékszem, akik szűk, megbízható körnek vállaltak ruhavarrást, alakítást, minimális összegért. Én ugyan 18 éves koromban megtanultam nagyjából szakszerűen is varrni, mégis, ha nagy volt a tét, mert fontosabb alkalomra kellett a ruha (pl. államvizsga és diplomaosztás), vagy egyszerűen csak nem volt elég időm, közülük valakivel varrattam 3-400 forintért.

      Törlés
    3. Ági, olyan szorgalmas vagy. Én nem bírtam a varrást soha, bár amire rákényszerültem, az sikerült, de az élmény nem volt az igazi.

      Törlés
  3. anyukámnak is Singere volt, ő fehérnemű- és fűzőkészitő mester volt szakmája (és mesterlevele) szerint, de nekünk varrt felsőruhát is (és fürdőruhákat persze pláne, s tökéleteset!:) de mindig szekiroztam a próbák alkalmával, és meg-megfogadta, hogy nekem többé nem varr. Aztán mégis persze. Meg át is alakitgatott... (sajnálom, hogy nem voltam fogékony , mert megtanitott volna varrni (is, meg főzni, sütni, meg mindenre, amit én feleslegesnek tartottam. akkor.))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, találkozásaim az eltűnőben lévő szakmák művelőivel egyszerre személyessé váltak? Kedves anyukád sok fotóján látszik a mosolygós együttérzés, ami az eredeti szakmájában nagyon fontos volt.
      (Visszanézve számos mulasztásomra jövök rá az anyukámmal kapcsolatban én is).
      Különben a Singer több mint 100 éve tökéletesen működőképes. Kellene erről is írnom.

      Törlés