2019. november 19., kedd

A polgári nevelésről



Ottlik Géza naplójegyzetében megemlíti a gyermekkori tapasztalatot, amelyet később beépített az "Iskola a határon"  történetébe.
Csak egy villanásnyi emlékre hivatkozik a Próza címmel megjelent naplófüzérében. Ráérezhet az olvasó, honnan bontakozott ki a az író és kortársai mentalitása:
 "Tíz-tizenegy éves korunkban már nem tudtunk sírni, elvesztettük ezt a képességet. Eszembe jutott a szalmazsákom. Eszembe jutott a sapkám mafla formája. A földszinti folyosó szaga. A szombathelyi országút, a két gyakorlótér, a téli vasárnap délelőttök. Ott tanultam meg a lázadást, a zsarnokság gyűlöletét, az élet ocsmányságát és csodálatosságát, az emberek meg a magam természetének vad gonoszságát és szelíd jóságát.
Az elnyomás ellenállásra nevelt, a parancsszó különvéleményre, magányra. Észre kellett vennünk, hogy a képzelet szabad, hogy csak a gondolataink és az érzéseink függetlenek; így érlelődött bennünk az egyéniség, végső menedékünk.
Sok minden eszembe jutott, s azt gondoltam, amikor feljegyeztem kék naptáromba ezt a pár szót, azt gondoltam, hogy semmi áron nem adnám oda gyerekkoromat egy boldog gyerekkorért; hogy nem szeretném, ha csupa-csupa boldog gyerek nőne fel ezentúl, olyanok, akik meg sem érthetnék az én gyerekkoromnak, vagy egyáltalán, emberi életünknek a szomorúságtól gyakran elválaszthatatlan szépségét."

És, hogy Mi Van Ma A Dolgok Mögött, erre többen felfigyeltek.
Például:
https://www.typotex.hu/book/10500/goncalo_m__tavares_tanckonyv

A bemutató oldalán lehet néhány szemelvényt olvasni a könyvből. Érdemes. Mert kiderül, mi van a dolgok mögött.

Ugyanezt a felfedezést találom Dragomán György: Rendszerújra c. novelláskötetében. A robotika emberközpontú, mégis emberidegen működéséről víziószerű lények vízióként vibráló történetei játszódnak le egy független időben.
Mostanában a Qubit c. ismeretterjesztő újság egyik rovatában rendszeresen jelennek meg Dragomán robothőseinek történetei.

Véletlen találkozásom Ady: Jó Csönd-herceg előtt c. versével, mintha pontosan ebbe a világba vezetett volna. Irodalmárok elemzései  a talányos versről csak kapirgálják a lényeget. A Google segített megkeresni, kik milyen fórumon foglalkoztak Ady Endre múlt század eleji látomásával. "Mai tudásunk szerint" -  írhatták volna mentségül elemzéseik elé.

(A kép bejegyzésem előtt Picasso festménye a kék korszakából. Nem oly régen olvastam, hogy a zseniális művészt hiába erőltették iskolába, diszlexiája,  diszkalkuliája és más képességeinek hiánya lehetetlenné tették az átlagnak megfelelő nevelését.)

4 megjegyzés:

  1. Klári, nagyon igényes olvasmányaid vannak! A Tavares-részletek torkon ragadtak!
    "...Az elnyomás ellenállásra nevelt, a parancsszó különvéleményre, magányra. Észre kellett vennünk, hogy a képzelet szabad, hogy csak a gondolataink és az érzéseink függetlenek; így érlelődött bennünk az egyéniség, végső menedékünk."... Ottlikból így utólag azt is kiolvashattam, hogy mennyivel nehezebb a szabadságban egyéniséggé válni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, a Tavares olyan volt nekem, mintha a túlvilágról nézett volna vissza. (Örülök, hogy elolvastad. Keveset ismerek, aki annyira gondolkodva olvasna, mint te.)

      Törlés
    2. Valóban, Klári: nem tudok úgy olvasni, hogy közben össze ne vessem a saját gondolataimmal, mi újat ad nekem, mivel nem értek egyet, mivel leszek több, gazdagabb - és messze nem utolsó sorban - milyen a stílusa. Úgy is mondhatnám, hogy nem tudok "kötetlenül", gond(olat)talanul olvasni... Lehet, hogy annak a 20 évnek a "hibája", mialatt Gilbert kéziratait "lektoráltam", nem beszélve a folyóiratszerkesztés 10 évéről!

      Törlés
    3. És még valami jól működik ennyi idő után: az intuíció.

      Törlés