Régen, amikor olcsóbb volt a benzin, gyakran vágtattunk haza hétvégére. Anyuék még megvoltak, igaz, megöregedve, de mindig örömmel fogadtak, vidáman, érdeklődően. Jó volt érezni, hogy szívből követik a mindennapjainkat és csupa jókívánsággal vannak irántunk.
*
Elvesztettük őket.... Csak az álmainkban élnek pont úgy, ahogy akkor egyszer történt. Délután indultunk vissza Pestre. Lekísértek bennünket a kapuhoz, a parkolóból a ház elé kanyarodtunk, integettünk egymásnak. Az utca végén lámpa állított meg, a hátsó ablakon láttam még egyre távolodó alakjukat, várták, hogy kikanyarodjunk az utcából, és a következő találkozásig a mostani együttlét emléke erősítse őket. Nyár volt még, szegedi meleg, anyukánk barna csíkos otthonkában fogta a kapufélfát, apácskánk rövid ujjú ingben, vékony szövet nadrágban, nadrágtartó gumival a vállán támaszkodott Anyura. Meghajolva tudott már csak állni, de kitartott a kapu előtt, amíg el nem tűntünk kifelé a városból. Visszanéztem. Még a Kossuth Lajos sugárúton is Szegedet néztem, olyan nehéz volt akkor elszakadni.
Tisztán emlékszem, aznap nagyon fáradtan érkeztünk meg a belvárosi lakásba. Álmomban azt láttam, hogy a Kossuth Lajos sugárúton egy új, magas irodaépület áll, és a tetőteraszán körben rengeteg piros muskátli csüng. Mi távolodunk az autóval, de a piros muskátli sor nem halványodik álmomban. Körbe keretezi az új házat, és piros, piros, süt rá a lenyugvó nap, mert nyugat felé vezet ki az út a városból.
Ezt a naplójegyzetet 2005-ben írtam. Most teszem közzé a múlt egy darabkáját. Muskátlim soha nem volt, de az alma télen a ládában a kocsányánál kivirágzott. Akkoriban történt, amikor muskátlisat álmodtam.
VálaszTörlésSzépen, filmszerűen írtad le, látom magam előtt. Ismerős a kép...
VálaszTörlésA mi utcánk nem túl forgalmas, ha hétvégén épp itt voltak, és a gyerekeket, úgy kísérjük ki őket, hogy kimegyünk az út közepére és amíg látjuk őket, integetünk...Még viszonylag egyenesen, de remélem majd ha már meghajolva, akkor is sokáig nézhetünk utánuk :)
Legyen úgy, rhumel! Még az emléke is erőt ad, hogy jól szerettük egymást.
TörlésSok autós eltávolodásunkat juttattad eszembe, Klári, a ház előtt integető, egyre kisebbedő két sziluettet közös gondolatunkkal: vajon ott lesznek-e jövőre még?...
VálaszTörlésRózsa, a sziluettek kisebbednek, a hiányok növekednek.
VálaszTörlésén anyu állomásbeli integetéseire emlékszem, a vonat után... én ugyanúgy lányomnak busznál vonatnál... (nemrég jutott eszemben, ez az integetés valami áldásadás féle?!)
VálaszTörlésAliz, lehet, hogy valami ősi emberi szokás a kapcsolat megerősítésére. A kisbabáknak is mondják, hogy "integess a néninek". Lehetne áldásféle is, hiszen a jó szándék és baráti gesztus mindenképpen benne van. Milyen érdekeseket gondolsz!
Törlés