Bérces néni

Ő volt az első a faluban, aki elhívott magához egy kis beszélgetésre. A költözésünk évében még senkit sem ismertünk, de tájékozódtunk. Nála például akkoriban tisztított diót lehetett kapni, így adódott, hogy meglátogattuk. Ennyire kedvesen és családiasan nemhogy a faluban, másutt sem fogadtak bennünket. Zserbót sütött hétköznapi fényes délutánra, még ki se hűlt, olyan friss süteménnyel várt minket. Nemcsak a dió minősége volt a garancia a további jó kapcsolatra, hanem  élettörtének sok epizódja is összekötött bennünket. Attól kezdve sokszor meglátogattuk, esetleg valamelyikünk egyedül,  hogy a régi időkről beszélgessünk.

Bérces néni férje bányász volt. Minden nap, mielőtt leszállt volna a tárnába, elbúcsúztak egymástól.  Engem ez nagyon megrázott.  Megértettem, hogy a bánya minden műszaki biztonsági előírástól függetlenül veszélyes terület  Az itthon maradó nők szorongva imádkoztak  kegyelemért, hogy a családfő élve jusson haza estére. Minden nap hálát adtak Istennek, ha nem történt baj, és ha mégis, elfogadták alázattal és nem lázongtak, nem átkozódtak.

A csolnoki bányászat története a helyi bányászmúzeum honlapján olvasható. Két-három évente volt vízbetörés, sujtólégrobbanás, bányaomlás. Évtizedek óta történt, hogy örökre ottmaradt kilenc bányász a hegy belsejében...  nem lehetett fölhozni őket azóta sem.
Ilyeneket élt meg Bérces néni türelemmel és szeretettel. Két fekete templomi zászló lengett a ravatala  mellett, mintha a bányászözvegyek jelképe lett volna. Búcsúztatója megrendítő, egyben felemelő volt.