Az egyszeri virágoskert L alakban fogta közre az udvart. Mielőtt megszületett volna a
virágoskert, formára nyírt buxus és kovácsoltvas rácsos kapu választotta el az
udvart a gyümölcsfákkal telepített kerttől. A buxust a háború alatt vagy inkább
utána megtámadta az amerikai szövőlepke, olyan pusztítást végzett, hogy az
örökzöldet ki kellett szedni. Juci néni
azt kérte, hadd ültessen virágokat a bukszus sávok helyére. Nagyon sokféle egyszerű falusi
virágmagot vetett el, nyár elejére széles sorokban pompázott a petúnia, a lilán
csüngő pulykatakony, a sárga büdöske, az illatos dohányvirág, meg aminek a nevét se tudom. A téglafal
aljában portuláka ragyogott ezer színben, és a következő években majdnem minden
magától hajtott ki, szaporodott, gyönyörű
volt. Köztük a lépcsőig jönni valódi
örömet okozott. A derű és a jó hangulat megalapozása a virágszőnyeg nélkül nem jött volna létre,
az biztos.
Juci néni ablaka elé futórózsát ültetett, a töve köré
hagymásokat, hogy kora tavasszal is szines legyen az udvar. Volt olyan év, hogy
a rózsa felszaladt a két méter magas téglafalra, ez választotta el a
kapubejárat melletti belső járdánkat a szomszéd gazdasági épületeitől. Mégse
volt hűvös a bejáró. A déli fekvésű házfalat átmelegítette a Nap, az alsó lakás
ablakai mindig fényben úsztak. Télen az áttelelésre bevitt futó filodendron
mint egy bokor, úgy ölelte körbe a munka- és ebédlőasztalt meg a régi konyhai
támlás padot. A betérő vendég mindig ezen ült. A pad ülőkéje felhajtható volt,
benne gyűlt a szennyes ruha. Persze nem sokáig, mindig sor került a kismosásra
a hátsó udvarban a közösen használt mosókonyhában.
Amíg dédanyánk élt, mosónő járt a házhoz, a dédi halála után
megelégedtünk a Patyolattal. A házi mosás annak idején különben nagy
előkészületekkel járt. Apánk szerezte be a hozzávaló kékítőt, a mosószódát,
később a hipót. Ő vette meg a piacon a gyökérkefét. Hajnalban ő gyújtott be a
rézüst alá a katlanba, hogy a víz jó forró legyen,
mire Jernei néni hozzáfog a mosáshoz. Nem emlékszem, mikor és hogyan, milyen
teknőben ázatták be a fehér vászon ágyhuzatokat, a törülközőket, talán előző
este Juci néni. Az áztatásra azért is
kellett gondot fordítani, mert a fateknőnek meg kellett dagadnia ahhoz, hogy ne
eresszen.
Előző napon a
szennyes ruhát előkészítették odafönn a lakásban. Anyu és dédanyánk kétszer is átszámolta, hány
lepedő, hány paplanhuzat, miegyéb került le a mosásba. Mintha attól féltek
volna, hogy valaki ellop belőle egy-két darabot. Ez egy nagyon régi beidegzett szokás volt a
polgári háztartásokban, nálunk csupán arra szolgált, hogy ellenőrizzék, hány
lyukas, szakadt, foltozásra, javításra váró holmit kell majd kiválogatni a
száritás és a vasalás után. Vasalni is Jernei néni jött el. Bizalmas, jó
segítője volt a családnak, dehogy feltételeztek volna róla bármi rosszat!
Egyébként ő vált meg tőlünk. Évtizedes munkába járástól öregkorára ízületi gyulladásokkal
küzdött, és kénytelen volt felmondani a kuncsaftjainak. Elbúcsúzott tőlünk is, meg a munkától is. Sajnáltuk Jernei nénit. Mindig szeretettel és
tisztelettel bántak vele az anyuék, egyébként a többi alkalmazottal is
egyenrangú emberként bántak. Tőlünk, gyerekektől szigorúan megkövetelték a rendes viselkedést másokkal szemben.
*
A mosókonyhában nemcsak mosóvíz melegedett a nagy vörösréz
üstben. Ősszel a katlant kihozták az udvarra, gyenge tüzet gyújtottak benne, és
a lanyha meleg rézüstbe beleszórtak egy kiló jó érett szilvát magostul. Ha
levet eresztett, kiszedték a keveréket az üstből, rostára tették, és a
legnagyobb fakanállal átnyomkodták, hogy átmenjen rajta a gyümölcs megfonnyadt
húsa, héja, a magja meg maradjon fenn a rostán. Ezt a műveletet dédanyánk
vezényelte, ahogy a lekvárfőzésre is felügyelt. Mindig szólt, mikor kell tenni
a tűzre, és a hosszúnyelű lekvárfőző kanállal kitartóan kavargatta a rotyogó
főzetet. Ha jó sűrű lett, szétmérték üvegekbe, hagyták kihűlni, nem
dunsztolták, mint a többi lekvárt. A szilvalekvár teteje jól bebőrösödött,
akkor kötözték le pergamennel. Valahogy tovább száradt és sűrűsödött a
hólyagpapír alatt a feketés-vörösesre főtt csemege, télen jobb volt, mint az
aszalt szilva.
*
A rézüstben szappant is főztünk. Sajnos, nem tudom, milyen
adalékok kellettek a házi szappanfőzéshez. Arra emlékszem, a spejzban volt egy
ütött kopott kék öntöttvas fazék, abban gyűjtöttük a szalonnabőrt, avas
szalonnát, mindenfélét, ami a szappanfőzés alapanyaga volt akkoriban, amikor
még a vidéki életvitelhez természetesen tartozott hozzá a mosószappan házi előállítása.
Lehetett kapni a piacon is háziszappant, de dédanyánk sajnálta kidobni a hozzá
valót, ezért került sor évente egyszer a szappanfőzésre. Apánk vitte föl a
padlásra a fadeszkákon formára vagdosott szappandarabokat. Ott
száradtak még heteken át, mielőtt haszálatba vették volna a különben nem túl jó
illatú szappanokat.
*
Amikor az otthoni nagymosás helyett Patyolatba vittük a
mosnivalót, apánk a mosókonyhában teleltette a leánedereket meg a daturát.
Csodálatos nagyvirágú fás szárú növény volt ez utóbbi, de a rózsaszín leánderek
is meghálálták a gondoskodást. Télen persze nem kaptak vizet, csak a talajt
permetezte meg apánk, védve őket a teljes kiszáradástól. A mosókonyha levegője
mindig párás volt, tavaszra el is szaporodtak a levéltetvek. Legrondábban a
vastag fehér vattaszerű réteget eregető gyapjas levéltetvek tudták összeszőni
szegény fácskák ágait, megmaradt leveleit. Apánk, mielőtt kihozta volna a
fényre a kis fákat, lezuhanyozta őket a mosókonyha lefolyójára állítva, és
káliszappanos oldattal tetvenként kaparászta le a megtámadott részeket. Eltartott
egy darabig, mire a kis fák visszanyerték az előző évi szépségüket.
Csak most villant be, hogy a vasalás ebben a régi időben nem villannyal, hanem faszén parázzsal működött. Valódi művészet volt eltalálni, mennyire legyen forró a vasaló talpa, nehogy megégesse a hófehér, keményítővel megerősített damasztokat, gyöngyvásznakat.
VálaszTörlésA daturának és a pulykatakonynak utána kellett néznem. A datura a csattanó maszlag. Találó kifejezés a pulykatakony, amely pedig más néven disznóparéj. Van neki többféle neve is.
VálaszTörlésMegvilágosodott (megvirágosodott) előttem a kertetek.
Mick, a datura mérgező volt ezek szerint. Nem is tartotta sokáig édesapánk. A paréj meg úgy látszik, gyomnövényből lett nemesítve. Miket tudsz meg! :))
VálaszTörlésHaj, a nagymosás, a vasalás (eleinte parazsas vasalóval - nagyanyám megnyálazott középső ujját futoólag a vasaló talpához érintette és a sercenésből derítette ki a megfelelő hőmérsékletet... Gyakorlat kérdése, hamar elsajátitottam én is!)
VálaszTörlésPontosan így történt a hőmérséklet ellenőrzése! Ügyes kisgazdasszony voltál, nagyon otthonos jelenet a nagymamákkal együtt dolgozó kislány.
Törlés