Ilyen volt az első borzasztó hideg tél, ami azért emlékezetes, mert reggelre annyira kihűlt a szoba, hogy a pizsamám tetejébe húztam föl a mackónadrágot, belegyűrtem egy gyapjú kötött zokniba, fölrántottam a magas szárú fűzős cipőmet, csak így felöltözve mertem nekiindulni a még hidegebb fürdőszobának és konyhának. Megtaláltam az előző este ledobott kardigánt, a mackófelsőt, a sálat és a sapkát, így járultam a dédimamám elé a meleg reggeliért,1954-ben. Nyolcadikba jártam. Úgy emlékszem, Frank kávét kaptam tejjel, hozzá vajas kenyeret. Uzsonnát is készített, zsíros kenyeret sózva-paprikázva. Mi nem éheztünk az ötvenes években, csak nagyon egyszerűen és kevéssé változatosan étkeztünk. Inkább a közös vacsorákra emlékszem, ebédet a napköziben kaptunk. Nagyon finom volt a savanyú tüdő, a sárgaborsó főzelék, a grízes tészta, a Stefánia vagdalt krumplifőzelékkel és persze sok kenyérrel.
Otthon hideg maradt a lakás. Egyedül Ómika szobájában a télire beállított
sparelt adott némi meleget. Mikor hazaértünk az iskolából, körbeültük a nagy asztalt, megírtuk a leckét,
aztán társasoztunk vagy kártyáztunk. Kimenni a vécére fölért egy északi sarki
expedícióval. Olyan hideg vécédeszkát ma már nem gyártanak. Jelzem, a
nagymamámnál, ha elmentünk látogatóba, ott a kerti budiba kellett kimenni a
jeges télben, hát, erre se emlékszem nagyon szívesen.
Ebben az évben, 1954-ben nem volt ritkaság, hogy az éjszakai
hőmérséklet elérte a mínusz- 26 fokot. Jó szüleimmel és két testvéremmel a
hálószobában aludtunk, erre Édesapám készítette föl a népes társaságot.
Négy óra körül ért haza az iskolából.
Azonnal ment az alsó kamrába gyújtóst vágni és a begyújtáshoz hasábfákat
előkészíteni. A hálószoba a nap folyamán igazodott a mínusz húsz fokhoz, olyan
öt-hét fokot mutatott a hőmérő, amikor Apánk elkezdte a samottal bélelt vaskályha
felfűtését az esti szertartásokhoz. A
fával elkezdett fűtést koksszal, más években szénnel folytatta. Egy-két óra múlva
diadalmas kiabálással adta tudtunkra, hogy "már tizenhat fok van". A
hiányzó két fokot egy nagy vödör szénnel érte el, majd megkezdte az esti műsor
második részét. A meleg kályha elé állította a magas hokedlit, rá az óriás
zománcos lavórt, mellé a hideg vizes kancsót és egy horganyzott vödröt a
piszkos víznek. A mosdóvíz a kályha tetején melegedett. Körben az ideiglenes
mosakodóhelyet magas paravánokkal látta el, ez tartotta a meleg levegőt, meg
szemérmesen eltakarta az éjszakára készülődőket.
A történet azért jutott eszembe, mert most is nagy lakásban lakunk, és nem tudunk minden helyiséget fűteni. Hideg
a fürdőszoba, az előszoba, a konyha, a nappali, ugyanazt a kellemetlen
borzongást érzem a fűtött szobából a fűtetlenbe lépéskor, mint ahogy azt az
ötvenes évek kapcsán leírtam.
Nagyon tanulságos ez a beszámoló az '50-es évekről. A mi korosztályunknak nem ismeretlen ez a helyzet, de nem hittük, hogy egyszer még újra ilyen helyzetbe kerülünk. Gyerekként könnyebb volt, most nehezebb átélni, de nem lehetetlen. A fiatalabb nemzedéknek még meg kell tanulnia, hogy így is lehet élni, túlélni.
VálaszTörlésValahogy majd csak lesz, ha más nem, akkor jön a tavasz és a jobb idő.
Bocsánat, hogy ezt írom (bár nem vagyok fiatal nemzedék) de szerintem a fiatal nemzedéknek pont, hogy már nem ezt kellene megtapasztalni. Az lenne a normális, hogy egy normálisabb világban már kényelmesebben és biztonságosabban élhetnének, nem csak ők, hanem mindenki. Sajnos, hogy nem így történik, hanem mintha mennénk vissza az időben. Nem így kellene lenni, mert a világ akkora fejlődésen ment át, miközben a Marson kutatunk, meg mindenféle gépeket találunk ki, meg kutatásokat végzünk és mindenre van pénz, közben milliók éheznek és fáznak és ezt egyszerűen nem kellene azzal "elintézni", hogy legalább a fiatalabbak is megtapasztalják. Az embernek pont attól támad sírni kedve, hogy részük van ebben. Sajnos.
TörlésBorka, siettetném az időt, ha lehetne. Nem bírom a hideget, ráadásul tegnap nyolcvanezer forintos gázszámlát kaptunk, hiába spórolunk a fűtéssel. Örülök a jó emléknek, amikor még apánk dédelgetett bennünket a gondoskodásával.
VálaszTörlésEz a számla...az nagyon rémisztő! ...😥
VálaszTörlésAz emlékek nagyon hasonlóak, az enyémek a 60-as évek elejéről valók. A fás és szeneskamráig utat kellett ásni a nagy hóban, s már hajnalban muszáj volt hamuzni, a várót, rendelőt is fel kellett fűteni, mire megjöttek az első betegek. Oda lett segítség, de a benti cserépkályhákat a szüleimnek kellett megrakni, egyszer-egyszer elszállt a teteje, korommal borítva mindent. Végül egy konyhából megrakható, falba épített kályhaféle lett a megoldás, két szobában és a fürdőben volt tőle meleg, s nem utolsó sorban egy helyre redukálódott a hamuzás, tűzrakás. Addig a konyha eléggé jégverem volt, a sparhelt is ezer éves lévén, csak főzéskor, vízforraláskor melegített...Anya is, én is utáltuk a hideget, s 72-ben a távfűtéses, városi lakásba költözve az egyenletes melegnek minden nap örültünk.
Várom a tavaszt, most süt a nap ugyan de hűvös az idő....Bent spórolni próbálunk a fűtéssel, hát egy nagy házban nem egyszerű. Betegen viszont muszáj meleget csinálni, meg jól beöltözni, ahol kell.
Vigyázzatok Magatokra!
rhumel, harmadszor válaszolok, de valami miatt elnyeli a kommentemet a rendszer. Tetszik a régi fűtési rendszeretek, közel egyidőben jutottunk távfűtéses lakáshoz. Az maga volt a mennyország az előzményekhez viszonyítva. Ti gyógyuljatok most!
TörlésKlári, emlékezésed sok részlete juttatta eszembe saját gyerekkoromat... (a kinti WC jéghideg deszkája, amíg csak nem lett fürdőszoba, a konyhában, mint melegíthető helyiségben mosdás stb. stb...) Itt még egyelőre nincs nagyon hideg, de lehűlőben...
VálaszTörlésRózsa, úgy látszik, megvesztem. Elolvastam újra a GULAG emékezetét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját. Szinte minden mondata a fázásról szól.
TörlésÚjra kellene olvasnom nekem is, annak idején óriási olvasmány élményem volt. De most várok egy kis melegre inkább 🤭. Ma süt a nap, minta már melegítene🤞
Törlés