2017. augusztus 12., szombat

Nyáron, hegyoldalon




Az nagyon jó volt, hogy nem kellett iskolába járni, és hosszas kapacitálás után lemehettünk a strandra. Anyánk féltő humorral engedett utunkra: "Ha belefulladtok, haza né gyertök!" Nagyikánk szörnyűködött: "Hogy tudod a falra festeni az ördögöt?" Különben sem szerette a menye kissé harsány modorát, de ezt  soha nem vallotta volna be. Amikor nyugdíjas lett, néhány évig az unokái közül engem vitt magával nyaralni.

Megnéztem most a google-térképen, vajon létezik-e még Parádóhután a ház, amelynek két szobáját Nagyika bérelte a család részére. Ezúttal apai nagymamám saját idősebb nővérének unokáit látta vendégül, tehát én a másod-unokatestvéreimmel töltöttem egy mozgalmas és vidám nyarat a Mátrában. Sőt, kettőt, mert olyan jól éreztük magunkat, hogy a következő tanév végén is hasonló összetételben szálltuk meg az erdőszéli házat.

Mint később megtudtam, nem egyedül Nagyika fizette a nagyúri ellátást, hanem beszállt anyagiakba az unokatesóim legközelebbi nagynénje is. A rokoni szálak jól összefonódtak. Birki néni nekem magyartanárom volt az iskolában és bérmakeresztanyám a templomban. A többi gyerek közül legalább egynek a keresztanyja volt.

Nagyikámék családja kiváló természetismeretet hozott magával  Kárpátaljáról. Mint nagyon szegény, föld nélkül élő falusiak, kijártak az erdőbe gombát, bogyókat szedni, az itt szerzett tudásukat a Mátrában is kamatoztatták. Birki nénim például még gyermekkorából ismerte a rókagombát, az egész évben termő csiperkét, és itt fölfedezett  egy sárgás rózsaszínben tündöklő, gótikus tornyokra emlékeztető gombatelepet is. Hazavittük, kirántottuk. Olyan volt, mint a rántott velő.

Birki nénim nemcsak a gombaismeretben és a magyartanári teljesítményében nyújtott maximumot. Eredetileg apácának készült, valamilyen tanító rendben volt novícia, amikor az ötvenes évek elején a szerzetesrendeket feloszlatták. Úgy döntött, vizsgát tesz és világi tanár lesz, de soha nem megy férjhez. Egyedül lakott olcsó albérletben. A fizetéséből a minimumot tartotta meg, a megtakarítását minden fizetésnapon elküldte testvérének: a mostani nyaralásban  részt vevő unokatestvéreim apjának. A kibérelhető parádóhutai házra is  nénim talált rá, hogyan, azt nem tudom, mert falusi turizmus akkoriban még nem létezett.

A google térképén ma is megvan a ház, ha jól sejtem, a Széchényi utca végén a mi nyaralónk utóda áll szépen kiglancolva. Csak ez lehet az! Amikor mi ott voltunk jó ötven éve, ugyanígy egy patak folyt az udvar végében, át lehetett menni rajta egy fölfelé magasodó és egyre meredekebb rétre, föl, egészen az erdőig, ott szedtük a gombát.  A tágas réten birkák és tehenek legeltek, de nem túl közel a patakhoz. Úgy tűnt, ez volt a porta természetes határa Parád felé.  

Kinn az utcán Recsk irányába indulhattunk volna. Meredeken fölfelé vezetett az út, ha jól emlékszem, alacsony tölgyes-égeres hegyoldalon. Jó félóra járásra az út mellett természetes gödörben gyűlt össze a csevice semmihez sem hasonlíthatóan jóízű vize. Üvegekbe mertük a magunkkal hozott bögréből. Vigyáztunk, nehogy felkavarjuk a homokos gödör alját. Az ivóvizet ledugaszoltuk. Enyhe szénsavassága miatt már estére kidurrant a dugó az üvegből, nevetve álltuk körül a városi gyerekeknek szokatlan jelenséget.
Távolabb vasas forrás vize folyt egy befoglalt csőből, ide a gyerekek anyja is velünk jött. Azt mondta, vérszegénység ellen a forrásból kéri a friss vizet. Sápadt volt, az biztos,  de nyugodt és mosolygós. Ő volt az, aki megsimogatta a gyerekei karját akkor is, ha nem volt születésnapjuk.

11 megjegyzés:

  1. Hogy milyen érdekes alakokkal volt benépesítve a gyerekkorod, Klári! Vagy csak az elbeszélésed teszi őket ilyen szinessé? Vannak ilyen tehetségek (apám is, anyám is ilyen elbeszélők voltak!) Ez a Birki néni egyenesen bámulatos!
    Nekem az utolsó mondatod a legszebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, azt gondolom, minden ember nagyon érdekes, különösen, ha előítéletek nélkül fogadjuk el őket.

      Ez az elbeszélés hosszabbnak ígérkezik, így a blogműfajban nem gyakori átkötésekhez jó kiemelni egy-egy emlékezetes mozzanatot...

      Törlés
  2. Válaszok
    1. ... és ez a mondat annyi mindent elmond, pedig nem folytatódik azzal, hogy 'ellenben' (vagy hasonló).

      Törlés
    2. Hát, igen. Majd az olvasó hozzáteszi.

      Törlés
    3. Igen, én is ezt szeretem: hagyjunk helyet az olvasónak a "szájbarágás" helyett. "Sugalljunk" - és bízzunk meg benne...

      Törlés
  3. "álmában.... a postás olyankor jköszönt néki"...jutott eszembe a végén, nem is tudom miért, de lirai mindkét mozzanat.

    na ugye, hogy irás közben meg is jön az étvágy, meg csak úgy jönnek elő az emlékek... nem is lehet, nem is szabad abbahagyni...Nem hagyják! :)

    VálaszTörlés
  4. ha hiszitek, ha nem, a fenti kommenteket, csak az enyém után, utólag olvastam el (tudatosan)
    nem csoda , hogy mindenkinek felugrott az utolsó mondat.
    hét én "hozzá is tettem"...(de) József Attilát! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, megtisztelsz. Hiszen, érzelmileg közömbösen csordogáló bekezdések után jött valami, ami mindenkiben visszhangot keltett, de nem hatásvadászat miatt, csak befejező rész volt, hogy utat adjon a folytatásnak. Már készül!

      Törlés
    2. ha hatásvadászó lett volna, nem is tetszett volna!:) várom a folytatást, de önmagában is továbbrezgő és hullámzó is a befejező mondat.

      Törlés
    3. Aliz, úgy van, bármennyire is pontosan tudom, mit csinálok, mégis marad egy kis félsz. Így megnyugtató. Már kész, de még érlelem. :)

      Törlés