Az nagyon jó volt, hogy nem kellett iskolába járni, és
hosszas kapacitálás után lemehettünk a strandra. Anyánk féltő humorral engedett
utunkra: "Ha belefulladtok, haza né gyertök!" Nagyikánk
szörnyűködött: "Hogy tudod a falra festeni az ördögöt?" Különben sem
szerette a menye kissé harsány modorát, de ezt soha nem vallotta volna be. Amikor nyugdíjas
lett, néhány évig az unokái közül engem vitt magával nyaralni.
Megnéztem most a google-térképen, vajon létezik-e még
Parádóhután a ház, amelynek két szobáját Nagyika bérelte a család részére.
Ezúttal apai nagymamám saját idősebb nővérének unokáit látta vendégül, tehát én
a másod-unokatestvéreimmel töltöttem egy mozgalmas és vidám nyarat a Mátrában.
Sőt, kettőt, mert olyan jól éreztük magunkat, hogy a következő tanév végén is
hasonló összetételben szálltuk meg az erdőszéli házat.
Mint később megtudtam, nem egyedül Nagyika fizette a nagyúri
ellátást, hanem beszállt anyagiakba az unokatesóim legközelebbi nagynénje is.
A rokoni szálak jól összefonódtak. Birki néni nekem magyartanárom volt az
iskolában és bérmakeresztanyám a templomban. A többi gyerek közül legalább
egynek a keresztanyja volt.
Nagyikámék családja kiváló természetismeretet hozott
magával Kárpátaljáról. Mint nagyon
szegény, föld nélkül élő falusiak, kijártak az erdőbe gombát, bogyókat szedni,
az itt szerzett tudásukat a Mátrában is kamatoztatták. Birki nénim például még
gyermekkorából ismerte a rókagombát, az egész évben termő csiperkét, és itt fölfedezett egy sárgás rózsaszínben tündöklő, gótikus
tornyokra emlékeztető gombatelepet is. Hazavittük, kirántottuk. Olyan volt,
mint a rántott velő.
Birki nénim nemcsak a gombaismeretben és a magyartanári
teljesítményében nyújtott maximumot. Eredetileg apácának készült, valamilyen
tanító rendben volt novícia, amikor az ötvenes évek elején a szerzetesrendeket
feloszlatták. Úgy döntött, vizsgát tesz és világi tanár lesz, de soha nem megy
férjhez. Egyedül lakott olcsó albérletben. A fizetéséből a minimumot tartotta
meg, a megtakarítását minden fizetésnapon elküldte testvérének: a mostani
nyaralásban részt vevő unokatestvéreim
apjának. A kibérelhető parádóhutai házra is nénim talált rá, hogyan, azt nem tudom,
mert falusi turizmus akkoriban még nem létezett.
A google térképén ma is megvan a ház, ha jól sejtem, a
Széchényi utca végén a mi nyaralónk utóda áll szépen kiglancolva. Csak ez lehet
az! Amikor mi ott voltunk jó ötven éve, ugyanígy egy patak folyt az udvar
végében, át lehetett menni rajta egy fölfelé magasodó és egyre meredekebb rétre,
föl, egészen az erdőig, ott szedtük a gombát. A tágas réten birkák és tehenek legeltek, de
nem túl közel a patakhoz. Úgy tűnt, ez volt a porta természetes határa Parád
felé.
Kinn az utcán Recsk irányába indulhattunk volna. Meredeken
fölfelé vezetett az út, ha jól emlékszem, alacsony tölgyes-égeres hegyoldalon.
Jó félóra járásra az út mellett természetes gödörben gyűlt össze a csevice
semmihez sem hasonlíthatóan jóízű vize. Üvegekbe mertük a magunkkal hozott
bögréből. Vigyáztunk, nehogy felkavarjuk a homokos gödör alját. Az ivóvizet
ledugaszoltuk. Enyhe szénsavassága miatt már estére kidurrant a dugó az
üvegből, nevetve álltuk körül a városi gyerekeknek szokatlan jelenséget.
Távolabb vasas forrás vize folyt egy befoglalt csőből, ide a
gyerekek anyja is velünk jött. Azt mondta, vérszegénység ellen a forrásból kéri
a friss vizet. Sápadt volt, az biztos,
de nyugodt és mosolygós. Ő volt az, aki megsimogatta a gyerekei karját
akkor is, ha nem volt születésnapjuk.
Hogy milyen érdekes alakokkal volt benépesítve a gyerekkorod, Klári! Vagy csak az elbeszélésed teszi őket ilyen szinessé? Vannak ilyen tehetségek (apám is, anyám is ilyen elbeszélők voltak!) Ez a Birki néni egyenesen bámulatos!
VálaszTörlésNekem az utolsó mondatod a legszebb.
Rózsa, azt gondolom, minden ember nagyon érdekes, különösen, ha előítéletek nélkül fogadjuk el őket.
TörlésEz az elbeszélés hosszabbnak ígérkezik, így a blogműfajban nem gyakori átkötésekhez jó kiemelni egy-egy emlékezetes mozzanatot...
Nekem is, mint Rózsának.
VálaszTörlés... és ez a mondat annyi mindent elmond, pedig nem folytatódik azzal, hogy 'ellenben' (vagy hasonló).
TörlésHát, igen. Majd az olvasó hozzáteszi.
TörlésIgen, én is ezt szeretem: hagyjunk helyet az olvasónak a "szájbarágás" helyett. "Sugalljunk" - és bízzunk meg benne...
Törlés"álmában.... a postás olyankor jköszönt néki"...jutott eszembe a végén, nem is tudom miért, de lirai mindkét mozzanat.
VálaszTörlésna ugye, hogy irás közben meg is jön az étvágy, meg csak úgy jönnek elő az emlékek... nem is lehet, nem is szabad abbahagyni...Nem hagyják! :)
ha hiszitek, ha nem, a fenti kommenteket, csak az enyém után, utólag olvastam el (tudatosan)
VálaszTörlésnem csoda , hogy mindenkinek felugrott az utolsó mondat.
hét én "hozzá is tettem"...(de) József Attilát! :)
Aliz, megtisztelsz. Hiszen, érzelmileg közömbösen csordogáló bekezdések után jött valami, ami mindenkiben visszhangot keltett, de nem hatásvadászat miatt, csak befejező rész volt, hogy utat adjon a folytatásnak. Már készül!
Törlésha hatásvadászó lett volna, nem is tetszett volna!:) várom a folytatást, de önmagában is továbbrezgő és hullámzó is a befejező mondat.
TörlésAliz, úgy van, bármennyire is pontosan tudom, mit csinálok, mégis marad egy kis félsz. Így megnyugtató. Már kész, de még érlelem. :)
Törlés