Május elseje

Az unokáim édesapja írta ezeket az emléksorokat:

Kis óvodásként egész másként életem meg az ünnepeket. Számomra a május elseje is ünnep volt. Egy különleges nap, amit izgalommal vártam. Bár nagyon korán kellett kelni aznap. Hajnali 5 körül egy teherautó ment végig a lakótelepen, a platóján pedig egy teljes fúvószenekar forradalmi dalokat játszott. Ez még a kukásautónál is nagyobb csodálattal töltött el. A reggeli mosakodás, fogmosás után Édesanya szép ruhába öltöztetett minket. Mentünk Édesapával a vagongyár felvonulására. Valahol a Sportpálya környékéről indultunk, ott kapott mindenki táblákat, transzparenseket én pedig egy igazi lufit. De nem ám csak olyan sima levegővel töltött lufi volt, hanem rendes, emelkedő, amit tartani kellett hogy el ne szálljon! Édesapa a csuklómhoz kötötte, nehogy elveszítsem. Nagyon boldog voltam és büszke a nagy, fehér lufimra. Végigsétáltunk a tömeggel a forgalom elől lezárt, Vörös Hadsereg útján. Bal kezemet fogta Édesapa, a jobbal viszont hadonásztam és gyönyörködtem csodálatos lufimban, ami érezhetően húzta fölfele a kezemet, és én irányíthattam hogy mikor milyen magasra engedem! Az én saját lufimat! Meg is tarthattam, mert azt mondták hogy a végén sem kell visszaadni, örökre az enyém lehet! Tele volt az út emberekkel, így mi a hömpölygő tömeg szélén, a járdán haladtunk a Baross-híd felé. A munkásőrség márvány lépcsőjén álldogáltak páran és ebből a magasságból szemlélték az előttük elhaladókat. Egy férfi, mikor elé érkeztem, lomhán kivette cigarettáját a szájából, előrenyújtotta és egy laza mozdulattal kidurrantotta a lufimat. Egy világ omlott össze bennem. Nem értettem, hogy miért. Mit követtem el amiért ezt a büntetést kaptam? A felnőttek már nagyok, ezért ők tudják, hogy mit miért kell csinálni. Az ember, aki ezt tette bizonyára tudott valamit, amit nem mondott el nekem, csak egyszerűen elvette a játékomat. Nem is elvette, hanem tönkretette, megölte! Talán azért maradt meg bennem ilyen élesen ez az élmény, mert itt találkoztam először a teljesen értelmetlen, gonosz pusztítással.

 

Gyümölcsfák áprilisban

*

Ragyogó rügyön álldogál a nap,
indulni kész, arany fején kalap.
Fiatal felhő bontja fönt övét
s langyos kis esőt csorgat szerteszét,
a rügy kibomlik tőle és a nap
pörögve hull le és továbbszalad.

Radnóti Miklós, versrészlet

                                                                          

                

 

Utolsó márciusi kép

 Ezen a göcsörtös úton sikerült úgy letenyerelnem, hogy jól eltört az orsócsont vége. Egy hete nem tudunk orvost találni. Legalább a röntgen elkészült, csak a szakrendelés maradt el. Bocsánat a nyavalygásért, de már nagyon elegem van az orvosozásból. 

Sok szép frissítő esőt és tavaszi virágözönt kívánok mindenkinek!

Nashi körte meg a többiek

 

Itt van március vége, és meg se szólaltam ebben a hónapban. Elég sok munkánk volt a házban, a ház körül,  persze orvosokhoz is jártam hol Óbudára, hol Esztergomba, semmi vész, csak unalmas. Március 25-ig úgy ahogy helyrejöttem, elkezdtem kertészkedni, mindjárt az első locsolóval hasra estem, felkelni se bírtam. Most végre összeszedtem magam annyira, hogy le tudtam menni a kertbe fényképezni. Megmutatom, hogyan tavaszodik  minálunk

Évának ígértem a sárga nárciszt az ablakom alatt. Mindössze néhány napja nyílt ki, a háta mögött a piros tulipánok jobban igyekeznek. Bimbójuk még nincs, de legalább van már szép nagy levelük.

Az udvar másik oldalán megmetszettem egy orvos mentes napon a rózsákat. Nagyon szeretném, ha ugyanezt a tövet ugyanebből a szögből fényképezve akkor is megmutathatnám, ha már  nyílnak rajta a virágok.

 

A napokban itt volt a kertész, a nagyobb illetve magasabb gyümölcsfákat jól leápolta, remélem, lesz rajtuk termés. Az itt látható Nashi körtét én metszettem még a hűvösebb időkben, mivel a körte bírja a hideget, és egyébként is elég nagy virágrügyei voltak már csaknem egy hónappal ezelőtt.  A körte örül a mostani melegebb napoknak, ezt látom rajta.

 

A jövő héten vetni fogok: kapor, petrezselyem, retek lesz a kis ágyásban, később veszek paradicsom palántákat, és május első napjaiban helyre vetem  a cukkinit.

A málnát meg se mutatom. Más években ilyenkor minden tő mellett kibújt az új hajtás, most még a tavalyi vesszőkön sincs semmi. Egy-két ványadt levélrügy mutatja, hogy ennek a két éves fajtának idén még nyár elején teremnie kellene...

Februári virágok

 

 

Idén nagyon jól néz ki a februári jázmin.

 

Kicsit korábban, úgy harminckét évvel ezelőtt  csodálatos virágot dédelgettünk.

 

Újabb virágocskánk lett egy későbbi februárban, mára őt is legalább harmincszor köszöntöttük a születésnapján.

Nálunk a február elég sűrű. A házassági évfordulónkat (ötvenkilencediket), E. húgom születésnapját (79) és a két unokánkét ebben a hónapban ünnepeltük.

Az első lakásban

 

Amikor férjhez ment a kislányunk, mindannyian bizonytalanok voltunk. Persze tudtam, hogy előbb-utóbb útjára kell bocsátani, és hogyan alapozza meg a jövőjét, abban segítünk mindenképpen. .Először is elcseréltük a nagy belvárosi lakást két kisebbre. Rossz tapasztalatom szerint együtt lakni a szülőkkel önálló családként, sőt, együtt egy másik fiatal családdal, rémes súrlódások forrása.

Lányoméknak a Jósika utcában ajánlott föl a cserepartnerünk  elég tágas, egyszobás állami lakást, nekünk egy kétszobás óbudait. Ez oldotta meg a fiatalok lakásgondját egy időre, bár élniük nem volt miből, főiskolás feleség, pályakezdő technikus, nem dúskáltak az anyagi javakban. Valahogy elvergődtek, segítettek a másik szülők is sok szeretettel, megértéssel.

 

Ez a fénykép a napokban került elő egy régi erdélyi néprajzi könyvből. 1981-es friss megjelenés lehetett, mert az amatőr előhívás, másolás felszívta a nyomdafestéket, sűrű betűkkel hintette tele az azóta csont szárazra pácolódott régi képet. Csak néztem, mit üzen  a több mint negyven éve készült fotó, mit mond az akkori időkről, helyzetről, elképzelhető-e,  milyen étel fő a jövő fazekában...

 

Hasítások

 

GaracziLászló: Hasítás öt életrajzi kötetéből az utolsó (eddig).

"…Írni talán azért akar az ember, igenis, azért akar, mert az írás nem egyéb, mint a végtelenség érzete. A végtelenségé mindenféle változatban. Hiszen az öröm sem igazi öröm távlat nélkül, s a halál sem igazi halál, ha nem múlik el vele a világ is. Amikor írok: szabad vagyok, szabadabb, mint bármikor… az írást én soha nem éreztem kárpótlásnak. Aki teremt, az nem helyettesít, s nem kárpótol semmit és senkit, ellenkezőleg: új föltételeket törvényesít: új stílust, ami mindenkor föltartóztatja a hanyatlást."

Fölfedezésekre még mindig lehet számítani, ha életrajzi regényeket olvasunk - mondom én. Igaz, hogy a kimetszett bekezdést itt fenn,  Csoóri Sándor írta a Készülődés számadásra című könyvének fülszövegében, mintegy figyelmeztetésül, mit várhat az olvasó  gyűjteményes kötetétől, amiben gyerekkori életemlékeit és felnőttkori megfigyeléseit gyúrja egybe (hm, teszi egymás mellé mint saját története elemeit??).
Garaczi László és Csoóri Sándor együvé helyezése merész és felületes mozdulatnak tűnik. Pedig nem az. A szabadság távlatait keressük mindannyian.