Mai álom

Álom az időutazó hírei után

 

Edittel, a húgommal ültünk a régi konyhában, ami teljesen üres volt. Néztünk egymásra,  hogyan folytassuk, és akkor hirtelen benyitott Pannika unokám. Még nem szült,  elég nagy volt a hasa. -Adjatok valamit enni!- mondta. Nem tudtuk, mit csináljunk. Asztal, üres polcok alatt nézelődtünk, és találtunk két sárgarépát. Mutattuk Panninak, hogy ebből próbálunk neked levest főzni. - Nem baj, csak csináljátok, mert nagyon éhes vagyok! - sápadtan kérte Panni, közben lerogyott a székemre. - Sokáig, sokat jöttem - mondta.

*

A valóságban ezen a reggelen vagy hajnalon kirabolták a kiskertemet. Valaki megszedte a zöldbabomat, már gyönyörű volt. Éppen főzni akartam belőle. Ennyi maradt. A rebarbarát jól meggyérítette az ismeretlen látogató, azt is most a hidegebb időben terveztem, hogy lepényt sütök belőle. Kis kompótnak való szárakat még hagyott.  Szemben a málnát szintén leszedte. A fehér csumák mutatták, hogy legkésőbb hajnalban vihette el a pár szem málnát, amit egész nyáron óvatosan locsoltunk a tövénél, ne jöjjön rá a tetű.

 

Nemzedékek egymás nyomában

Itt ez a nagy fügefa. Jó háttér az idei családi találkozóhoz a szegedi kertben. Ha még édesapám velünk lenne, elmesélhetné, hogyan és mikor ültette a fügefát. Nem mostanában volt, az biztos.
Valamikor az ötvenes évek elején kora ősszel éppen családlátogatásról jött haza. (Akkoriban ugyanis a kötelező óraszámon fölül a pedagógusoknak ellenőrizniük kellett, hogyan viselik otthon a szülők a gyerekeik gondját.) Apácskánk felakasztotta a kabátját a fogasra, a zsebében egy nagyobb újságpapírban rejtőzködött valami. Nyilván a kertészetben dugták a zsebébe a kis fügehajtást, amit semmiképpen sem akart elfogadni tanítványa apjától. Mit tegyen, elültette.

Pár év múlva egész szép fácska lett belőle, de télre még mindig nagyon óvni kellett a fagytól. Már hét éves, ágasbogas alacsony fa volt, amikor egyszer utoljára még körbeásták a férjemmel, ágait szépen a fölbe hajlítgatták, csomagolópapírral letakarták, körbe jócskán tettek a kifordított földből, a papírra is szórtak homokos földet, így telelt az egyre erősebb fügefa. Még néhány szem zöld termés is volt rajta a téli bundája alatt.  Tavasszal kibontották a fügetemetőt,  a gallyakat, erősödő ágakat alátámogatták, és attól kezdve már nem kellett télre annyira óvni. Megerősödött, akklimatizálódott a csemete.

 

Most látható, mennyien nőttek föl a fa védelme alatt. A férjem meg én hiányzunk innen, már nem bírjuk az utazást. Stali is távozott több éve. Testvéreim gyerekei, unokái itt vannak, meg a mieink is, sőt, két kismama még az idén szülni fog. Ők a kép bal szélén mosolyognak. Ha édesapám itt lenne, együtt örülnénk az ükunokáinak.   

Karácsonytól mostanáig

 

 

Itt egy képekkel beborított falat fogunk látni, amikor elkészül. Részleteket az életünkből és a vágyainkból. Ami elmúlt, és remélhetően soha nem jön vissza, egy olyan is van köztük. Pedig milyen szép, milyen békés így ránézésre! Persze, nem minden borzasztó körülötte, csak a városi forgalom, meg a lakók. Az unokáink legszebb felejthetetlen emlékei kicsi korukból ide kapcsolódnak. Ha meggondolom, hát nekem is ez a bölcsis-óvodás-zeneiskolás- tanítás utáni kikapcsolódós vidámkodás rémlik föl a képen jobb kéz felől, a kopasz akácfa fölötti ablak mögül. Jutka festette olyannak, amilyennek élvezni tudtuk még a környéket is, meg elsősorban egymás társaságát. Minden itt van a képen. Alatta robog a Szentendrei út hat sávon, de ez már nem látszik, csak hallatszik annak, aki itt nézett ki az ablakon.

*

Középen fönn egy vágykép csúcsa mutat fölfelé. Valamikor leromlott épület volt, most az látható rajta, mi lehetett volna belőle, ha törődni tudnak vele a gazdáik. Azt hiszem, sok kitisztítani való belső épületünk van nekünk is.

*

Az aranyos kétszintes ház bal kéz felől néhány éve épült. Ugyan, készen volt már, csak felújította a kisebbik unokám, aztán férjhez ment. Gondolt egyet, és párjával egyetértésben beépítette a padlásteret. Gyors, jó brigád dolgozott rajta.  Most kész a dolgozószobája, a háló, és a gyerekszoba is. A kis erkéllyel szemben nyári konyha és halastó van. Panni egyedül ásta ki a gödröt, még szingli korában. Két aranyhalat vett bele, azóta minden évben szaporodik a halcsalád. A ház előtti sövény mögül kilátszik egy bicikli. Ezen jár dolgozni Bálint télen-nyáron. Nem tudom, hány kilométer Csillaghegytől  Budafokig. Minden nap kétszer. 

Pannika íróasztala az emeleten van. Ablaka éjjel sokáig világos, számítógépes feladatai sose akarnak elfogyni. Villanyoltás előtt még benéz az ablakán a mókus, szörnyen kíváncsi teremtés.

*

A negyedik képről semmit sem tudok. Csak azt, ami látható, Arany Jánossal szólva:  Már a nap is lemenőben, tüzet rakott a felhőben.

Meghívó

Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet...

 

Itt fogunk reggelizni

Délelőtt sétálni megyünk

Aztán beugrunk a kocsiba és elutazunk Nakonxypanba

Húsvéti emlék

A harangok Rómába mentek

2009-04-10 15:07:32

Most ocsúdtam föl, hogy tényleg, reggel nem harangoztak.  Délidőben  kisfiúk kereplőkkel masíroztak az ablak alatt, forgatták veszettül a fanyelves szerszámokat, és svábul kiáltoztak, ami olyanformán kezdődik, hogy „eeejja’ eeejja’. Talán a leselkedő rossz lelket űzték ki a faluból, az utcákat többször bejárták. Nem maradt ki egyetlen porta sem a nagypénteki varázslásból.
Holnap a kereplőkkel végigjárják még néhányszor a falut, de nagyszombaton estére visszajönnek a harangok Rómából, és ünnepélyesen zengik majd, hogy  Krisztus feltámadott.  

Ez egy több mint 10 éves bejegyzés, az akkori falusi élményem lenyomata. Addig még nem láttunk kereplőt se, meg a gyerekeket sem ismertük.  Mára felnőttek. Ha megnézi valaki a fotót, kiderülhet, ki kicsoda.

Jó lenne kitenni a fészbukra. Nem biztos, hogy sikerül.

 

 

Minimal art

 Az unokám háza. Lerajzolta.

Két nap a kórházban

Megjegyzés: a kép csak illusztráció, a netről hoztam.

 Néha ennyi is elég, hogy feldobva és boldogan érjünk haza  egy közepesnek kikiáltott egészségügyi intézményből. Szürke hályog műtétre kaptam beutalót, vele mindenféle vizsgálatot is előírtak, így gyakran vettem mély levegőt, hosszas várakozásra, kényelmetlen üldögélésekre, kórházi zajokra és szagokra készülve.
Jelentem, az előítéletnek semmi értelme. Mindenütt gyorsan végeztem, a labortól is a legjobb eredményeket kaptam, na persze, nem gondolom, hogy direkt jó értékeket mutattak ki, csak a nyugalom meg a bizalom hozzájárult a jó lelethez.

A műtétre hamar behívtak, fájt kicsit, de a doktornő figyelmes és türelmes volt, a további két kontrollon is túl vagyok már, minden rendben van.
Amiről ill. akikről hírt akarok adni, az a nővérkék és az ellátás tapasztalatai. Egyetlen nővér öltöztetett fel a műtétre megfelelő steril ancúgokba, a holmimat bevitte a kórterembe, megmutatta a férjemnek az ágyat, műtét után levetkőztetett, bekísért az ágyhoz, előszedte a szekrényből a sporttáskámat, minden holmimat kipakolta a tiszta és üres (!!) fehér éjjeliszekrénybe, előhalászta az idő közben általa őrzött kézitáskámból a gyógyszereimet, hozott kórházi teát, és köszönetemet meg se várva elsietett.
Ebéddel jött vissza, mindenki tálcán, letakart kerámiaedényekben kapott ételt. Szétosztotta az ágyak között úgy, hogy aki diétás, annak olyat hozott. A normál kajába én mákos tésztát kaptam volna, az egyetlen étel, amit nem tudok megenni, mert órákon át görcsöl miatta a gyomrom. Panaszomat tudomásul véve túrós tésztát hozott helyette. Majd, az ebéd utáni pihenőhöz még két fehér tablettával jelent meg: a nagyobbik vízhajtó, a kisebbik kálium. A főorvosnő küldte direkt nekem, hogy a növekvő szemnyomást, ami a jelen lévő zöldhályog miatt veszélyes, kiküszöbölje.
A nővérke még ezek után sem mutatott semmi fáradtságot, a pultja előtt ülve hosszú listán adminisztrált valamit, majd kérdésünkre elmagyarázta, merre találunk a kórház épületében kávéautomatát. Kora este bejött még megkérdezni, hogy minden rendben van-e, átad bennünket az éjszakás nővérnek.

Hát, ez külön csúcs volt! Az éjszaka nehéz, de nem annyira hosszú szolgálat, mint a nappali. Beszélgetni is volt időnk. Kiderült, hogy ugyanolyan masztektómián esett át, mint én, de neki most is fáj a helye és sovány, mint az agár, ellentétben velem, mivel én 8 kilót híztam azóta. (Grrr.) Tűri, mást nem tehet. Jó éjt kívánt a nővérke, eloltott minden villanyt. Kitaláltuk, hogy a fürdőszobában meggyújtjuk a villanyt, és keskeny rést hagyva egész éjjel irányfényként használjuk. Jó ötlet volt, nekem legalább ötször kellett kimennem, de a többieknek is.  Mivel aludni nem igazán tudtam, kiültem az ágy szélére olyan hajnali 4-kor. Mit gondoltok, honnan tudta az éjszakás nővér, hogy halkan be kell nyitnia hozzám, megkérdezni, mi baj van? Hozott fájdalomcsillapítót, a poharamba teát és szép álmokat kívánt reggelig.
 Minden gondoskodásukat szívből megköszöntem, mert mostanában másképpen nem lehet... Fel is ajánlottam, fogadjanak örökbe, itt maradok házi betegüknek.