Saul

Megnéztem a filmet. Lehalkítottam a tévé hangját, hogy ne zavarjam a szomszédokat. Ezért a rabok magyar nyelvű suttogását nem nagyon értettem, a német parancsüvöltéseket annál inkább. Meg fogom nézni a filmet  mégegyszer a számítógépen, fülhallgatóval.

Az első benyomásaim közé tartozik, hogy szeretem Sault. Szép, fegyelmezett férfi, megtörtségében is szálfa tartású. Intelligens. A halálgyár korlátai között  mindig felismeri a helyzetet, ha léphet valamit a célja eléréséért. A célja nagyon emberi. A haldoklók között rátalál a kisfiára. A keményen szabályozott tábori rendet kijátszva beviszi a gyereket Mengele rendelőjébe, és egy ismerős  - szintén rab - orvosra bízza. Reménykedik, hogy fia felépül, közben zajlanak a halálgyár mindennapjai. A Sonderkommandó, amelyben Saul dolgozik, a "fürdőbe" küldött tömeg levetett ruháiban kutat, értékek, főleg aranytárgyak után. Ezeket le kell adniuk a fölötteseiknek.

Saul beszökik a rendelőbe, látja, hogy a gyerek halott. A boncteremből a holtakat csuklójuknál megragadva, a puszta földön, a hátukon fekve húzzák ki a kemencék elé. Saul beburkolja a fiát, és vállán cipeli, hogy elrejtse. Nem engedi a többi holttest közé az égetőbe. A Sonderkommandó tervezett lázadásában is csak azért vesz részt, hogy megtalálja a rabbit, egy másik részlegben dolgozó foglyot, hogy káddist mondjon a gyermek  fölött, és eltemethessék a vallás előírásai szerint.

*

 Ebben a táborban minden álságos. A vonatról lelépők óriási gyárépületeket látnak, úgy tudják, itt fognak dolgozni. Számozott fogasokra aggatják a ruháikat, kis csomagjukat, közben németül kiabálnak az őrök: asztalost, más iparosokat keresnek, hogy elhitessék a rabokkal, van jövőjük és békésen menjenek át a szomszédos terembe a zuhanyrózsák alá... Még sok kép jön ezután, felvillanó jelenetek az emberek iparszerű megsemmisítésének rafináltan kieszelt módjairól. Az emberi vágyak és érzések előbb halnak meg. A rabbi nem rabbi, nem tudja az ima szövegét, de elfogadja Saultól a munkadíjat.

*

A szökés a tavaszi zöld fák között a szabadság érzését kelti, az erdei pihenő a faházban nyugtalanító. A néző fél, hogy fölfedezik a szökevényeket. Valaki feljelentheti őket. Például a szőke kisfiú, az utolsó jelenet kulcsfigurája. A mindeddig komor és rezzenéstelen arcú Saul óvatos mosolyában tükröződik a hit, hogy felnőhetnek még emberek a halálgyár létezése után is. Az értetlenül, majd ijedten álló kisfiú megfordul és egyre gyorsabban fut. Visszafelé az ösvényen, ahonnan a rabok jöttek.

*

A filmet sokan és sokféleképpen értelmezik. Jó lenne, ha elmélyültebb gondolatokat ébresztene, a hiány nem a film hibája. Elkeserítő, micsoda goromba kommenteket engednek meg maguknak a magyar emberek a filmhez kapcsolódó fórumokon. Még szép, ha udvarias távolságtartással nyilatkoznak néhányan, amúgy sommásan, hogy jó film, megérdemelte az Oscart.

*

Bővebben az index.hu-n megjelent cikkek gyűjteményéből lehet tájékozódni.

 http://index.hu/24ora/?cimke=saul+fia

http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/02/29/oscar-dijas_magyar_film_nyert_a_saul_fia/

A tételes értetlenség, a tárgyilagossággal leplezett rosszindulat bőven kapott teret a film után. A jóindulatnak álcázott megbocsátás szintén.

Félmaraton

Itt van a kisebbik unokám, éppen 21 kilométert futott. Azt mutatja, milyen jó 

kis érmet kapott. Levélben is beszámolt róla, hogyan sikerült legyőzni a távot meg önmagát.

Mamó!

Bocsánat, továbbítom Anyáék felé is a levelet.

De aranyosak vagytok! Igen, jobb voltam, mint múltkor, 8 perccel kevesebb

idő alatt teljesítettem a távot (2:23). Biztosan a versenyhangulat miatt

volt, bár azóta sok erőfeszítést tettem, hogy legalább egy kicsit

gyorsítsak a tempómon, és úgy látszik, sikerült!  Az is nagyon jó volt,

hogy kint voltak Anyáék és Bálint meg egy barátom is. Kételkedtem benne,

hogy egy ilyen rendezvény nekem való, de alaptalan volt, jó érzés volt

másokkal együtt futni, és ami a leghihetetlenebb, hogy nem bosszantott,

hogy mások jobbak.

Nem volt különösen kritikus pont, a budai rakparton levő szakasz volt

húzós, tűző napsütésben - szerintem több mint 30 fok volt -, árnyékmentesen

kellett futnunk a Lánchídtól a Lágymányosi-hídig. Amint visszaértünk a

Szabadság-hídon a pesti oldalra, elviselhetőbbé vált a hőmérséklet, és ez

új lendületet adott. A 17. és a 18. km között a Nyugatinál levő felüljáróra

is sikerült felfutnom, pedig szinte mindenki gyalogolt körülöttem. Volt egy

krampusz, aki úgy próbált motiválni minket, hogy a hátunkba ütött és

olyanokat mondott, hogy "Fussál, mami!". Egyszer a copfomat is meghúzta, de

még ez sem bosszantott fel, csak némán futottam előre. Bár kíváncsi lennék,

kinek ad biztatást az efféle drukk. 3-4 km-enként doboltak, és szinte

mindenhol szurkoltak a futók hozzátartozói, ez viszont nagyon lelkesítő

volt. Több gyerek olyan transzparenssel állt: "Hajrá Anyu, menni fog!". Egy

lánnyal szinte az elejétől együtt futottam, egyszer-kétszer egymásra is

mosolyogtunk, megállapítva, hogy teljesen azonos a kondíciónk. A 13. km

környékén felkiáltott: "Anyukám!", de későn vette észre, már elhagyta őt,

és láttam, hogy egy pillanatig habozik, aztán úgy döntött, hogy

visszaszalad megölelni. Többet már nem láttam a lányt, de ez a jelenet az

egész versenynek megadta az értelmét számomra. Egy apuka a két

kisgyerekével a dupla babakocsival futotta le a 21 km-t, többen pedig

tolókocsival tették meg a távot. Az utolsó 1-2 km volt még nehéz, valahogy

nem akart vége lenni, de a célba érés kárpótolt.

Még egy rövid eszmefuttatás. Az ekkora, vagy még nagyobb távoknál sokszor

váratlanul akadályt állít a futók elé egy fal, amikor elfogy az

energiájuk, és hirtelen olyan gondolatok borítják el az agyukat, hogy semmi

értelme a futásnak, nem is értik, mit keresnek ott. Azt olvastam, hogy a

kezdő futók általában ennek a gondolatnak a megelőzésével veszik fel a

harcot a "fal" ellen, míg a profik felkészülnek rá, hogy szembe kell

nézniük vele. A felmérések szerint a leghatékonyabb módszer az önvívódáskor

az, ha rövid távú célokkal biztatod magad, például ha a 15. kmnél jársz,

akkor azzal, hogy "Ügyes vagy, meg tudod csinálni, el tudsz jutni a 17.

km-ig!", és nem pedig az, hogy "Meg tudom csinálni, beérek a célba!".

Emögött a látszólag kis különbség mögött, azt hiszem, sok gyakorlás és

önvizsgálat áll.

Úgy döntöttem, hogy 2017. októberében a maratonnal próbálkozom meg. Kaptam

egy egyéves edzéstervet hozzá, úgyhogy ha addig nem megy el a kedvem tőle,

a következő fotón még vörösebb lesz a fejem. 

Sok puszi!

Panni

Pihenő egy börzsönyi túra közben

Talán Kisinócra tartott a társaság. Nem egyszer túráztak Kóspallagról az erdőn át a szeretett turistaházhoz. Sok kitömött hátizsákjuk arról szól, hogy egy-két éjszakát készültek eltölteni a gyönyörű nyári Börzsönyben.

Az ilyen túrák nem mindig zökkenőmentesek. A nyűgös legkisebb talán ha három éves, miatta biztos sokszor meg kellett állni. A fotó közepén a farönkön még neki is van pici holmija, hamar rászoktatták, hogy cipelje ki-ki a magáét. Most valami nagy bömbölést visz végbe, a testvére fehér kalapban vele könnyezik. A három éves a neki háttal ülő anyjának sír, kis kezével mintha kérne valamit, mindhiába. Az anya az én tizenéves  nagylányommal kártyázik, észre sem veszik a folyton nyűgös kicsikét. Mellettük a két tini honnan keveredett oda, nem tudom.

A túravezető az édesapám. Nem hagyja, hogy elrontsák a kedvét. Elégedett a túraútvonallal, a megtett távval, arra koncentrál, hogy időre elérjék a kitűzött célt. Nemcsak a természetjáró programokat, minden mást is ilyen következetesen intézett.

Édesanyánk pihen előtte a szépen faragott farönkön. Bal lába mellett látszik a "konyhaszatyor" teteje. A túrákon ellátta a családot szendvicsekkel, sütikkel, rendszerint vitt kakaóport, teafüvet, sót-cukrot, kenyeret, hozzá szalámit vagy kolbászt az erdei szállásokon  fenyegető éhhalál ellen. Az innivalós kulacsát mindenki maga vitte a hátizsákja zsebében.

Édesanyám a fotón számomra ismeretlen fiatal asszony kisfiára mosolyog. Lehet, hogy a hölgy a kóspallagi pedagógusok közül való, kijött az iskolaudvarra  üdvözölni a Börzsönyimádókat

A műkő felújítása

Nyáron kell renoválni a ház kültéri egységeit, nem vitás. Az esős-szeles meg az egyszer fagy, máskor olvad időjárás igencsak megviseli a lépcsőt, a teraszt, a bejárati ajtókat, a kiskaput, a nagykaput, a tetőről nem is szólva. Halaszthatatlan volt a műkő javítása legalább a teraszon. Vállalkozót találni nagy művészet, megállapodni időben és árban még nagyobb teljesítmény, kivárni, amíg megérkezik a szerszámokkal és gépekkel - mert ugye mindaddig módosítható minden megállapodás, amíg át nem adódik az elkészült munka -, az az igazi kínkeserv.

Eljött a várva várt nap. A dögnehéz gépet felhurcolták az emeletre, felcsiszolták vele a megviselt járólapokat, bekenték alapozóval, beragasztották a folytonossági hiányokat, kijavították a csorbult éleket, majd újra felcsiszolták az egészet.

Sokan lakknak gondolják a fényes bevonatot, amit utoljára kennek a szép tiszta felületre, de nem az. Valamilyen műgyanta tartalmú speciális fedőréteg, amely ellenáll az időjárás viszontagságainak.

Majd meglátjuk. Ha továbbra is romlik a hófúvásnak kitett déli oldal, a terasznak azt a szakaszát beüvegeztetjük.

Kapaszkodjunk!

Őrület, hogy körülöttem mindenki stresszes. Rám ragadt, ki akarok jönni belőle. Találtam egy tisztességes pszichotanácsadót, pedig nem kerestem. Csak úgy jött, és bár hülye címe van, tartalmilag nagyon megfelelőnek gondolom. Nem érzeleg, nem tapintatoskodik, nem idézi a divatos bölcselkedő bulvárlelkészek "mély" gondolatait, nem érez együtt, szóval használható szkeptikusok köreiben is.

"Boldogságprogram" az idétlen cím, viszont jó önvizsgálati szempontjai vannak. Aki nem szereti, ha túl sokan, túlságosan sokféleképpen osztják körülötte az észt, Dr. Bagdy Emőke csoportjától várhat megerősítést.

Nehéz szívvel

Pilinszky János
EGY TITOK MARGÓJÁRA

Takard le jól, mit elkövettél,
és élj utána szabadon, akár
egy sikeres merénylő. Tetted
kendő alatt, nélküled is megél,
majd túlnő rajtad, meghalad,
alig először, később azután
gyereksírásként, mint a végitélet,
mikor a bárány elkiáltja magát.

Azt hittem, buszmegálló

Minden nap elolvasom a Délmagyar, az Index, a HVG, a nol, a Metropol híreit, meg ami még eszembe jut. 

http://www.delmagyar.hu/szorakozas/buszmegallonak_hitte_a_bevasarlokocsik_tarolojanal_varta_a_jaratot_egy_idos_neni/2479490/

Tudok ilyet produkálni én is. Tegnap este tévét néztem. Elveszett emberek, lakásvásárlók, mezőgazdasági gépek árverésén résztvevők, ausztráliai állatgyógyászok és más távoli életek képei jöttek elő. Amikor meguntam, ki akartam kapcsolni a tévét, de nem jutott eszembe, hogyan kell. Van négyféle távirányítónk, nem emlékeztem, melyik mire való, és melyiken melyik gomb a kikapcsoló. Ültem, felváltva hol leraktam, hol kézbe vettem a kütyüket, a fejem üres volt, mintha először látnám őket.

Kerestem az interneten öregotthonokat, ahová demenciával bajlódó időseket vesznek fel. Mindenütt többet kérnek, mint a havi nyugdíjam.