A Rózsika-forrásnál

Budapestről akár kék busszal is ki lehet menni Solymárra, ott a Kökörcsin utcai megállóban leszállunk, és a sárga jelzés mentén nem egészen fél óra alatt eljutunk a forráshoz. Most elég bővizű, még egy kis vízesése is van egy fentebbi szakaszán, de a meleg száraz nyarakon sokszor kiszárad. Most  a március 15-i ünnepnapon az enyémek kirándultak a forráshoz.

A pöttyes kutya menhelyről való. Öt évig élt a kennelben, senki sem akarta örökbe fogadni. Az enyémek megszerették, elhozták. Most már úgy jár velük kirándulni, mint egy igazi családtag.

A bádogasztaltól a komódig

                                
 Amikor még dézsában
mosogattunk, és mellette egy másikban tartottuk az öblítővizet,  a tiszta edényt amúgy nedvesen az egész asztalt befedő,  tálcaformára meghajlított fémborításra rakosgattuk. Ez volt "a bádog" dédanyánk szóhasználata szerint. Aki törölgetett, mindjárt elvette az edényt, aki pakolászott, a legtöbbet mozgott a konyhaszekrény, a kamra meg az asztal között. Mosogatás közben az éppen soros pária időnként kicsavarta a mosogatórongyot, és felitatta vele a bádogról az összegyűlt vizet. A háború alatt és után volt ez így, végig az ötvenes években.
                                     *
                                    A bádogasztal  jól szolgált például befőzéskor. A forró edényt teli befőttes üvegekkel elég volt rátenni, onnan kapkodta ki dédanyánk és sorakoztatta enyhén foltos plédbe a száraz dunsztra várakozó befőtteket, lekvárokat.
                                    Jeles művelet folyt a bádogasztalon, amikor az alkalmazottak megjöttek a piacról, és  megkezdték a tyúk vagy más tollas lény feldolgozását. Mariska bejárónő feltette a szemüvegét, a forró vízzel teli horganyzott fazékban jól megmártogatta, majd a bádogasztalra dobta a csapzott madarat. Az szegény ilyenkor már egy szót se szólt, csendben várta, hogyan lesz belőle pörkölt vagy leves vagy egyéb ennivaló a nagy családnak.
                                    A bádogasztalon kezdődött a koppasztás. Elég volt újságpapírral arrébb taszigálni a nedves tollakat, utána célszerűen következett a  bontás, darabolás. A szennyezett fémlapot könnyen lehetett tiszítani. Most jut eszembe, a hentesnél még mostanában is ilyen bádoggal fedett munkaasztalon hevernek a húsok, ahogyan a dédanyám sok évtizeddel ezelőtti konyhájában láttam.
                                   *
                                    Régi lakásunkban nagyapám és apám saját íróasztalaiknál dolgoztak. Nagyapa földrajz szakos lévén, a világ folyamatai közül a gazdaságföldrajzot preferálta, földgömbje, térképei közül most is megvan még néhány.

                                     Édesapám nyelvszakos volt. Asztalánál dolgozatokat javított, és ha elkészült, kedves céduláit rendezte az olasz jövevényszavakról tervezett tanulmányához. Persze, semmi nem lett belőle. A háború után átképezték orosz szakosnak, vagy mehetett volna segédmunkásnak az iparba.
                                                                        Anyu az étkezőasztal egyik felét foglalta el a javítani való dolgozatfüzetekkel. Nem szeretett leülni, inkább térdelt a kinyitott füzetek fölött.
                                   *
                                     Nálunk mindig mindenki dolgozott. Dédanyánk ebéd után kihúzta a leharcolt komódja középső fiókját, onnan vette elő a hímzését vagy a kötését. Ugyanitt vesszőkosárban gyűjtötte a kilyukadt zoknikat. A halom tetején szépen esztergált, a használattól fényesre kopott stoppolófa várta, ki fogja kézbe venni. Ügyetlen voltam ugyan, de stoppolni megtanított a dédi. Ha nagy volt a lyuk, körbehúzkodtuk a szélek mentén, majd a függőlegesen bevarrott szálakat keresztbe öltögettük le-föl, le-föl bújtatva a varrótű hegyét. Ma már nem stoppolunk. Az elaggott zoknikat kidobjuk és újakat veszünk helyettük.

Peti kutya

Megszólalt a kislányom. Ezt írta:

 


Szia Anya! 

Képzeld, tegnap ez a kutya várt a kapu előtt, és úgy üdvözölt
minket, mintha a miénk lenne. Kicsit gömböc, pitbullszerű, de kisebb
kutya, aki rém cuki volt a kabátjában, és sok-sok puszit osztott ki
nekünk. Elment Tusiékkal sétálni, és éjjel is hallottam, hogy ugat a
kertben. Még reggel is itt volt, úgyhogy írtam a hegyi lakók
Facebook-oldalára(mert van ilyen), hogy ismeri-e valaki, tudják-e ki a
gazdája, és feltöltöttem az eb fotóját. Van egy állatvédő a hegyen, ő válaszolt, hogy segíteni fog, és mire délután
hazaértem, már mindent elintézett. Kijött autóval, levette a kutyáról a
kabátot (nem szabad folyamatosan a kutyán tartani), alatta csúnya
bőrkiütések voltak. Bemérte a kutya chipjét, és hívta ennek alapján a
gazdát is, aki nem vette fel a telefont. Már elindult a kutyával az
egyik menhelyre, amikor mégis felvette a gazda. Kiderült, hogy itt lakik
a közelben, több kutyát tart láncon, és nagyon rosszak a
körülmények. De mégis vissza kellett adni neki Petit (Panni nevezte el
így). Az állatvédő gondoskodik róla, hogy a többi kutyának is jobb sorsa legyen.

Már majdnem ajánlkoztam(telefonon beszéltünk, mire hazaértem, mindez már lezajlott), hogy
befogadom Petit, de aztán inkább hallgattam, talán mégsem lenne olyan jó
ötlet. Remélem, egyszer jó helyre kerül, nagyon-nagyon édes állat! 

Bocs, hogy ennyit írtam róla, ezzel telt a mai nap... 

Sok-sok puszi (Petitől is)! 
 


IMG-20170301-WA0000.jpg

Nekem az igazi irodalom hiányzik

Például, ahogyan Parti Nagy Lajos az ő költőtársához fordul:

Tandorírt vers

Kedves Dezső, ki mindent tandorírtál,

amire szó volt és lett volna rá,

erdőnyi fát ki nyelvvé géppapírtál,

ahogy a nagy Reimerling mondaná,

kedves Dezső, ki ennyit írni bírtál,

a mesterünk vagy így és úgy, naná,

te isten büféjében dús papírtál,

el sem bírná, ki körbehordaná,

hát körbeállunk kiskanálni szépen,

kedves Dezső, hisz áll a mű középen,

az ismerős és titkos tandarab,

felnőttünk rajtad, mintha nyelvkovászon,

lobogjon néked hatvan rőfnyi vászon,

ki egymagad vagy nálad tandoribb.

Az irónia eszköze a metafizika nyelvbe írt „programját” hivatott kibillenteni a nyugatos-újholdas poétikák rendjéből. (xiii.) Nyelvi humor: „Az én hazám kopott kabátú, / de nékem zizzenő dzsoging, / szemében egy-egy szívlapát bú, / csuklik kicsit, kicsit meging, / a forma rácsán rendre átbú / (bár össze kéne tartanom) / a szertelóbált kezü-lábú, / de hazafias tartalom, / mit illenék kitöltenem: / hazám hazám te min – de nem.” (Szívlapát) (xiv.) Alkalmiság: ez jó is, rossz is. A kötet anyaga magán viseli a nyomát. A romantikus költészet gyanakodva figyelte, az homage-versek, köszöntők, pasztizsok, etc. azonban egy nagyon tág jelentésmezőt nyitnak meg a versszövegek előtt. (xv.) Nagyfokú életismeret. Na, most erre azt mondhatja a kedves Olvasó, hogy akkor meg miről szövegelt eddig a Szerző, hogy az ’élet’ az mindig ’szöveg’? Hát ezt ismeri a Parti Nagy-vers, ezt a szöveget, mondjuk így: saját poétikáját!

Borbély Szilárd írta, amikor még élt. Kádáriában éltem én is:, a parnasszus.hu-ban közölt elemzésében szólta ezt a Grafitneszről.

Tudtam, hogy valami jó is lesz nemsokára

Kis unokámat a cége kiajánlotta a BMW-hez egy konkrét bérmunkára, mégpedig az autókölcsönző részleg webdizájnjának megújítására. Itthon ezek a fogalmak többé-kevésbé unalmas hivatali munkának látszanak, de Münchenben egy ekkora cég vállalati struktúrájában minden másképpen van, mint ahogy  az én harminc éves emlékeim között előfordul.

Az itteni (pesti) informatikai bérmunkákkal foglalkozó cég már több éve nagy jövőt jósolt a kicsi unokámnak, és tényleg segítették mindenben. A főnöke kikísérte Münchenbe a németországi megrendelő vezérigazgatójához, aki autóval várta őket a reptéren. Kis unokámnak az irodaházban anélkül, hogy felkészítették volna, mindjárt  prezentációt kellett tartania 7 db legutóbbi fejlesztéséről, angolul. Minden angolul ment, egyedül a nevét tudták helyesen kimondani, amitől az unokám meg volt hatva, mert itthon nincs hozzászokva,  hogy  fel tudják olvasni papírról akár, a vezetéknevét.

 Az is érdekes volt, hogy elvitték enni valami dizájnos keleti étterembe, fehér kolbászt evett  (majd kifordult a szájából), mindezek után a vezérigazgató házába mentek, ott elvoltak éjfélig, utána zenéltek. Az egész kinti stáb jazzrajongó. A vezérnek óriási zeneszobája van hangszerekkel az alagsorban, az unokám gitározott meg vokálozott a számaikhoz.
Ez is véletlen volt, meglepte vele a kintieket. Az unokám itthon az élettársával saját zenekart tart fönn, holnap este is mennek, fellépésük lesz vidéken. A párja basszgitáron játszik.
Münchenbe tehát olyan munkaerő kell, aki nemcsak informatikus, hanem amatőr zenész is. :))) A mai napról még nem jött híradás, de nekem ennyi elég a boldogsághoz.

Bérces néni

Ő volt az első a faluban, aki elhívott magához egy kis beszélgetésre. A költözésünk évében még senkit sem ismertünk, de tájékozódtunk. Nála például akkoriban tisztított diót lehetett kapni, így adódott, hogy meglátogattuk. Ennyire kedvesen és családiasan nemhogy a faluban, másutt sem fogadtak bennünket. Zserbót sütött hétköznapi fényes délutánra, még ki se hűlt, olyan friss süteménnyel várt minket. Nemcsak a dió minősége volt a garancia a további jó kapcsolatra, hanem  élettörtének sok epizódja is összekötött bennünket. Attól kezdve sokszor meglátogattuk, esetleg valamelyikünk egyedül,  hogy a régi időkről beszélgessünk.

Bérces néni férje bányász volt. Minden nap, mielőtt leszállt volna a tárnába, elbúcsúztak egymástól.  Engem ez nagyon megrázott.  Megértettem, hogy a bánya minden műszaki biztonsági előírástól függetlenül veszélyes terület  Az itthon maradó nők szorongva imádkoztak  kegyelemért, hogy a családfő élve jusson haza estére. Minden nap hálát adtak Istennek, ha nem történt baj, és ha mégis, elfogadták alázattal és nem lázongtak, nem átkozódtak.

A csolnoki bányászat története a helyi bányászmúzeum honlapján olvasható. Két-három évente volt vízbetörés, sujtólégrobbanás, bányaomlás. Évtizedek óta történt, hogy örökre ottmaradt kilenc bányász a hegy belsejében...  nem lehetett fölhozni őket azóta sem.
Ilyeneket élt meg Bérces néni türelemmel és szeretettel. Két fekete templomi zászló lengett a ravatala  mellett, mintha a bányászözvegyek jelképe lett volna. Búcsúztatója megrendítő, egyben felemelő volt.

Viszonylagos értékek

Matematika az óvodában. Itt következik egy módszertani tanulmány részlete arról, hogyan történik az összehasonlítás, a mérés és a számosság kialakítása az óvodások elméjében.

Pontosan úgy, mint az aranytárgyak összehasonlítása választás alapján a felnőttnek mondott egyének körében:

"A következő nagy lépés az absztrahálás felé, amikor már nemcsak összehasonlítunk halmazokat és összemérünk mennyiségeket, hanem már számmal is nevesítjük a halmazok elemszámát és megmondjuk, hogy a mérendő mennyiség hányszorosa a közvetítő mértékegységnek. Ez még azonban nem az absztrakt számfogalom kialakulása. Az absztrakt számfogalom akkor alakul ki, amikor a gyermek összetartozónak tekinti azokat a halmazokat, amelyek ugyanannyi elemszámmal rendelkeznek, függetlenül attól, hogy milyen elemeket tartalmaz, és ezt a közös tulajdonságot egy természetes számmal nevesíti.

A számfogalom alakításakor tartsuk szem előtt, hogy a mérőszámok is fontos szerepet töltenek be a számfogalom kialakításában, azonban mégis viszonylagos számok, hiszen függnek a mértékegység választásától.

A halmazok elemszámának számmal való jellemzését úgy végezzük, hogy kezdjük sorban megszámolni az elemeket. Amikor már nem tudok tovább számolni, mert nincs több elem, akkor az utoljára kimondott szám a halmaz számossága. Asztalra kihelyezünk gombokat, építőkockákat, pálcikákat, korongokat. Utána megbeszéljük ki mennyit vett el."

Vagy: hat jégcsap lóg az ágon. Mindegyiknek neve van.  Vajon melyik olvad el leghamarabb, és ha már mind elolvadt, megmarad-e a nevük?