Budapestről akár kék busszal is ki lehet menni Solymárra,
ott a Kökörcsin utcai megállóban leszállunk, és a sárga jelzés mentén nem
egészen fél óra alatt eljutunk a forráshoz. Most elég bővizű, még egy kis
vízesése is van egy fentebbi szakaszán, de a meleg száraz nyarakon sokszor
kiszárad. Most a március 15-i ünnepnapon
az enyémek kirándultak a forráshoz.
2017. március 18., szombat
2017. március 2., csütörtök
A bádogasztaltól a komódig
Amikor még dézsában
mosogattunk, és mellette egy másikban tartottuk az öblítővizet, a tiszta edényt amúgy nedvesen az egész asztalt befedő, tálcaformára meghajlított fémborításra rakosgattuk. Ez volt "a bádog" dédanyánk szóhasználata szerint. Aki törölgetett, mindjárt elvette az edényt, aki pakolászott, a legtöbbet mozgott a konyhaszekrény, a kamra meg az asztal között. Mosogatás közben az éppen soros pária időnként kicsavarta a mosogatórongyot, és felitatta vele a bádogról az összegyűlt vizet. A háború alatt és után volt ez így, végig az ötvenes években.
*
A bádogasztal jól szolgált például befőzéskor. A forró edényt teli befőttes üvegekkel elég volt rátenni, onnan kapkodta ki dédanyánk és sorakoztatta enyhén foltos plédbe a száraz dunsztra várakozó befőtteket, lekvárokat.
Jeles művelet folyt a bádogasztalon, amikor az alkalmazottak megjöttek a piacról, és megkezdték a tyúk vagy más tollas lény feldolgozását. Mariska bejárónő feltette a szemüvegét, a forró vízzel teli horganyzott fazékban jól megmártogatta, majd a bádogasztalra dobta a csapzott madarat. Az szegény ilyenkor már egy szót se szólt, csendben várta, hogyan lesz belőle pörkölt vagy leves vagy egyéb ennivaló a nagy családnak.
A bádogasztalon kezdődött a koppasztás. Elég volt újságpapírral arrébb taszigálni a nedves tollakat, utána célszerűen következett a bontás, darabolás. A szennyezett fémlapot könnyen lehetett tiszítani. Most jut eszembe, a hentesnél még mostanában is ilyen bádoggal fedett munkaasztalon hevernek a húsok, ahogyan a dédanyám sok évtizeddel ezelőtti konyhájában láttam.
*
Régi lakásunkban nagyapám és apám saját íróasztalaiknál dolgoztak. Nagyapa földrajz szakos lévén, a világ folyamatai közül a gazdaságföldrajzot preferálta, földgömbje, térképei közül most is megvan még néhány.
Édesapám nyelvszakos volt. Asztalánál dolgozatokat javított, és ha elkészült, kedves céduláit rendezte az olasz jövevényszavakról tervezett tanulmányához. Persze, semmi nem lett belőle. A háború után átképezték orosz szakosnak, vagy mehetett volna segédmunkásnak az iparba.
Anyu az étkezőasztal egyik felét foglalta el a javítani való dolgozatfüzetekkel. Nem szeretett leülni, inkább térdelt a kinyitott füzetek fölött.
*
Nálunk mindig mindenki dolgozott. Dédanyánk ebéd után kihúzta a leharcolt komódja középső fiókját, onnan vette elő a hímzését vagy a kötését. Ugyanitt vesszőkosárban gyűjtötte a kilyukadt zoknikat. A halom tetején szépen esztergált, a használattól fényesre kopott stoppolófa várta, ki fogja kézbe venni. Ügyetlen voltam ugyan, de stoppolni megtanított a dédi. Ha nagy volt a lyuk, körbehúzkodtuk a szélek mentén, majd a függőlegesen bevarrott szálakat keresztbe öltögettük le-föl, le-föl bújtatva a varrótű hegyét. Ma már nem stoppolunk. Az elaggott zoknikat kidobjuk és újakat veszünk helyettük.
Peti kutya
Megszólalt a kislányom. Ezt írta:
Szia Anya! Képzeld, tegnap ez a kutya várt a kapu előtt, és úgy üdvözölt minket, mintha a miénk lenne. Kicsit gömböc, pitbullszerű, de kisebb kutya, aki rém cuki volt a kabátjában, és sok-sok puszit osztott ki nekünk. Elment Tusiékkal sétálni, és éjjel is hallottam, hogy ugat a kertben. Még reggel is itt volt, úgyhogy írtam a hegyi lakók Facebook-oldalára(mert van ilyen), hogy ismeri-e valaki, tudják-e ki a gazdája, és feltöltöttem az eb fotóját. Van egy állatvédő a hegyen, ő válaszolt, hogy segíteni fog, és mire délután hazaértem, már mindent elintézett. Kijött autóval, levette a kutyáról a kabátot (nem szabad folyamatosan a kutyán tartani), alatta csúnya bőrkiütések voltak. Bemérte a kutya chipjét, és hívta ennek alapján a gazdát is, aki nem vette fel a telefont. Már elindult a kutyával az egyik menhelyre, amikor mégis felvette a gazda. Kiderült, hogy itt lakik a közelben, több kutyát tart láncon, és nagyon rosszak a körülmények. De mégis vissza kellett adni neki Petit (Panni nevezte el így). Az állatvédő gondoskodik róla, hogy a többi kutyának is jobb sorsa legyen.
Már majdnem ajánlkoztam(telefonon beszéltünk, mire hazaértem, mindez már lezajlott), hogy befogadom Petit, de aztán inkább hallgattam, talán mégsem lenne olyan jó ötlet. Remélem, egyszer jó helyre kerül, nagyon-nagyon édes állat! Bocs, hogy ennyit írtam róla, ezzel telt a mai nap... Sok-sok puszi (Petitől is)! IMG-20170301-WA0000.jpg
2017. február 18., szombat
Nekem az igazi irodalom hiányzik
Például, ahogyan Parti Nagy Lajos az ő költőtársához fordul:
Tandorírt vers
Kedves Dezső, ki mindent tandorírtál,
amire szó volt és lett volna rá,
erdőnyi fát ki nyelvvé géppapírtál,
ahogy a nagy Reimerling mondaná,
kedves Dezső, ki ennyit írni bírtál,
a mesterünk vagy így és úgy, naná,
te isten büféjében dús papírtál,
el sem bírná, ki körbehordaná,
hát körbeállunk kiskanálni szépen,
kedves Dezső, hisz áll a mű középen,
az ismerős és titkos tandarab,
felnőttünk rajtad, mintha nyelvkovászon,
lobogjon néked hatvan rőfnyi vászon,
ki egymagad vagy nálad tandoribb.
Az irónia eszköze a metafizika nyelvbe írt „programját”
hivatott kibillenteni a nyugatos-újholdas poétikák rendjéből. (xiii.) Nyelvi
humor: „Az én hazám kopott kabátú, / de nékem zizzenő dzsoging, / szemében
egy-egy szívlapát bú, / csuklik kicsit, kicsit meging, / a forma rácsán rendre
átbú / (bár össze kéne tartanom) / a szertelóbált kezü-lábú, / de hazafias
tartalom, / mit illenék kitöltenem: / hazám hazám te min – de nem.” (Szívlapát)
(xiv.) Alkalmiság: ez jó is, rossz is. A kötet anyaga magán viseli a
nyomát. A romantikus költészet gyanakodva figyelte, az homage-versek,
köszöntők, pasztizsok, etc. azonban egy nagyon tág jelentésmezőt nyitnak meg a
versszövegek előtt. (xv.) Nagyfokú életismeret. Na, most erre azt
mondhatja a kedves Olvasó, hogy akkor meg miről szövegelt eddig a Szerző, hogy
az ’élet’ az mindig ’szöveg’? Hát ezt ismeri a Parti Nagy-vers, ezt a szöveget,
mondjuk így: saját poétikáját!
Borbély Szilárd írta, amikor még élt. Kádáriában éltem
én is:, a parnasszus.hu-ban közölt elemzésében szólta ezt a Grafitneszről.
2017. február 11., szombat
Tudtam, hogy valami jó is lesz nemsokára
Kis unokámat a
cége kiajánlotta a BMW-hez egy konkrét bérmunkára, mégpedig az
autókölcsönző részleg webdizájnjának megújítására. Itthon ezek a fogalmak
többé-kevésbé unalmas hivatali munkának látszanak, de Münchenben egy
ekkora cég vállalati struktúrájában minden másképpen van, mint ahogy az
én harminc éves emlékeim között előfordul.
Az itteni (pesti) informatikai bérmunkákkal foglalkozó cég már több éve nagy jövőt jósolt a kicsi unokámnak, és tényleg segítették mindenben. A főnöke kikísérte Münchenbe a németországi megrendelő vezérigazgatójához, aki autóval várta őket a reptéren. Kis unokámnak az irodaházban anélkül, hogy felkészítették volna, mindjárt prezentációt kellett tartania 7 db legutóbbi fejlesztéséről, angolul. Minden angolul ment, egyedül a nevét tudták helyesen kimondani, amitől az unokám meg volt hatva, mert itthon nincs hozzászokva, hogy fel tudják olvasni papírról akár, a vezetéknevét.
Az is érdekes volt, hogy elvitték enni valami dizájnos keleti étterembe, fehér kolbászt evett (majd kifordult a szájából), mindezek után a vezérigazgató házába mentek, ott elvoltak éjfélig, utána zenéltek. Az egész kinti stáb jazzrajongó. A vezérnek óriási zeneszobája van hangszerekkel az alagsorban, az unokám gitározott meg vokálozott a számaikhoz.
Ez is véletlen volt, meglepte vele a kintieket. Az unokám itthon az élettársával saját zenekart tart fönn, holnap este is mennek, fellépésük lesz vidéken. A párja basszgitáron játszik.
Münchenbe tehát olyan munkaerő kell, aki nemcsak informatikus, hanem amatőr zenész is. :))) A mai napról még nem jött híradás, de nekem ennyi elég a boldogsághoz.
Az itteni (pesti) informatikai bérmunkákkal foglalkozó cég már több éve nagy jövőt jósolt a kicsi unokámnak, és tényleg segítették mindenben. A főnöke kikísérte Münchenbe a németországi megrendelő vezérigazgatójához, aki autóval várta őket a reptéren. Kis unokámnak az irodaházban anélkül, hogy felkészítették volna, mindjárt prezentációt kellett tartania 7 db legutóbbi fejlesztéséről, angolul. Minden angolul ment, egyedül a nevét tudták helyesen kimondani, amitől az unokám meg volt hatva, mert itthon nincs hozzászokva, hogy fel tudják olvasni papírról akár, a vezetéknevét.
Az is érdekes volt, hogy elvitték enni valami dizájnos keleti étterembe, fehér kolbászt evett (majd kifordult a szájából), mindezek után a vezérigazgató házába mentek, ott elvoltak éjfélig, utána zenéltek. Az egész kinti stáb jazzrajongó. A vezérnek óriási zeneszobája van hangszerekkel az alagsorban, az unokám gitározott meg vokálozott a számaikhoz.
Ez is véletlen volt, meglepte vele a kintieket. Az unokám itthon az élettársával saját zenekart tart fönn, holnap este is mennek, fellépésük lesz vidéken. A párja basszgitáron játszik.
Münchenbe tehát olyan munkaerő kell, aki nemcsak informatikus, hanem amatőr zenész is. :))) A mai napról még nem jött híradás, de nekem ennyi elég a boldogsághoz.
2017. február 9., csütörtök
Bérces néni
Ő volt az első a faluban, aki elhívott magához egy kis
beszélgetésre. A költözésünk évében még senkit sem ismertünk, de tájékozódtunk.
Nála például akkoriban tisztított diót lehetett kapni, így adódott, hogy
meglátogattuk. Ennyire kedvesen és családiasan nemhogy a faluban, másutt sem
fogadtak bennünket. Zserbót sütött hétköznapi fényes délutánra, még ki se hűlt,
olyan friss süteménnyel várt minket. Nemcsak a dió minősége volt a garancia a
további jó kapcsolatra, hanem
élettörtének sok epizódja is összekötött bennünket. Attól kezdve sokszor
meglátogattuk, esetleg valamelyikünk egyedül,
hogy a régi időkről beszélgessünk.
Bérces néni férje bányász volt. Minden nap, mielőtt leszállt
volna a tárnába, elbúcsúztak egymástól. Engem ez nagyon megrázott. Megértettem, hogy a bánya minden műszaki
biztonsági előírástól függetlenül veszélyes terület Az itthon maradó nők szorongva imádkoztak kegyelemért, hogy a családfő élve jusson haza
estére. Minden nap hálát adtak Istennek, ha nem történt baj, és ha mégis, elfogadták
alázattal és nem lázongtak, nem átkozódtak.
A csolnoki bányászat története a helyi bányászmúzeum
honlapján olvasható. Két-három évente volt vízbetörés, sujtólégrobbanás,
bányaomlás. Évtizedek óta történt, hogy örökre ottmaradt kilenc bányász a hegy belsejében... nem lehetett fölhozni őket azóta sem.
Ilyeneket élt meg Bérces néni türelemmel és szeretettel. Két fekete templomi zászló lengett a ravatala mellett, mintha a bányászözvegyek jelképe lett volna. Búcsúztatója megrendítő, egyben felemelő volt.
Ilyeneket élt meg Bérces néni türelemmel és szeretettel. Két fekete templomi zászló lengett a ravatala mellett, mintha a bányászözvegyek jelképe lett volna. Búcsúztatója megrendítő, egyben felemelő volt.
2017. február 2., csütörtök
Viszonylagos értékek
Matematika az óvodában. Itt következik egy módszertani tanulmány részlete arról, hogyan történik az
összehasonlítás, a mérés és a számosság kialakítása az óvodások elméjében.
Pontosan úgy, mint az aranytárgyak összehasonlítása
választás alapján a felnőttnek mondott egyének körében:
"A következő nagy lépés az
absztrahálás felé, amikor már nemcsak összehasonlítunk halmazokat és
összemérünk mennyiségeket, hanem már számmal is nevesítjük a halmazok
elemszámát és megmondjuk, hogy a mérendő mennyiség hányszorosa a közvetítő mértékegységnek.
Ez még azonban nem az absztrakt számfogalom kialakulása. Az absztrakt
számfogalom akkor alakul ki, amikor a gyermek összetartozónak tekinti azokat a
halmazokat, amelyek ugyanannyi elemszámmal rendelkeznek, függetlenül attól,
hogy milyen elemeket tartalmaz, és ezt a közös tulajdonságot egy természetes
számmal nevesíti.
A számfogalom alakításakor tartsuk
szem előtt, hogy a mérőszámok is fontos szerepet töltenek be a számfogalom
kialakításában, azonban mégis viszonylagos számok, hiszen függnek a
mértékegység választásától.
A halmazok elemszámának számmal való
jellemzését úgy végezzük, hogy kezdjük sorban megszámolni az elemeket. Amikor
már nem tudok tovább számolni, mert nincs több elem, akkor az utoljára
kimondott szám a halmaz számossága. Asztalra kihelyezünk gombokat,
építőkockákat, pálcikákat, korongokat. Utána megbeszéljük ki mennyit vett
el."
Vagy: hat jégcsap lóg az ágon.
Mindegyiknek neve van. Vajon melyik
olvad el leghamarabb, és ha már mind elolvadt, megmarad-e a nevük?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



