Tulipánterápia

Ezek a fényképek jóféle Olympus géppel készültek. A ház ura szerzett örömet, ha már nem tudok a tulipánágyáshoz evickélni, legalább a fotóin vegyem szemügyre, mit tudnak a hollandi kertészek.

Nézzük meg hátulról is:

Ezen a képen a rózsabokor is látszik:

Közeledünk!

Nem vitás, melyik a legszebb:

Itt van az egyetlen rózsaszín példány teljes pompájában:

Testvérek sárgában:

Újra együtt:

Térdszalagrendet küldök Esztergomba

Bár nem vagyok egy Salisbury grófnő, térdszalagom van, illetve volt ez idáig.

Történt, hogy a háromnapos nemzeti ünnep előestéjén szilánkosra zúztam a bal lábfejemet, amelynek dagadását és fájdalmasságát kénytelenek voltunk bemutatni az ügyeletes sürgősségi ellátó helyen. Az ottani, több órás várakozás után készült röntgenképek mutatták meg, mi történt avatag csontjaimmal. Feldagadt a talpam is, fájt, hiába próbáltam a kezelőcipőnek nevezett otromba tárgyat a törött lábfejemre erőltetni.

Telt-múlt az idő, tíz nap alatt  kétszer voltunk kontrollon, ellenőrizendő, javul-e a lábam. A röntgen szerint nem javult, viszont lelappadt a talpam. A pavilonok között tolószékben tologatott szegény férjem, kimelegedve a sürgősségi épület folyosójáról elorzott szék szállításában és lázasan a száz beteg között megszerzett influenzája miatt.

A harmadik kontroll (10-től 2-ig várva a bebocsáttatásra) gyászos eredménnyel zárult: a doktor úr aláíratta velem, hogy nem viselem a kezelőcipőt, és a kilátásba helyezett műtétre sem tartok igényt. Mert nem. (Gondoltam, megyek másik orvoshoz Pestre. Mellesleg voltam ott  is. A cipőt fölöslegesnek találta, a térd alatti vérömlenyre jegelést javasolt. Műtétet csak akkor, ha 20 éves lennék. Megnyugtatott, hogy bármit mutat is a röntgen, idővel helyre jön a lábam.)

 Húsvét után mégis használatba vettem a gyógycipőt,  már nem fájdította a talpamat. Viszont a  cipőben kifordított lábfejjel lépegettem, hiszen doktor Sz.I. erősen a lelkemre kötötte: csak a sarkamra lépjek, ezt meg másképpen nem tudtam teljesíteni az eredendően iksz formájú térdem miatt. Hogy miféle statikai meggondolásból működött ilyen módon a lábam, azt nem értem magam sem, viszont az újabb két hét (és gyakoribb mozgás?) múlva a térdem megdagadt, forró és vörös lett, miközben az eséskor keletkezett vérömleny szépen felszívódni látszott.

Vajon összeforrt-e a törés? Sose fogom megtudni. Elmentünk a körzeti orvoshoz is, kikértük a véleményét. Szerinte a rendellenes tartás miatt gyulladtak be a hajszálerek a térdízülettel együtt. Óvatosan tudok állni, lépegetek mint egy exkavátor, naponta fél órát. Ha a térdem nem fájna, nem keményedett és vastagodott volna meg a térdszalagom, akár kirándulni is mehetnék. Esetleg az esztergomi traumatológiának ajándékozzam mint egyszeri és visszavonhatatlan kitüntetést?

Külön elismerésben részesülhet a termetes éjszakai röntgenorvos. Sajátos vidéki  humoránál volt, amikor utánam hozta a méretre állítható lyukacsos botomat és ezt a szózatot intézte hozzám:

- Mamika, a géppuskáját nálam felejtette!

Bob Dylan népzenei gyűjtéséről

MINIESSZÉ HANGFELVÉTELEKKEL

Boka Roy vendégblogger írása

Az 1967. év nagy folk-gyűjtéséből, amelynek során több mint 100 felvétel készült, maga Bob Dylan jelentetett meg egyéni szerkesztésű albumot 1975-ben Basement tapes címmel (alagsori szalagok - a pincekocsmát, az ott készült felvételeket jelentik). A felvételeknél azt az elvet követte, hogy a zenekarok és előadók a saját számaikat adják elő. Az idegen számok kizárásán kívül más érvényes követelmény nem volt. A felvételekbe Dylan személyesen is besegített, sőt a Clothesline Saga (A ruhaszárító kötél balladája) című számot ő énekli az eredeti alapján, mert a felvételével - állítólag - elégedetlen volt. Valószínűbb azonban, hogy nagyon megtetszett neki, és azt akarta, hogy ez legyen a lemez vezető száma. Némely felvételen hallható, hogy Dylan kezdi el a nótát, aztán zendít rá az énekesnő (Every Day), a másikon az eredeti előadóval együtt énekel (Lo and Behold), a Mebaby-t (Babám) is részben ő adja elő. A lemezen közreadott felvételek meglehetősen kötetlenek, az utóbb említett számot például kétszer kezdik el, amit később sem töröltek. Mindez egyáltalán nem zavaró, mert Dylan iszonyúan jól ráérzett a dalok stílusára, hangulatára, és az egész attrakció a "just now going" ("éppen most adják elő") eleven benyomását és hangulatát kelti fel bennünk.

A Basement tapes lemezborítója

Bob Dylan nem riad vissza a gyengébben sikerült felvételek közreadásától sem, ha beleillik koncepciójába. Szándékát egy interjúban úgy fogalmazta meg, hogy olyan zenét szeretne megszólaltatni, amilyet Amerika addig még nem hallott. Vannak a lemezen egészen kiváló előadások, jobbára blues hangvételűek. Tehetséges amatőr zenészek és énekes szólaltatják meg például az Expressmant vagy a Mingle wood című nótákat. Az összes felvétel különleges értéket képvisel, egy kultúra megjelenései és korabeli szociográfikus tükörkép arról, hogyan töltötték az együttlétre, pihenésre, szórakozásra szánt idejüket az amerikai vidék - elsősorban a kisvárosok - lakói a múlt század közepén és az utána következő egy-két évtizedben.

14 felvételt hallgathatunk meg a lemezről, legtöbbjüket kissé rövidítve. Ne csodálkozzunk rajta, hogy a hatvanas-hetvenes évek amerikai folksongjaiban elektromos gitárok, szintetizátor, hangosított fúvósok stb. hangját halljuk. Az amerikai folkmusic nem archaizál, a legfontosabb jellemzője nem a régiesség, hanem a személyesség: az eredeti mű, a saját hangszerelés és az egyéni előadásmód. Természetesen a szerzők és az előadók nem vonhatták ki magukat más zenék, dalok hatása alól, így aztán azon sem kell meglepődnünk, hogy néhány előadás ismerősnek tűnik. Lehetséges azonban, hogy - horribile dictu! - éppen a Dylan menedzselte felvételek hatottak másokra, s az eredetit mi nem ismertük eddig.

A jogi vonatkozásokról annyit, hogy ezek a zenei fájlok nem a lemezről, hanem az internetről származnak. Méghozzá Bob Dylan (egyik?) hivatalos weblapjáról, ahonnan akkor - mintegy 10-12 éve - még szabadon letölthetőek voltak. Ma már ez a lehetőség megszűnt, ám az akkor érvényes szabályok szerint a felvételek közreadása jogtiszta.

Sajnos, a blogger.com oldalán nem lehet zenét közreadni, csak a youtube-ról, a mi gyűjtésünk viszont nem onnan származik. Ezért adok egy linket a saját weboldalamhoz, ott szépen végig lehet hallgatni  a fent említett nótákat:

 http://www.hippocampele.com/alkalmi_koll/bobdylan.html

Augusztus huszadika után mindig elromlik az idő

Nem nagy baj, addig úgyis megünnepeljük a család összes augusztusi napját. A hagyományos kerti partin régen Anyu születés-és névnapja volt a fő attrakció, igaz, van másik Zsuzsika a családban. Kati éppen az én névnapomon született. Augusztusban Krisztina, Ilona, Mária, Boglárka és Lajos  is  névnapoznak, a kislányom születésnapja 19-én,  Nagyikáé 20-án volt.

Jó, hogy a házbeli fényképész megcsinálta ezt a képet a kislányomról meg rólam. Legalább elhiszem, hogy voltam huszonöt éves, és nagyon sok öröm várt még ránk akár a mai napig.

 A szűk család az augusztusi ünnepekre - ha a házassági évfordulójukat is ünneplő unokahugomék  partijára a teljes létszámot sikerül összetrombitálni - harmincöt fővel képviseli magát.

Ezen a régi fotón a terasz korlátján kapaszkodunk 1948-ban, talán Húsvétkor. Kati elég vacak kisbaba volt, csak a haja volt nagyobb, mint a többi egyévesé. E. dacosan élt, én meg vidáman. Ha úgy adódott, hogy éljek, akkor hozzuk ki belőle a legjobbat, amit lehet.

Van itt egy későbbi képünk is Anyuval. 2004 körül készült. Milyen jó, hogy fogalmunk sem volt, mit tartogat az elkövetkező tíz év! A terasz korlátja nem változott.

Az utóbbi időben egyre inkább fogyunk. Néhány év alatt elvesztettük Anyut, Katit, anyu testvérét és sógorát, egy unokát, ez év augusztusában az utolsó nagynéninket. Hihetetlen! Azt éreztük természetesnek, hogy mindig együtt leszünk, és sok évig úgy is volt. Ha visszaszámolok, Nagyika halála után, tehát 1965-től 1995-ig senkink se halt meg. Gyarapodtunk. Sorra születtek a testvéreim gyerekei, unokái.  És akkor Édesapánk elindította a sort.  Most én vagyok a legöregebb.

Szegedtől messzire települtünk le. Nem tudunk már hosszabb utazásra vállalkozni. Az "augusztusi ünnepeken" sem tudtunk részt venni, pedig milyen nagy szeretettel hívtak és vártak.

A fenti sárga rózsacsokor legyen a rendezőké.

A temetőkbe egy-egy szálat gondolok ebből a rózsából.

Úri divat az emeleten

Ezt írták egy táblára a Flórián földszintjén, ahol már vagy egy éve nem jártam, és azóta minden megváltozott. Különösen érdekes, hogy urak ízléséhez igazodnak. Régebben kimondottan retro hely volt a lakóházunkkal együtt  (de jó, hogy már nem ott lakunk).

Az emeleten megtekintettem, milyen az úri divat, hát, leértékelve 22 ezerért vesztegetik a nyári zakókat, nem valami jó szabásúak egyébként, ám kiírták azt is, hogy "új divat, itt a bambusz", alatta kisbetűkkel, hogy mit adnak bambuszból tízezerért. Talán sétapálcát?   Közelebbről szemügyre vettem a kirakatot:  bambuszingeket árulnak. Gondoltam, megnézem, milyen anyag az a bambusz anyag, elég jó viselet-e nyárra, különösen uraknak.

Közben a lépcsőkorlát mellett megállt egy erősen középkorú nő a biztonsági őr mellett, és megkérte, hogy húzza föl a blúzának a hátán a cipzárt. A szintén középkorú őr először felhúzta a szemödökét, de aztán a cipzárt is felhúzta, majd hamar elfordult. A kék pólója hátán ekkor lett olvasható a felirat: Biztonsági Szolgálat. Mit mondjak,  alig bírtam ki a jelenetet röhögés nélkül...

A Firenze Divatház - szintén az emeleten - régebbi bolt. Télikabáttól a frottírtörülközőig minden van benne, csupa EU gyártmány. Nem igazán elegáns holmik, áruk az viszont van.... Az üzlet hátsó sarkában új részleget rendeztek be: vintage lakberendezés minden mennyiségben. Például képkeretek vaskos drapp szövetből, rózsaszín művirág díszekkel cifrázva. Sok barna kerámia váza gipszből formált rózsákkal, van köztük sárga is, nem mind piros (!). Díszdobozok, terítők, szőnyegek, kicsi szekreterek, ülőkék, mindet vintázsnak becézik. Jó lenne, ha a beszállítók is, meg az áruátvevők is megismerkednének előbb a vintázzsal, ezzel az újkeletű elektikus stílussal, és finomabb ízléssel válogatnák össze  a kínálatukat. Különben nem is érdekes. Ez legyen a legnagyobb bajunk!

Bokáig pezsgőben

Réz Pál életinterjúját éppen a napokban olvastam el. Azt, hogy meghalt, ma délután tudtam meg. Nagyon sajnálom, nagyra becsültem. A memoárja révén újra éltem egy jó időszakot a hetvenes évekből. A "piszén pisze kölyökmackó" újra dörmögte a Báthory utcai írótalálkozók anekdotáit, újra ízleltem munkaidő alatt egy kis "csé vitamint", Réz Pál életre keltette a múlt század keserves és felejthetetlen történeteit.

A Hungária Kávéház fölötti díszes-szecessziós palotában az elbeszélés idején irodaház működött. A mi könyvkiadónk a harmadik emelet belső sarkában, a Szépirodalmi a negyedik emelet hátsó traktusában húzódott meg. Ablakaink az Osvát utcára néztek. Közismert emberekkel a liftben lehetett találkozni. Sokan közülük félig piás állapotban váltották meg a világot. A könyv címe nemcsak erre utal.

A német megszállás napján a kamasz Réz Pál orvos édesapja pezsgőgyűjteményét vagdosta a földhöz a kamrában, nehogy a pribékek igyák meg. Anyja utána ment, és bokáig pezsgőben állva jól leteremtette.

Az emléksoroló könnyed hangvétele kizárja a drámát, pedig szó esik a munkaszolgálatról, az ötvenes évek fényes szellőiről, amikor a "szabadság elvtársak" úgy hangzott, mint a közösség akaratának kinyilvánítása, amikor a polgári származás, a nyelvtudás gyanakvásra adott okot, amikor egyes elvtársak följelentgették egymást, miközben a Szabad Nép félórákon a párt és a rendszerhűség szólamait skandálták, és hogy ezeken nevettek, bizalmi kérdés volt az írói körökben.

Hosszú emlékidéző szól ötvenhatról és az utána következett pártállami időkről. A Holmi megalapításáról örömmel beszélt, mert  új lendületet adott az irodalomszervező munkának.

 Akit érdekel a könyvkiadói műhelymunka, úgyis elolvassa a mára emlékirattá szelídült visszaemlékezést. Érdekes megismerni az embert, hogyan gondolkodott, hogyan alakult ki szerkesztői értéktudata, hogyan viszonyult másokhoz és a politika követelményeihez, hogyan vette semmibe a hajbókoló pályatársakat, kiket kedvelt és kikben csalódott, szóval a személyes megnyilatkozásaiban helyre tett néhány mérvadónak ismert irodalmárt is. Tanulmányozni érdemes, kiknek a nevét említette meg mint hiteles alkotókét, és az ötven-hatvan éven átívelő korszak nagy nevei közül kik azok, akik nem jutottak el az ő látóköréig.

A hangos memoárt névmutatóval látta el a könyv szerkesztője. Önálló olvasmány is lehetne:  életre hívta  a megidézett korszak tényeit és tanúit.

Végre lementem a kertbe

 Japán lonc az erkélyről nézve:


Mégse rágta ki télen a tulipánhagymákat a pocok:

Miért nem tudok a képek közé betenni egy-egy sor aláírást?
Szóval, a tulipánok után jön a kis körtefa, a legújabb szerzemény. Már három éves, de csak ősszel sikerült úgy metszenem, hogy tavaszra ekkora virágzást produkált.
A rózsaszín kis bokor is új, szintén három éve ültettük a vesszőt a nagy japánbirsről a kert végébe. Tavaly csak leveleket hozott, nem virágzott, most nekidurálta magát.
A kedvenc kis körtefám profilból. :)
A cseresznyefán a téli rügyek hirtelen duzzadtak meg, és néhány nap alatt kivirágoztak. Épp ideje, már csak egy üveg cseresznyebefőttünk maradt.
Ez a babarózsa először csak virágot szokott hozni, utána növeszti ki a leveleit. Most egyszerre hajtott ki mindent. Meleg volt neki a tél?