Arról a nagymamámról, akit nem ismertem

 

Ágika, nagyobbik unokám kért rá, hogy írjam le a felmenőim hölgytagjainak életét, esetleg ízes történeteikből valamennyit, hogy legyen képe, benyomása neki is, kitől mit örökölt, már ami főként az emberi, szellemi hagyatékot illeti.

Ehhez először bemutattam a leszármazási táblázatot, melyben föltüntettem Ági unokám üknagymamájának anyját és nagyanyját is, így keletkezett egy tisztességes idővonal 1850-től napjainkig. Ha valaki folytatja a mostani épkézláb utódok közül a történetfüzért, kb. 200 év családi hagyományaiból szemezgethet.

 

Ahány előd, annyi levél

(Részletek a második levelemből)

Tudom, megállapodtunk, hogy Mami (az én anyukám) következik, de egyre nyilvánvalóbb, hogy Mami élete és házassága nem megérthető a szüleitől örökölt és tanult életviteli és világnézeti normák nélkül. Mivel a nemrég napvilágra került írásos dokumentumok, levelek és jegyzetfüzetek, valamint Mami és testvére,Sárika szóbeli közlései nélkül egyoldalú kép bontakozna ki, megpróbálom Szekerke Irénke élettöredékeit ide leírni.

Irénke (az én nagymamám) a makói születésű Páhány Amália lánya volt. A fennmaradt fényképekből és kézírásos értesítéseiből, levelezőlapjaiból arra következtetek, hogy kissé hiú volt, valamint luxust igénylő várakozásai lehettek az élettel szemben. Nem tudom feloldani a furcsa képet: tanítványai, az első-másodikos elemisták valósággal bálványozták őt. Rendkívül jól magyarázhatott. Egyik, ugyanabból az első osztályából három kislány felnőttkorára akadémikus lett. Viccesen hangzik, de sztem, ha jól indítanak el valakit az élet útjain, fogékony lesz mindenre, ami érdeklődést vált ki belőle. Tehetségesen, szépen kézimunkázott, ezt is tanította rendes tanórán, a rajz és festeni tudásáról egy itthoni, bekeretezett akvarellje a bizonyság, mindössze 13 éves korában festette.

Valószínűnek tartom, hogy gyermekkorában jól elkényeztették, mindent megkapott, amit szeretett volna, viszont "megbecsülte magát". Ezt így mondták akkor. Szép ruháira láthatóan büszke volt és vigyázott rájuk, viszont felnőttebb korában megkövetelte ugyanezt a gyermekeitől is, sőt a férjétől is. Családi legendárium, hogy amikor a Szent Gellért utcai házat építették és kölcsönt kellett rá felvenni, hogy be lehessen fejezni, Irénke nagymamánk bundát akart karácsonyra, de hiába, a ház költségei miatt a férje nem engedte bundát venni. Valamikor ez idő tájt járt Irénke Párizsban, onnan írt és fennmaradt képeslapjai arról szólnak, hogy jól érzik magukat, férjét és édesanyját sokszor csókolja. Kivel lehetett a költséges utazáson, nem tudom. Mindenesetre a nagyapám nem volt ott.

Irénke nagymamám első szerelme egy katonatiszt volt, már a lánykérésen is túl voltak, amikor kiderült, hogy a vőlegénynek nincs pénze kaucióra. Irénke nagymamája, azaz Amália édesanyja ki tudta volna pengetni a kauciót, de nem akarta. Az indokairól nem tudok,csak gondolom, hogy nem a szívbéli gonoszság, hanem a józan ész vezérelte.

A módos polgári életvitel egyik eleme akkoriban a baráti társaságok összejövetelei, kártyapartik, családi ebédek voltak.A mi gyerekkorunkban ennek nyomai még léteztek, de nem olyan kötelező módon, mint ahogyan a Szekerke-házakban vitték. "Nagy házat vitt" - ez azt jelentette, hogy voltak fogadónapjaik a kérelmezők számára, kártyanapok, sokfogásos ebédek kötelező résztvevőkkel. Ezt úgy értem, hogy házassági évfordulók alkalmával pl. meghívták a plébánost, van is ilyen összkép Nagyikáék ötvenedik évfordulóján, ami pont olyan fényes és gazdag volt, mintha Szekerke háztartásban lett volna megszervezve.

Ebből csak az derül ki, hogy a középpolgár életvitelének elemei pontosan meg voltak szabva, a nézetek, a vélemények, az olvasnivalók, az ízléssel kiválasztott bútorok és berendezések a hasonszőrűek körében érvényesek voltak.

A viselkedés szabályai ugyancsak kötöttek voltak. Ha vendég érkezett, illett köszönteni annak is, aki nem volt jó kapcsolatban a vendéggel, de néhány barátságos kérdés után illett csak visszavonulni valamilyen belátható okra hivatkozva.

Színházba, hangversenyre rendszeresen jártak, ékszerek, alkalmi ruhák (a férfiaknak is: zsakett, frakk, szmoking, bizonyos fajta kalapok, gamásni télen, nyáron is zokni, hölgyeknek harisnya, mezítlábas cipőben nem jártak a polgári hölgyek. Kalapot szintén viseltek, minden alkalomra volt kalapjuk. Nyárra szalmakalap, de csak a piacra. Az új ház 1930 körül lett kész. Itt már volt fürdőszoba nagy vízmelegítős kályhával, külön szobája volt a cselédnek mosdószekrénnyel , cselédágyneművel (ez kockás durvább anyag volt, mint a háziak damaszt holmijai). Mindent külön mostak teknőben, mosónő járt a házhoz, bizonyos Jernei néni, aki a fiát ügyvédnek taníttatta, a felszabadulás után is évekig járt még hozzánk. Mosási napokon ebédre mindig bableves volt és valamilyen tészta, uzsonnát is kapott a mosónő ovális zománcos tányérban.

Szekerke Irén nagymamám férje, Dr Kováts József erdélyi származású, nagybirtokos apjának első gyermeke. Az erdélyi szokások szerint az első gyermeket taníttatták, a többiek gazdálkodással voltak kötelesek foglalkozni. Kováts nagyapám, azaz Mami édesapja szigorú, szabályokat következetesen betartó ember volt. Gyermekeit a nyári iskolai szünetben erdélyi rokonaihoz küldte nyaralni, hogy megismerjék az ottani magyar beszédet, a Trianon által elszakított hazát, a szokásokat, ételeket, embereket, a gazdálkodók életmódját. Ők szerényebben éltek, mint a dél-alföldi család, de igaz szeretettel fogadták Sárikát és Zsuzsikát, majd később minket, Lakner kislányokat is, mert a családi összetartás és ismeret nem szakadt meg az ősök halálával. ( Ma legközelebbi és szeretett erdélyi unokatestvérünk K. Ági, fenn van a fészbukon és Óbudán lakik az Auchan háta mögött a Dunaparton. Az ő Kováts nagypapája és a mi Kováts nagyapánk testvérek voltak, csak úgy megemlítem, mert most nem erről szól a történet.)

Ági unokatestvérünk szerint is a erdélyi családfő szigorú, sőt goromba természetű ember volt. Tőle vehette a példát a mi nagyapánk, amikor Zsuzsika kislányát föltette egy fal peremére, és bátorságot mutatva végig kellett járnia, pedig nagyon félt. Pénzügyekben családi gazdálkodási szabályokat hozott, az iskolában, ahol megbízott igazgató volt, a tanítványait  észszerű megtakarításokra ösztönözte. Bevezetett egy segélyszervezetet, ami arról szólt, hogy a végzett diákok volt iskolájukba egy- két évig pénzadományt küldtek a szegény és éppen tanulni kezdő tanulók számára, Egy idő után elég szép segélyszervezet épült föl ennek az ötletnek a segítségével a Női Felsőkereskedelmi Iskolában, ahogy azt 1948-ig nevezték.

Mami, vagyis az édesanyám az iskolájuk 100 éves évfordulójára írt egy cikket az iskola emlékkönyvébe. Megemlékezett az édesapjáról, akinek örökébe lépett ebben az iskolában, és mint igazgatóhelyettes ment nyugdíjba 30 évi tanári munkája végén.

 

A pók életének hossza

 Ismeretterjesztés, hírek, egyebek:

http://hvg.hu/elet/20180427_elkepeszto_kort_ert_meg_a_vilag_legoregebb_pokja#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2018_4_27

 

A közlemény tartalma

A világ legöregebb pókja 43 évig élt. Mert bokros terepen élt, helyben maradó életmódot folytatott, és az anyagcseréje is lassú volt. A tudósok azért tanulmányozták, hogy megtudják, hogyan élne túl egy atomháborút. Az éghajlatváltozásról közben szintén  előjelzéseket gyűjtöttek.

*

Nagyon kell vigyázni, miféle tudományos-ismeretterjesztő híradást fogadunk el igaznak. Először is, a híradás helye megbízható, az újság olvasott, jó színvonalat képvisel. De: a 43 évet élt pókról nem tudjuk, hány éves volt, amikor a "tudósok" tanulmányozni kezdték. Itt felmerül a kérdés, kik voltak azok a tudósok, és mennyi idős korukban kezdték el a kísérleti megfigyelést. Mint a következő mondatból kiderül: bokros terepen zajlott a munka, tehát ők is ott tartózkodtak 43 évig, valamint helyben maradtak, mint a pók, akit megfigyeltek. Szánandó tudósaink anyagcseréjével is probléma lehetett, ha életmódjukat a pókéhoz igazították.

A megfigyelés célja újabb kérdést vet fel. Ha a póknak egy esetleges atomháborút kellett volna átvészelnie, hogy a tudósok érdemleges megállapításokat tehessenek pókjuk ellenálló képességéről, úgy atomháborút kellett volna szítaniuk, hiszen a mondott időszakban az emberiség nem mutatott hajlandóságot egy atomháború kirobbantására. Azaz, a tudományos megfigyelés így lehetetlenné vált.
 Ehhez járul még az éghajlatváltozás tanulmányozása. Pókunk életviszonyaira bizonyára hatással lehetett  a jelenleg is zajló éghajlatváltozás, mely a Föld lakóinak évek óta egyre nagyobb problémát okoz. Úgy vélem, a bokros terepen élő és helyben maradó életmódot folytató pókok számára életvitelük önvédelmi fegyverként használható (legalább 43 évig).

*

Alig várom, lezárják-e és hogyan, a fenti tudományos kutatást.

 

Üzenetek

Üzenetek

 

Egy régebbi napi horoszkópomban érdekes figyelmeztetésre találtam :

Kedves Szűz!

Az emberek pontosan tudják,  hogyan dolgozzák fel az életükben előforduló tragédiákat és örömöket. Nem az a feladatod, hogy a szeretteidet megvédd ezektől a mély érzelmektől. Nem védhetsz meg senkit sem a saját érzelmeitől. Csak annyit tehetsz, hogy ott vagy, amikor szükség van rád. Annyit tehetsz, hogy segítesz annak, aki segítséget kér tőled, és meghallgatod őt.

*

Weöres írja: Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
*

A véleménykülönbségről

Nem szabad mindig önmagadból kiindulnod. Ha mindig azt gondolod, hogy mindenki olyan, mint amilyen te magad vagy, az megnehezíti a helyzetedet. Ilyenkor ugyanis elkerülhetetlen a csalódás abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy ő mégsem olyan, mint te magad vagy, és ezért nem is tudja úgy megcsinálni, amit elvársz tőle, mint ahogy te tudnád.

 

Ugyanezt Desartes így mondja:

A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak többet kívánni, mint amennyijük van, akiket minden más dologban igen nehéz kielégíteni. S nem valószínű, hogy ebben mindenki téved; ez inkább azt bizonyítja, hogy az a képesség, amelynél fogva helyesen ítélünk és az igazat megkülönböztetjük a hamistól - s tulajdonképp ez az, amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk - természettől fogva egyenlő minden emberben, úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataink különböző utakon járnak. -René Descartes: Értekezés a módszerről.

 

Leküzdöm magamtól

Reggel alig tudok fölkelni elég hosszú ideje. Azóta, hogy egy hormontartalmú gyógyszert szedek,  reggel különösen béna vagyok. Fáj a lábam, a vállam, a fejem megint zúg, pedig azt már egész jól elmulasztottam.

Ma reggel rátaláltam valamire, ami segít leküzdeni a fájdalmas bénulást. Talán föl se ébredtem egészen. A fájó térdemet hanyattfekvésben kinyújtottam, és addig nyújtogattam a lábfej fölfelé szorításával, amíg a térdfájás el nem múlt. Még mindig félálomban voltam. Egy belső ösztönzésre a másik lábammal is megismételtem ezt a gyakorlatnak nem nevezhető nyújtást.

Mivel fájt a hátam is, összefontam a karomat és görögni kezdtem a hátamon. Erre már egészen fölébredtem.  Rájöttem, ha felhúzom a lábam, a görgés könnyebb, segítenek a bokám izmai. Innentől kezdve tudatos volt az ízületek felkészítése a nappalra.

A nyakamat már régen tornáztatom, még éberebben folytattam a szabályos nyaktornával, hogy ne zúgjon a fülem. Tényleg. Elmúlt. Vidámabb is lettem tőle, föl is tudtam kelni, sőt lábra állni egész jól.  Kipróbáltam, tudok-e lépni. Ehhez csak egy belső mosoly kellett, hiszen tudtam, hogy fogok tudni lépni, mert gondolatban és az enyhe gyakorlattal elő van készítve.

A tapasztalat arról szól, hogy nem adom át magam a fájdalomnak. Nem is tűröm. Leküzdöm, megcsinálom magam, hogy ne fájjon.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Autog%C3%A9n_tr%C3%A9ning

Téli jázmin

Majdnem minden évben hoz virágot újév napjára ez a vidám bokor. Minthogy enyhe az idei tél is, tegnap fényképeztem, hogy emlékeztessen a 2020. év január elsejére. Máskor, előbbi években árvácska virágzott ki az elhullajtott magjáról, még előbb, ugyancsak ilyenkorra a napsütötte kerítés aljában a lila ibolya is szirmot bontott.  Bemutattam ezeket a blogon,  néha az ablak előtt virágzó szobai ciklámeneket, orchideákat szintén, de ez nem olyan nagy kunszt, aki virágot akar az ablakába, hozhat a boltból, amilyet csak akar.

Ezt a téli jázmint a gyerekektől kaptuk legalább tíz éve, azóta szétültettem az udvaron napos és félárnyékos helyekre, mindenütt szeret lenni. Bálint gazda ismertetőjéből idézem, milyen természetű cserje ez a kedves növény:

" Ha enyhe a január - írja a száz éves kertész -, már akkor virágzik, de ha zord a tél, akkor megvárja, hogy a hőmérséklet a fagypont fölé emelkedjen. Gazdagon nyitja az élénksárga virágait, ezért gyakran összetévesztik az ugyancsak sárga virágokat nyitó Forsithia nevű díszcserjével!" Aranyvessző, teszem hozzá, hogy ismertebb nevén nevezzem.

Most befejezem az év első ismeretterjesztő bejegyzését. Legközelebb bemutatom, hogyan vészelte át a telet a többi élőlény a kertben.

 Minden ide látogatónak vidám esztendőt és jó egészséget kívánok. 

A polgári nevelésről

Ottlik Géza naplójegyzetében megemlíti a gyermekkori tapasztalatot, amelyet később beépített az "Iskola a határon"  történetébe.

Csak egy villanásnyi emlékre hivatkozik a Próza címmel megjelent naplófüzérében. Ráérezhet az olvasó, honnan bontakozott ki a az író és kortársai mentalitása:

 "Tíz-tizenegy éves korunkban már nem tudtunk sírni, elvesztettük ezt a képességet. Eszembe jutott a szalmazsákom. Eszembe jutott a sapkám mafla formája. A földszinti folyosó szaga. A szombathelyi országút, a két gyakorlótér, a téli vasárnap délelőttök. Ott tanultam meg a lázadást, a zsarnokság gyűlöletét, az élet ocsmányságát és csodálatosságát, az emberek meg a magam természetének vad gonoszságát és szelíd jóságát.

Az elnyomás ellenállásra nevelt, a parancsszó különvéleményre, magányra. Észre kellett vennünk, hogy a képzelet szabad, hogy csak a gondolataink és az érzéseink függetlenek; így érlelődött bennünk az egyéniség, végső menedékünk.

Sok minden eszembe jutott, s azt gondoltam, amikor feljegyeztem kék naptáromba ezt a pár szót, azt gondoltam, hogy semmi áron nem adnám oda gyerekkoromat egy boldog gyerekkorért; hogy nem szeretném, ha csupa-csupa boldog gyerek nőne fel ezentúl, olyanok, akik meg sem érthetnék az én gyerekkoromnak, vagy egyáltalán, emberi életünknek a szomorúságtól gyakran elválaszthatatlan szépségét."

És, hogy Mi Van Ma A Dolgok Mögött, erre többen felfigyeltek.

Például:

https://www.typotex.hu/book/10500/goncalo_m__tavares_tanckonyv

A bemutató oldalán lehet néhány szemelvényt olvasni a könyvből. Érdemes. Mert kiderül, mi van a dolgok mögött.

Ugyanezt a felfedezést találom Dragomán György: Rendszerújra c. novelláskötetében. A robotika emberközpontú, mégis emberidegen működéséről víziószerű lények vízióként vibráló történetei játszódnak le egy független időben.

Mostanában a Qubit c. ismeretterjesztő újság egyik rovatában rendszeresen jelennek meg Dragomán robothőseinek történetei.

Véletlen találkozásom Ady: Jó Csönd-herceg előtt c. versével, mintha pontosan ebbe a világba vezetett volna. Irodalmárok elemzései  a talányos versről csak kapirgálják a lényeget. A Google segített megkeresni, kik milyen fórumon foglalkoztak Ady Endre múlt század eleji látomásával. "Mai tudásunk szerint" -  írhatták volna mentségül elemzéseik elé.

(A kép bejegyzésem előtt Picasso festménye a kék korszakából. Nem oly régen olvastam, hogy a zseniális művészt hiába erőltették iskolába, diszlexiája,  diszkalkuliája és más képességeinek hiánya lehetetlenné tették az átlagnak megfelelő nevelését.)

Gloria Victis 1956

"1966-ban különös antológia látott napvilágot Münchenben. A gyűjtemény kemény kötésben, élénkpiros fedőlappal és több illusztrációval, köztük Kokoschka-rajzokkal jelent meg, 422 oldalon és a magyar mellett 26 nyelven. Kiadóként egy müncheni magyar újság, a Nemzetőr szerepelt, a kötet szerkesztője is ennek az akkor havonta megjelenő lapnak a főszerkesztője, Tollas (Kecskési) Tibor volt. Akit a fedőlapon olvasható cím (Gloria Victis 1956) nem informált eléggé a kötet tartalmáról, az a címlapról már pontosan értesülhetett arról, milyen gyűjtemény ez, mivel az alcím így hangzott: Az 1956-os magyar szabadságharc költői visszhangja a nagyvilágban. Az ötvenhatos forradalmat főleg Amerikában írták „fight for freedom”-nak, vagyis szabadságharcnak, más európai nyelvekben ez a kifejezés nem szerepel, például a kötet francia alcíme L’Écho Poétique de la Révolution de 1956 volt, s a nyugati magyar szóhasználatban is volt némi különbség a baloldaliak által preferált „forradalom” vagy „felkelés” és a jobboldal által szívesebben használt „szabadságharc” között, de ennek a könyvnek az esetében senkit sem zavart az utóbbi. A Gloria Victis 1956, amelyben egymás mellett szerepeltek a különböző nyelveken írt versek és azok magyar fordításai, az egész magyar emigráció közös erőfeszítéséből született."

A fenti bekezdést Gömöri András, a kötet egyik szerkesztője írta a HOLMI-ban, 2066-ban megjelent cikkében, megemlékezve az ötvenhatos antológia létrejöttéről. A magyarországi forradalom eszméje jóval nagyobb hatással volt Európa, sőt Amerika értelmiségére, mint amennyinek itthon hírét engedték terjeszteni a rendszerváltozás előtt.

Most, az évforduló kapcsán MICK bejegyzéséhez kapcsolódva írom meg, melyik lehetett a jezsuiták könyvtárában az az értékes kötet, amelyről  blogtársunk szólt, és az emigráció igencsak változatos színvonalú szépirodalmi megjelenései között  az első helyre tehető.

https://www.holmi.org/2006/10/gomori-gyorgy-gloria-victis-1956-a-magyarforradalom-es-a-vilag-koltoi

Ha a kötet nem hozzáférhető, a mek.oszk. anyagában digitális másolatban biztosan szerepel.

Jó lenne ráérezni elődeink valódi hazaszeretetére, helyükre tenni az elmúlt idők torzításait meg a mai átpolitizált hangsúlyokat a történelmi eseményekre emlékezve.

(Ez a bejegyzés komment Mick mai posztjához, hiába próbálkozom, a blog.hu nem enged oda facebook-tagság nélkül.

A címlap fotót múlt vasárnap készítettem Máriahalmon az "öreg temetőben"  , én meg  a senior editor elé álltam, úgyse sokszor fogunk már kedvünkre  fotózgatni.)