GaracziLászló: Hasítás öt életrajzi kötetéből az utolsó (eddig).
"…Írni talán azért akar az ember, igenis, azért akar, mert az írás nem egyéb, mint a végtelenség érzete. A végtelenségé mindenféle változatban. Hiszen az öröm sem igazi öröm távlat nélkül, s a halál sem igazi halál, ha nem múlik el vele a világ is. Amikor írok: szabad vagyok, szabadabb, mint bármikor… az írást én soha nem éreztem kárpótlásnak. Aki teremt, az nem helyettesít, s nem kárpótol semmit és senkit, ellenkezőleg: új föltételeket törvényesít: új stílust, ami mindenkor föltartóztatja a hanyatlást."
Fölfedezésekre még mindig lehet számítani, ha életrajzi
regényeket olvasunk - mondom én. Igaz, hogy a kimetszett bekezdést itt fenn, Csoóri
Sándor írta a Készülődés számadásra
című könyvének fülszövegében, mintegy figyelmeztetésül, mit várhat az
olvasó gyűjteményes kötetétől, amiben
gyerekkori életemlékeit és felnőttkori megfigyeléseit gyúrja egybe (hm, teszi
egymás mellé mint saját története elemeit??).
Garaczi László és Csoóri Sándor együvé helyezése merész és felületes mozdulatnak
tűnik. Pedig nem az. A szabadság távlatait keressük mindannyian.

