Bokáig pezsgőben

Réz Pál életinterjúját éppen a napokban olvastam el. Azt, hogy meghalt, ma délután tudtam meg. Nagyon sajnálom, nagyra becsültem. A memoárja révén újra éltem egy jó időszakot a hetvenes évekből. A "piszén pisze kölyökmackó" újra dörmögte a Báthory utcai írótalálkozók anekdotáit, újra ízleltem munkaidő alatt egy kis "csé vitamint", Réz Pál életre keltette a múlt század keserves és felejthetetlen történeteit.

A Hungária Kávéház fölötti díszes-szecessziós palotában az elbeszélés idején irodaház működött. A mi könyvkiadónk a harmadik emelet belső sarkában, a Szépirodalmi a negyedik emelet hátsó traktusában húzódott meg. Ablakaink az Osvát utcára néztek. Közismert emberekkel a liftben lehetett találkozni. Sokan közülük félig piás állapotban váltották meg a világot. A könyv címe nemcsak erre utal.

A német megszállás napján a kamasz Réz Pál orvos édesapja pezsgőgyűjteményét vagdosta a földhöz a kamrában, nehogy a pribékek igyák meg. Anyja utána ment, és bokáig pezsgőben állva jól leteremtette.

Az emléksoroló könnyed hangvétele kizárja a drámát, pedig szó esik a munkaszolgálatról, az ötvenes évek fényes szellőiről, amikor a "szabadság elvtársak" úgy hangzott, mint a közösség akaratának kinyilvánítása, amikor a polgári származás, a nyelvtudás gyanakvásra adott okot, amikor egyes elvtársak följelentgették egymást, miközben a Szabad Nép félórákon a párt és a rendszerhűség szólamait skandálták, és hogy ezeken nevettek, bizalmi kérdés volt az írói körökben.

Hosszú emlékidéző szól ötvenhatról és az utána következett pártállami időkről. A Holmi megalapításáról örömmel beszélt, mert  új lendületet adott az irodalomszervező munkának.

 Akit érdekel a könyvkiadói műhelymunka, úgyis elolvassa a mára emlékirattá szelídült visszaemlékezést. Érdekes megismerni az embert, hogyan gondolkodott, hogyan alakult ki szerkesztői értéktudata, hogyan viszonyult másokhoz és a politika követelményeihez, hogyan vette semmibe a hajbókoló pályatársakat, kiket kedvelt és kikben csalódott, szóval a személyes megnyilatkozásaiban helyre tett néhány mérvadónak ismert irodalmárt is. Tanulmányozni érdemes, kiknek a nevét említette meg mint hiteles alkotókét, és az ötven-hatvan éven átívelő korszak nagy nevei közül kik azok, akik nem jutottak el az ő látóköréig.

A hangos memoárt névmutatóval látta el a könyv szerkesztője. Önálló olvasmány is lehetne:  életre hívta  a megidézett korszak tényeit és tanúit.

Végre lementem a kertbe

 Japán lonc az erkélyről nézve:


Mégse rágta ki télen a tulipánhagymákat a pocok:

Miért nem tudok a képek közé betenni egy-egy sor aláírást?
Szóval, a tulipánok után jön a kis körtefa, a legújabb szerzemény. Már három éves, de csak ősszel sikerült úgy metszenem, hogy tavaszra ekkora virágzást produkált.
A rózsaszín kis bokor is új, szintén három éve ültettük a vesszőt a nagy japánbirsről a kert végébe. Tavaly csak leveleket hozott, nem virágzott, most nekidurálta magát.
A kedvenc kis körtefám profilból. :)
A cseresznyefán a téli rügyek hirtelen duzzadtak meg, és néhány nap alatt kivirágoztak. Épp ideje, már csak egy üveg cseresznyebefőttünk maradt.
Ez a babarózsa először csak virágot szokott hozni, utána növeszti ki a leveleit. Most egyszerre hajtott ki mindent. Meleg volt neki a tél?

Utak a Pilisben és ami alattuk van

Esztergom-Kertváros határában, tőlünk 5-6 kilométerre egyedülállóan szép és nagy kiterjedésű barlang rejlik a mélyben.

A Strázsa-hegy kőhasadékát már a múlt század elejétől ismerték,  kutatták a természetkedvelő kíváncsiak, de igazi feltárását a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület szakemberei végzik, új és új járatokat, veszélyes szakaszokat tárnak fel nem kevés munkával, anyagi áldozattal.

A hegy hozzánk közel eső részén először  a Sátorkőpusztai barlangot nyitották meg az érdeklődők előtt. Mi korunknál fogva nem látogathatjuk a barlangot, spéci ruhában és felszereléssel fogadják a látogatókat. Talán az első teremig elmehetnénk, de az igazi látnivalók mélyebb kürtőkben és szűk járatokon át érhetőek el.

Ezek a fotók az egyesület honlapjáról valók:

Valamikor nagyon szerettünk hegyi utakon mászkálni, barlangokat felkeresni. A közelben van Kesztölc nevezetes kirándulóhelye: Klastrompuszta, fölötte két barlang, a Leány- és a Legénybarlang. Távolabb, a Csévi-szirtek mögött kőbánya mutatja, milyen jó építőanyag nyerhető a mészkő különböző változataiból.

Ez a szép kalcitkiválás Pilisjászfaluban bukkant föl egy robbantás után. Megnyílt a kőfülke, benne a drágakőként ragyogó kristályokkal:

Ha tovább barangolunk a Pilis útjain Budapest felé, számos más kőbányát és barlangot érinthetünk.

A felszíni formák között kevés szó esik a víznyelőkről. Ördöglyuk vagy zsomboly a népies nevük, nagy esőzésekkor vagy hóolvadáskor innen kapnak utánpótlást a barlangi patakok, vízfolyások, és a hegy mészkő alapanyagából a felszínről leszivárgó víz alakítja ki a cseppkövek bizonyos formáit is. Cseppkőbarlangról  a Pilis-nyeregben és a Pilis-tető közelében hallottam, látni nem láttam, de jó, hogy legalább tudhat róluk a mozgásában nem ennyire gátolt természetjáró.

A házunk fölötti Mókus-hegyen régebben megnéztük a fölhagyott kőbányát. Omladékos, életveszélyes terület, de nagyon érdekes:

Pannika talált egy lerobbantott cseppkövet:

Az elhagyott kőfejtőben még mindig sok csillogó kő van:

A Kevélyek nyergében több napot is eltölthetnénk a környező barlangok, gömbfülkék és vízmosások tanulmányozásával. Jobb, ha szakértő hegymászók ismertetéseire hagyatkozunk. Ilyenkor még sok helyen síkosak a hegyi utak, nagy nehézségek árán lehet megközelíteni egy-egy páratlan szépségű látnivalót, legyen az a hegy belsejében vagy fönn a szirtek tetején. Budapestről mégis elegendő Pilisborosjenőig utazni, hogy feljussunk akár a Kis-, akár a Nagy- Kevélyre.

A gyakran látogatott kirándulóhelyről, Dobogókőről nem írok. Egyrészt mindenki ismeri, másrészt földtörténeti szempontból nem tartozik  a Pilishez. Kövei vulkáni eredetűek a Visegrádi-hegység számos turisztikai célpontjával együtt. A Pilis szelíd mészkövei és a kemény andezit a Dera-patak szurdokában találkoznak.

Ilyen a Dera-patak medre csapadékban nem túl gazdag időben:

A bányaló unokái

Esős, szeles napok után ma reggel napsütésre ébredtünk. Az utcáról lópaták csattogása hallatszott be, a hegyoldali visszhang fölerősítette, mintha a környékbeli lovas tanyák állatai mind az ablakunk alatt vonulnának el.

Pedig csak egy fogat kanyarodik  hegynek fölfelé az Annavölgyi útra, az ismerős lovak ismerős szekér előtt trappolnak. Nyilván megjáratja a gazdájuk a nyirkos hidegben kissé megdermedt lovakat, hadd melegedjenek át az izmaik, hadd örüljenek a szabad mozgásnak. A könnyű járású, fordulékony kocsi gumi kerekeken halad. Szüretkor van a legtöbb megbízatása, de ilyenkor is hordja  a trágyát, az összegyűjtött gallyakat, részt vesz mindenféle mezőgazdasági szállításban.

Most üres a fogat. Az alacsony, sárga szőrű lovak ápolt szőke sörényüket rázva egyszerre lépnek, hátuk, tomporuk egyforma ütemben mozog, szinte hullámzik az út alattuk. A fiatal állatok tiszták, erőteljesek. Sok ilyen sárga lovat tartanak a környéken. Hiába kutattam utána, nem derült ki, hogy a shetlandi póni vagy egy alacsonyabb fajta muraközi leszármazottai. Hideg vérű, erős lovak, orrukra boruló sörényük megvédi őket a hideg levegő belélegzésétől, patájuk fölött hosszú szőrpamacsot viselnek, nyilván ez is a hidegtől védi őket.

A múlt század elejéig az ilyen fajta, munkára fogható lovakat célszerűen tenyésztették.  Alacsony termetük jól elfért a vágatokban, lenn laktak a bányában. Naponta néhány órát pihentek a föld alatti istállóban, a hajnali műszakban már együtt dolgoztak a bányászokkal. A következő váltás után sem állhattak le. Folytatniuk kellett a szénnel teli csillék mozgatását, ahogyan a fejtés utáni munkafázisban következett. (A szomszéd falu, Annavölgy honlapján részletes leírás található a bányászmúlt lovas emlékeiről.)

Az üres fogat most könnyedén halad fölfelé az utcán. A két kedves ló látható örömmel húzza a kocsit, fülüket, fejüket kissé fölemelve tartják, élvezettel, egyszerre csattintják a patkójukat az aszfalthoz. A kocsi mögé kötve idősebb ló szalad utánuk. Mintha tized másodperccel később érne a patája az úthoz, mintha a fiatal lovaknál kicsit formátlanabb lenne, kerekebb has, laposabb tompor, kopottas sörény, rövidebb farok, fakó sárga-barna szőre néhol hiányos. Oda kötötték, ahol a csikók helye van a fogathoz szoktatáskor. Az öreg ló igyekszik lépést tartani a fiatalokkal.

***

Néhány régebbi lovas kép Csolnokról

 A szüreti felvonuláson a sváb kórus utazik a kocsin:

 Már megvan a lovak  kis gazdája:

 Nemcsak a bányaló utódai, hanem a sportlovak is népszerűek a faluban:

  

Akit érdekel a lovak világa, ezen a linken érdekes olvasnivalót talál:

http://lovilag.gportal.hu/gindex.php?pg=9528985

Hogyan fogjunk bogarat februárban?

 A bogár nagy és ronda. Nyáron a málnabokron araszolgat, ezért is hívják bogyómászó poloskának. Télre hasadékokban húzódik meg, például bebújik az ablakkeretek alá, várja, hogy a nap jól fölmelegítse a páncélját, és meg tudjon mozdulni. Ha ilyen jótétemény az ablak lakás felőli oldalán éri, nyert ügye van.

Átmászik a függönyre, gyakorolja a futkározást, nyitogatja a vaksi szemeit, miközben a csápjával tapogatózik, talán még hőérzékelőt is hord a csápok végén, mert igen jól eltalálja, merre van melegebb. Mondjuk, a radiátor tetején, esetleg a lámpa körül, ahová nagy lendületet véve átrepül, és egy rendőrségi helikopter hangjait bocsátja ki, amíg a jó forró villanykörtére rá nem telepszik.

Elfogni leginkább a függönyön lehet. Ilyenkor még lassú, alá kell tartani egy nagy tejfölös poharat, abba belesodorjuk egy kisebb pohárral, aminek a száját lefelé tartjuk, nehogy eszébe jusson nagy helikopterzúgással szárnyra kapni és elbújni valahová.

A világító lámpatestről nehezebb leszedni. A melegtől felgyorsul a mozgása, a lábai, úgy tűnik, hosszabbak lesznek, fenyegetően kaszál velük,  az egész lénye undort kelt, amiben csak az a jó, hogy nem annyira rémes mint egy svábbogár, mert ahhoz ennyire közel menni teljesen lehetetlen volna.

A februári poloskát az ő pohárcsapdájában addig kell őrizni, amíg a ház ura elő nem kerül. Ekkor szepegve és illő tisztelettel kell megkérni, hogy vigye ki és távolítsa el a bogarat lehetőleg úgy, hogy vissza ne repüljön például a fejünkre, vagy kihasználva az ajtónyitást, újra megpróbáljon a szép tiszta ablakpárkányunkon dekkolni a következő hajtóvadászatig.  

Februári ajánlás Astellas-díjra

Elolvasva a 2016-ban jelölt orvosok névsorát, fájó szívvel tapasztaltam, hogy háziorvos, sőt falusi orvos egyáltalán nincs a jelöltek között, holott ők az egészségügyi ellátás alapjai, már ami a betegek állapotának felmérését, gyógyításukat, további gondozásukat illeti. Sok falusi orvos kiterjedt pacientúrával foglalkozik, szó szerint családias viszonyt ápol a betegeivel, hozzá bátran lehet fordulni sebekkel, a laikust megrémítő fájdalmakkal, további vizsgálatokat igénylő tünetekkel, egyszóval a családorvos, ahogyan a mi orvosunk is, személyes kapcsolatot tart fenn a betegekkel, egyénre szabott terápiái mindig célba találnak.

Például, ugyan ki tette volna meg értem, hogy  Erika doktornő a rendelési idejének végén még maradt kicsit miattam: egy kideríthetetlen eredetű fejsebbel futottunk hozzá.Nem volt nagy sérülés, csak szúrt. A doktornő kiszedett a fejbőrömből egy fekete tüskét, ellátta, fertőtlenítette, a saját otthoni gyógyszerei közül egy fecskendő tartályába szívott fel egy nagyon drága sebkezelő-fertőtlenítő folyadékot,nekem adta további tisztogatásra, jó szívvel és vidáman bocsátott haza, megnyugtatott, hogy hamar beforr a kis seb. Ez csak a legutolsó példa, további konkrét eseteink ilyen apróságok, külön-külön felsorolni talán nevetséges lenne. Gondolhatjátok, ugyan miért járna Astellas-díj ilyen egyszerű, nem kimondottan orvosi beavatkozásért? Ezzel a példával G. Erika klasszikus háziorvosi sokoldalúságát akartam bemutatni összefüggésben más orvosi erényeivel: jó viszonyát a betegekkel,a bizalom megteremtésének képességét, rugalmasságát, gyorsaságát, sokoldalú felkészültségét, különösen kiemelve a falusi miliőben szükséges szakmai és emberi minőségét.

Dr. Gécseg Erikát mint sok éve gondozott betege ajánlom a 2016. évi Astellas-díj jelöltjei közé.

2016

Januárban járunk:

A tavalyi és a korábbi bejegyzéseket másik tárhelyre tettük, már nem akarok többet írni. 2008 óta közzétett összes blogom a kommentekkel együtt itt olvasható:

http://www.hippocampele.com/

Sokszor nagyon jól beszélgettünk. Örömmel fogadtam a hozzászólásokat. Ezen a tárhelyen archivumot találtok, nem beszélgetős hely. Egy idő után érdekes lehet, ki hogyan szólalt meg korábban.
Köszönet érte, ha belenéztek a nolblogos, a blogteres, a deviáns vagy a blog.hu oldalakra. Igen, a blogspoton keltezett összes bejegyzés is megvan itt, hozzászólásokkal együtt.
Szép évet, jó íráskedvet  kívánok mindenkinek.