2016. november 28., hétfő

Szekerke családi emlékek


Meleg van, mintha késő nyár lenne. A fekete gránitlapokon visszatükröződnek a falevelek, a mécses lángja halványan imbolyog a nappali fényben.
Elolvasom az otthon százszor emlegetett nevet: Dr. Szekerke Lajos. Dédnagymamám egyetlen fia, meghalt 1940-ben. Jogász volt, tanácsnok a Városháza testületében.
Feleségét, Beck Manci fényképészt évtizedek múlva mellé temették. A síremlék gránit oszlopai gyengéden körbeveszik a keresztet, fölül összehajlanak, mint Mózes kőtábláinak lekerekített formája. Nem véletlen a síremlék üzenete.
A fotográfus munkásságát Dr. Gömör Béla professzor kutatta, könyvet jelentetett meg róla. A szegedi Reök-palotában, valamint a budai Kiscelli múzeumban kiállítást rendezett a műveiből.
Valószínű, hogy az itt következő életrajzot is ő írta:
„1891. december 25-én született a Felvidéken, Vágvecsén. (A kis falu szlovák neve: Veca)
A szegedi felsőbb leányiskolát 1907-ben fejezte be kitűnő eredménnyel. A Szeged és vidéke lap végzősökről szóló híradásában őt, mint "keresetlen egyszerűséggel és ezért igen finoman szavaló" leányként említik meg.
A külföldi - minden bizonnyal bécsi - fotográfiai tanulmányokat követően 1915-ben nyitotta meg műtermét Szegeden, a Kölcsey utcában található Patzauer házban. Kapcsolatot tartott fenn szegedi, haladó értelmiségi körökkel. Juhász Gyula révén ismerte meg Gergely Sándor szobrászművészt, kinek felesége jó barátnője lett. Gergely műtermében találkozott Moholy-Nagy Lászlóval, akinek fotóreprodukciókat készített szívességből.1921-ben kötött házasságot dr. Szekerke Lajos jogásszal. A harmincas évek elején a Reök palota második emeletére költöztek, ahol finoman berendezett, szecessziós stílusú műtermet alakított ki az ebédlőben. A város szellemi elitjével állandó kapcsolatot tartottak fenn, akik szívesen álltak a művészi érzékenységgel dolgozó fotográfusnő kamerája elé. Előnyben részesítette a nemes eljárásokat, a modell arcát a kép széleinek elmosásával emelte ki.1950-ben lánya után Budapestre költözött és ott élt haláláig. A fényképezéssel felhagyott. 1989. január 9-én hunyt el, élete 98. évében.”
(Fotográfusok életrajza: Beck Manci.)
http://www.startlap.hu/web/?q=Fotogr%E1fusok%20%E9letrajza%3A%20Beck%20Manci&start=10

Milyen furcsa, 1, 9, 8 ezek a számok az ő életének számai. ( Az enyémek hasonló kiegyensúlyozottsággal ismétlődnek: 0, 1, 9 . Tanulmányozni kellene a kabbalisztikát.)
Manci néni valamiért haragudott rám. Halála előtt megbocsátott. Azt mondta, tévedés volt. Nem akart úgy elmenni, haraggal a szívében, vagy hogy rá haraggal gondoljon bárki is az itt maradottak közül. Zsidónak született, ezt is csak éppen megemlítette dédanyánk, az ő anyósa, nekünk Ómika.
 Ómika fia, Szekerke Lajos, a tiszteletbeli főügyész katolikus volt. Ha össze akartak házasodni, Manci néninek katolizálnia kellett. Volt ilyen törvény akkoriban, a 20. század 20-as éveiben. Ehhez hittant tanult, az oktatását Ómika unokaöccse, a szintén katolizált Majtényi Béla jezsuita pap vállalta. Majtényi Béla sok kitérni szándékozó zsidót vezetett a kereszténység útjára. Tőle tudom, csak olyan tanítványai voltak, akik nagyon komolyan vállalták, ha elhagyják őseik hitét, oda nincs visszaút. Megvilágította számukra a kereszténység, a szentháromság filozófiai alapjait, és a zsidó-keresztény kultúra közös vonásait. Végül olyan emberek jöttek ki a keze alól, akik megtartották a zsidó életviteli szokások egy részét, és furcsa módon, többnyire kitért barátaik voltak. Manci néni napi áldozó volt a Mártírok útjai Ferences templomban.
Az elhíresült zsidótörvények, különösen  az 1939-es, erősen érintette a családot. Szekerke Lajos mint a törvénykezés helyi rendeleteit meghozó testület tagja, egy ilyen értekezlet után halt meg agyvérzésben. Lehet, hogy jogász társainak véleménye megoszlott a zsidók asszimilációját illetően, ő is érintve érezte magát, esetleg személyében érte támadás zsidó felesége miatt, nem tudjuk. Erről a városházi értekezletről hazament ebédelni, az előszobában összeesett és meghalt.
Az egyház egyébként az utolsókig ellenezte a zsidótörvények meghozatalát és rendelkezéseinek lebontását, áttért híveit körömszakadtáig védte, erről egy nagyon érdekes és részletes tanulmányt olvastam,  tárgyilagos, tényekre szorítkozik, érdemes belenézni.
http://mek.oszk.hu/02000/02082/html/farkas.htm
*
De nagyon előreszaladtam a történetben. Manci néni hitoktatóját, Majtényi Béla bácsit is szeretném bemutatni, mert nem mindennapi egyéniség volt. Anyukám másod unokatestvére nagy darab, jó humorú, hangos, okos, vitára kész, nézeteiből egy jottányit sem engedő, egyáltalán nem simulékony alkat volt. Életvitelében annyira egyszerű, hogy szinte szegényesnek mondható. Persze, nem csoda, az ötvenes években nem valami jól fizették a papokat, lakni is valami szűk odúban lakott, biciklivel járt mindenhová, de reverendában, amit biztosítótűvel tűzött fel kétoldalt, hogy tekerni tudjon.
 Dédanyánk sokszor hívta ebédre. Béla bácsi egyetlen tekintélyt ismert el maga fölött: a Mindenhatót. A papokat, a pápát különösen utálta, a klérust piroshasúaknak nevezte, ugye a  cingulusról, ami az egyházi hierarchiában rangot jelentett. Hitoktatói tevékenységét magas színvonalon űzte, tanítványait megválogatta. Csak művelt és fogékony emberekkel foglalkozott. Volt benne valami rejtett felsőbbrendűség, amit ki lehetne elemezni, de itt nagy kitérő lenne.
A maga korában Szeged közismert és mélyen tisztelt alakja volt. Nagyon érdekelte a könyvtár, a könyvtári rendszerek, például a háború után ő „rakta össze” a Somogyi Könyvtár ezer felé menekített anyagát.
Korabeli újságcikkben olvasom:  "Elárvult a szegedi Városi Múzeum. A Tisza-parton járó legalább is ezt hihetné, amikor a kőtörmelékkel eltorlaszolt kapura néz. A kultúrának ez az öreg hajléka testével védett ki 8 gránátot a mögötte ülő lakóházak előtt. Ablakai kitöredezve, bedeszkázva. A főbejáratot még eltorlaszolja az egyik kilőtt oszlop törmeléke; az alsó kiskapun juthatunk az intézet belsejébe.
Mindjárt a folyosó elején, az első szobákban életre bukkanunk.
A tornyokba felrakott könyvhalmazokat emberek válogatják. Az intézet új vezetője,
Majtényi Béla, Pártos Endre könyvtárnok odaadó segítségével igyekszik rendbe hozni
Szeged kultúrpalotáját. Társaságukban végig járjuk a termeket. Sok az üres, feldúlt,
megrongált helyiség….”
http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/digitalis/s100/157.pdf
 Szeged, 1944.
 Az idézet Örvös Lajos jó tollú hírlapíró cikkéből való. Elmondja még, hogy
 Dr. Majtényi Béla jezsuita pap, a könyvek és könyvtárak (persze hivatása után) elkötelezett híve a háború után a Somogyi Könyvtár teljes anyagát, mintegy 40 ezer kötetet Kotormány Andrással, Móra Ferenc egykori „adjutánsával” visszamenekítette a tanyai iskolákból a várostól kapott teherautóval (úttalan utakon, még működő gránátokkal teli szórt) tanyavilágból a Tisza partjára, a romos, de a hátsó traktusban épen maradt Kulturpalotába.
Béla bácsi annyira nem bírta az ötvenes évek egyházát és a rendszer szellemnyomorító hatalmát, hogy hosszas kérvényezés után Bécsbe emigrált, és a bécsi Stephansdom
könyvtárában dolgozott. A könyvtárt a hozzá tartozó egyházi könyvgyűjteménnyel egybe rendezte a saját könyvtári elképzelése szerint. (Nem az ETO, úgy tudom.)
*
A bejegyzést régebben közreadtam, most a halottak napi emlékezés hívta elő a történetet. Ha valaki Szegeden a Belvárosi Temető egyetemi parcellája körül jár, nem messzire Juhász Gyula sírjától megtalálja a Szekerke sírt.  
Nyugodjanak békében!

7 megjegyzés:

  1. Klári, nagyon elevenen, ugyanakkor pontosan, tényszerűen tudsz mesélni, nagy nyugalommal gördülnek elő a meglepő részletek! Élvezetes olvasmány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rózsa, gyakoroltam eleget ezt a "műfajt". De azért köszönöm.:)

      Törlés
  2. úgy emlékszem, pár éve Szegeden, a Móra Múzeum (!) előtt plakátolták Beck Manci fotókiállitását, el is akartam menni rá, csak máshova kellett, és azután elmaradt.... (egyébként a bécsi Stephansdom előtt is elmentem párszor , mert a nagybátyámék, akiknek vendége voltam, arra laktak,,,de be egyszer se :(

    A lányukkal ill. leszármazottakkal mi van? (végül is rokonaid, apai Szekerke) ágon... Tragikus halált halt, biztos felizgatták azon a bizonyos értekezleten...A felesége kikeresztelkedését figyelembe vették a deportálásokkor?, vagy hogy tudott megmenekülni mégis? (az u.n. konvertitákat se kimélték...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aliz, nem deportálták őket. Valakinél voltak akkor, talán Kisteleken egy tanyán. Soha nem vették volna figyelembe a keresztlevelüket, törvény volt rá, és ebbe halt bele a rokonunk.
      Azóta nemcsak Manci néni, hanem Marika lánya is meghalt, ugyanúgy agyvérzésben, mint az édesapja.Más leszármazottjuk nincs.

      Törlés
  3. Évekkel ezelőtt láttam a Kiscelli Múzeumban Beck Manci fotókiállítását, nagyon tetszett (írtam is róla annak idején a blogomban).
    Kész történelem a család története.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, emlékszem arra a kiállításnéző körutadra. Manci néni ott kiállított fotói fiatalkorából valók, a szecesszió akkori divatos irányzatai közül a bécsit követte. Ünnepélyes és klasszikusokat idéző beállításai voltak. (Ha jobb időben születik, fantasztikus operatőr lehetett volna.)

      Törlés